A Teremtmény ( Déjà Vu)

3.6.rész

-Mióta állsz itt,Alma?
-Elég rég óta. Szerintem nemsokára felkelnek. Bell ma éjjel nem forgolódott álmában. Nem volt rémálma. Leo megnyugtatja,furcsa. Fordítva kéne legyen.
-Fordítva is így van. -ez a mondat, gondoltam mindent elárul. Nem örülök neki,hisz a szerelmem most más karjai közt leli nyugalmát. Én is lehetnék vele most. De tudom,hogy nem is ismeri az irántam érzett érzelmeit. De hátha sikerül lejutnom. Ha Bell jóságán áll minden, lejutok és megteszem a lehetelent is,hogy felidézzem vele.
-Megértem Tom. A szerelem az egyszerre a legjobb és legroszabb dolog az életben. Sajnos nem mindenki tudja milyen ez igazából. De aki tudja,az áldott és kínok közt fetreng.
-Te is voltál szerelmes?
-Persze..azért vagyok itt. 2 dolog ől ebben. A bizalom hiány és a lustaság. Nálam sajnos mindekttő közre játszott. Megcsaltak és elfelejtettek. De minden percet megér amikor azt az érzést éreztük, ami egy olyan szintre emelt,hogy minden porcikám élni akart Egy ember mellett. Magam mellé kívántam egy életre szóloan. De mikor a bizalom elszakadt...nem maradt,csak egy fél szív,amit a szerelmem egy másik féllel összezúzott majd elégetett. Így már csak az agyam döntött,sose a szívem. Ezért valami azt jósolta,hogy az életem jobbá válik. De én nem akartam nélküle szép életet,ezért itt vagyok most.
Köncsepp gördült le az arcán. Sajnos én is elvesztettem a szerelmem. De újra kezdeném és mégegyszer és mégegyszer, addig amíg meg nem szünök létezni. Alma semmi képp nem érdemelte meg. Közelebb léptem a gyönyörű lányhoz és átöletem.
-Itt vagyok melletted. Vigyázni fogok rád ígerem.
Ekkor Alma a homlokát az enyémnek szegeszte és éreztem könnyei súját. Arcunk közel volt,de pont ez volt a megfelelő.
-Te állsz mellettem és Isten. Köszönöm nektek.
Elmosolyodtam,majd hirtelen puha ajkai az enyémre tapadtak és Alma kiadta minden fájdalmát. Zokogva fogta meg a nyakam és húzott magához a szoros karjai közé.

-Bell,ébresztő. Indulnunk kell. Gyere-utálom ha valaki felébreszt,de ahogy szemeimbe nézett,mellettem feküdve már nem volt rosz érzés,tudtam menni kell.
-Nem kellett volna ide áthoznod. Nem egy normális baráti kapcsolatra utal.
-Szóval bevallod? Azok vagyunk?
-Barátok vagy normálisak? -mosolyodtam el,félig kómásan.
-Gyere ide. -húzott magához. Mellkasára húzott. Fejem pont a bordáin volt, így hallottam nyugodt szívverését. Mintha saját rimtusára járna keringőt a vére.
-Ez cuki volt-hallgatozik..oke elfogadom.
-Köszi.
-Megbízól bennem? -ujjai hátamat simogattak.
-Most senkiben,de csak te vagy velem és más lehetőségem nincs, csak remélni, hogy nem csapsz be
-Én soha. Megígerem neked,hogy ezentúl vakon is megbízhatsz bennem. Szükségem van rád. -
Annyira édes ilyenkor. Bell!! Ne kezd.
-De én is ezt érzem,amit te. Nem kéne,de ez van. -Két ujjával az állam megemelte és egy puszit nyomott a szám sarkába,ami kínzobb mint egy igazi csók. Ez olyan tiltott csók szerű,de édes és pezsgő érzés. Ez hiányzott az életemből. A gyönyőr.
-Bell,komolyan? Veled vagyok önmagam, neked köszönhetek mindent. Kezdenek az erzéseim összekavarodni. Kezdek beléd esni Bell. Szeretlek.
Az idő megállt egy pillanatra, csak Tom és Bell van jelen. Egymást érzik? Vagy keresik? Vagy egyik se..de ez lehetetlen.