A Teremtmény ( Déjà Vu)

2.11.rész

Tom...mindig visszatérő személy az életemben. Habár nem emlékszek rá, de jó lehetett vele. Valaki szeretett és én is szerethettem. Valaki mindig ott volt mellettem és szó szerint angyalom volt. Most senkim sincs. Eliza néni csak az eltattásomra alapszik, barátnőim nincsenek, sőt egy haverom sincs vagy ellenségem. Egyszrűen csak vagyok. Vagyok de minek? Minden nap felkelek, hogy suliba járhassak. De azt se értem minek, hisz ez egy tini kinzókamra, ahol olyasmikkel tömik az agyunkat, amire semmi hasznunk se most se késöbb. Csak az egyetemre várok. Ott új élet vá rám, új lehetőségek. Elmenni távol az otthontól, elhagyni minden nehézséget ami itt ért és lezárni a multat. Ami ez elött történt velem és nem emlékszem rá, annak oka van, és minden okkal történik. Talán ezzel akar az életem új útra térni és én megadom neki a lehetőséget.
Reggel 6:30-kor ébreszt a telefonom általában. Ma is ez történt, ezzel tudatosult bennem, hogy folytatodik az én monoton életem. Egy kis zuhany,fogmosás,kávé(fahéjjal és rummal, nekem ez a kedvencem) egy kis alapozó majd a ruha is rámkerült. Ma kivételesen egy szoknyát vettem fel,amihez egy térdig érő fekete zoknit és egy fekete felsőt. Full black. Igy az igazi. Suliba menet a kocsim kereke kilyukadt...jól kezdődik a napom.
Lehúzódtam az út szélére beraktam a vészjelzőt és már indulhat is a gumicsere. Lány létemre igen erős vagyok, nem gyúrok,csak ilyen az izomzatom. Felemeltem a csomagtartót és ki is vettem az elbújt kereket. Ahogy kivettem,épp egy kocsi zúgását halltam. Persze, hogy a drága Leo az..ő is lehúz és kiszáll a kocsijából. Elég jól néz ki. Fekete kardigan, kapucni a fején, fekete nadrág. Összeőltöztünk, de jó...
-Mi van kiscsaj? Tán nem kátyuba mentél?
- Neked is szia. Nem..épp ez a fura.
- Hadd nézzem.
- Ne, hagyd, megoldom magam is.
-Kérlek hadd segítsek.- nézett rám csábítóan, de tudtam, hogy néhány perc múlva úgy is előtőr a másik fele.
Csak karba tett kézzel néztem, ahogy dolgozik a járműn és élveztem, hogy nem kell szivességet kérnem tőle.
- Kiscsaj indulhatsz, kész is van.
-Köszi nem kellett volna.-mosolyogtam ahogy tudtam.
-Amúgy, hogy vagy?
-Jobban köszi és te?
-Hogy téged látlak mégjobban-pff mindjárt sírok de nyálas.
-Akkor jó. De én megyek, mert sulizok. Még találkozunk.
-Alap.-megölelt. Nagyon fura érzés, de jól esett. Végre valakinek számitok.
-Szia.-köszöntem el -és köszi
-Nincs mit, máskor is.
Azóta eltelt egy hét és nem láttam se őt se Alexet. Elköltöztek vajon? Nem is köszönt el. Olyan mint a többi fiú. Nem értem mit vártam el tőle. Viszont valami változott benne....már nem tőrt elő a rosz oldala. Megváltozott.