A Teremtmény ( Déjà Vu)

3.8.rész

Csak haladunk tovább, és tovább. A mellettünk elsuhanó lámpák,amik szomorúan hajtják lefelé fejüket és próbálják azt az egy dolgot csinálni,amit köteleztek rájuk. Egybefolynak fényeik,mintha egy fényes kábel húzna végig a végtelenségig. Van amelyik még pislákol,tüntetni próbál a megunt teendő miatt,vagy csak az elmúlását próbálja jelezni...az út másik felén sietnek autok, pont ahogy mi. Mikor a szembe jövő és mi ,már majdnem egymás mellé kerülünk, pont egy pillanatra látjuk a benne ülőket. Csak egy pillanatig belelátunk életükbe. Van aki grimaszt vág épp, vagy csak komolyan vezet egy nehéz nap után. Néha láthatni olyanokat,akik ásítanak,nyujtózkodnak, álmosak. Csak az a kérdés, hogy most,vagy késöbb baleseteznek.
Igaz este van és a táj nem latszik, de megis a csillagok gyönyörűen ragyognak. Mindig klasszikus zenét szoktam hallgatni utazáskor, úgy méggyönyörűbb a kinti természet.
-Van valami klasszikus zenéd, esetleg Bach?
-Liszt? -nézett rám reménykedve hátha jó lesz az is.
-Jöhet. -igaz nem a kedvencem, de igy is ugyan olyan hatást kelt.
Egy darabig még szótlanul utaztunk, majd megtőrtem a jeget.
-Álmos vagy?
-Nem. Nyugi, már nincs messze.
-Nem azért, csak megállsz kérlek?-kicsit meglepődött, de nem filózott sokat.
-Aha. Pisilni kell?-gondolta logikus lenne
-Nem. Csak szeretek este friss levegőt szívni.
-Ide félre húzok. Van ilyen piknikező asztal, vagy mi. -lehúzott jobbra és kivette a kulcsot a kocsiból. Rámnézett én meg már szálltam vólna is ki, de persze, hogy a biztonsági öv beakadt...
-Várj segítek.-elvette a kezem a szerkenyűről, majd egy kis ráncigálással sikerült neki.
-Cseles a kicsikém- kacsintott. Még csak nem is régi autóról beszélünk. Max 2 éves
-Tavalyi kocsi - szuper akkor, hogy nem is tüntem hülyének...
-Te is kiszállsz?
-Igen. Kíváncsi vagyok mi a jó benne.
Kiszálltam végre, remèlem már nem lesz több ciki jelenetem. A turistáknak kitalált pihenő hely praktikus. Hosszú asztal és padok. Nem volt nagy meleg kint, de felfeküdtem az asztalra és bámultam az eget. Biztos fura látvány lehet.
-Az, de tetszik. Rajtad kívűl nem ismerek senkit, aki egy kültéri asztalon fekve nézi a csillagokat.
-Fura vagyok bocsi.
-Dehogy, tökèletes vagy.- hallottam a hangján ahogy mosolyog, de nem kéne ilyeneket mondjon. Nem kell se ő se Tom se senki..csak az orvosi egyetem es kész.
-Nem élhetsz így, te is tudod legbelül.-utalt a gondolataimra s az elmúlt napokra.
-Igen..én megbolondulok egyedül, de most az egyetem lefoglal. Meg ha nálad lakok majd téged is látlak.
-Szóval nem akarsz elköltözni tőlem?-hangjában a reménykedés és boldogság hallatszódott.
-Nem tudom. De egy darabig veled maradok.-nem tudom mi lesz az egyetemmel,de ha közel lesz a házához,akkor maradok és ha nem akkor csak ritkán fogunk találkozni. Ez van. Semmi sem fontosabb,mint a jövő.
-De..a jelen. -suttogta,mintha csak magának mondta volna és eltekintett attól,hogy esetleg  én is meghallom.
Már éreztem a hüvös szeleket,amik könnyedén megsimogatják bőrömet. Lehűlt  a levegő itt kint.
-Mehetünk?- nem is tudom mennyi idő telt el, de végtelen időzónában éreztem magam.
-Bell, olyan hihetetlen, hogy itt vagy velem.-szemeiben is megtaláltam a mély bensőét. Szinte látni lehetett.. Meleg ujjai a tenyeremhez értek, majd óvatosan végigcsúsztak és elérték az én ujjaimat is, majd össze karolták egymást.
-Ez a sok csillag, elveszett lelkek, akik még keresik  az utat a megváltásig. Mi is oda kerülünk? Ha nem tudok ellenálni vágyaimnak hova kerülök?
-Mi a vágyad?-a hangom elég félénk volt, kitudja mik a szándékai
-Te vagy a legnagyobb vágyam.-mi van??- Téged akarlak,még ha pont, hogy nem szabadna is. Te vagy a legjobb és legrosszabb dolog az életemben.
-És mit akarsz ellene tenni?
-Ellene? Azt ne tudd meg, de nem akarok ellene, hanem érte.
-Hallgatlak.
-Ezt- másik kezével a derekamat húzta közelebb magához, majd kezem elengedte és megfogta az arcom. Már nagyon átlépte az aurám. Melegsége megbizsergetett. Olyan volt, mint egy érzés amit, soha nem tapasztaltam, de ismerem. Déjà vú. Majd lassan,félve ajkai enyémre szegeződtek és mennyei érzést éreztem. Majd lassan eltávolodott tőlem és szemeimbe nézett égő szemeivel.
-Sajnálom. Na ez egy olyan hiba, amit nem bánok meg mégse..Pokolba is rohadnék ezért.-még nem dolgoztam fel,ami történt, de meleg kezei arcomon biztonságot nyújtottak. Akármi tőrtént,biztos csak jó lehetett, vagy tévedek?
-Megyünk?-kérdeztem biztos vörös fejjel, és elcsukló hanggal.
-Aam igen, persze-nem erre a válaszra számitott,az biztos.
Kinyitotta az ajtómat és én behuppantam. Éreztem szemeit rámszegeződve. Remény volt a tekintetébe írva és a megbánás.
-Gyere szállj be. Semmi baj.
-Soha nem fogom megbánni vagy elfelejteni ezt....
Majd hallkan beszállt mellém és elindultunk.
______________________________________
#65😍😍😍😍❤❤