A Teremtmény ( Déjà Vu)

2. rész

Egy sötét, árny szerű alak, lassú léptekkel közeledett felém. Álomszerű érzés töltött el, ahogy felém tartott, de az arcát nem lehetett látni, mintha csak egy árnyék lenne. Egy hűvös szél csapott meg és az alak már az arcom elött kísértett, majd egy hangosat sikoltott. Könyőrtelenűl a testembe furakozott és uralkodni akart felettem. Nem tudtam ellenálni,így hát átadtam magam a kísértésnek.

Egy nyugodt éjszakán sétált egy ártatlan kislány az erdő közepén, néhány ág az arcát karcolta, mert gyönge kezeivel nem tudta tovább tolni. Hófehér arcán megjelentek a fájó sebek, de a kislányt nem érdekelte, csak ment tovább, mintha vonzaná befelé valami csábító. Végül megállt egy őzgida előtt. A két lény tekintete egybeolvadt és mozdulatlanul bambultak egymásra. A csendet megtörve a kislány elindult az őz felé és átölelte, ebben a pillanatban mintha egy lebegő szélhullám csapta meg az erdőt és a kislány elájult.

Az árny elhagyta a testem és még egy pillanatot vettet rám, majd kisuhant az ablakon. Az égő fába húzódott meg.

-Bell!Bell...kérlek nyisdd ki a szemed! Kérlek!! - hallottam egy ismerős hangot. A szemem csukva tartottam, a gyógyszer és fertőtlenítő szag égette az orrom, csak egy helyen lehetek... a korházban.
-Szerintem hagyjuk még pihenni. Biztos helyre jön majd. Lélegzik, túléli - suttogták a pótszüleim. Többet úgy sem várhatok tőlük.
-Nem lehetnek ilyenek! A lányukról van szó! Kitudja mikor kel fel, vagy egyáltalán felkel-e még...
Nem bírtam már ezt hallgatni, ahogy August arról beszél, hogy nem kelek fel, pedig tudja, hogy egy túlélő vagyok. Lassan kinyitom a szemem, de abban a pillanatban meg is bántam, a fejem fölött volt pont egy hidegen világító lámpa.
-Bell... Szia, megijesztettél - August még ha tudja is,hogy jól vagyok aggódik értem. Ilyen egy igazi testvér. Megérdemli a jelzést, hogy jól vagyok, ezért mégegyszer kinyitottam a szemem és ránéztem. Láttam ahogy a félelem kiül az arcára.
-Bell! Jobban vagy, szia kislányom! -jött oda a pótanyám, Kinga. Nem szerettem,igaz, de azért jobb volt mint az "apám", Péter.
Próbáltam egy mosolyt erőltetni az arcomra.
August csak ült és bámulta a kezem, ami bevolt kötve. Mikor mozgatni próbáltam belém hasított a fájdalom. Felszisszentem és mindenki engem bámult.
-Egy nagy égési seb van a kezeden... nem lehet tudni mitől. -mondta Péter monoton hangon.
-Még pár nap és kiengednek szivem. - igaz, hogy sose szerettem Kingát annyira, de most mégis jól estek a szavai. August még mindig csak bámult, mintha lefagyott volna.
-August nagyon megijedt és pánikba esett, ezért nálunk lakhat amíg csak szeretne. -mondta az anyám elég kedvesen.
-Köszönöm. Rendesek vagytok.-motyogtam ki, elég fura hangon. Ennyi kellet Augustnak és mintha felébredt volna a sokkból, átölelt.
-Soha többé nem hagylak magadra!
-Nem kell túlzásba esni. -ellenkeztem
-Most én dirigálok. -nem szerettem mikor más mondja meg mit csináljak, de ő az egyetlen, akire hallgatok.

Este már nagyjából jól voltam, ezért hazamentek és megígérték, hogy reggel meglátogatnak, August itt akart maradni velem,ezért alig tudták kivonszolni a teremből. A nővér lekapcsolta a villanyokat, majd elköszönt tőlem. Néhány perc múlva az ismerős kopogást hallottam az ablak felől. Már tudtam mi fog következni... a sötét alak belépett, majd közeledett, mostmár féltem és éreztem a lelkemre ható sötét érzést. Kiabálni kezdtem, de az alak nem távozott. Csak közeledett és már éreztem ahogy nyújtja a kezét felém és belém akar kerülni, de kinyílt az ajtó....