A Teremtmény ( Déjà Vu)

3.7.rész

Fekete minden. Semmi se tűnik ki a háttérből. Ez álom. Valószinűleg. Csak egy alakot látok. Egy férfi...legalább is azért,mert nincs hosszú haja. Mintha börtön szökevény lenne. Nagy,magas,izmos pacák. Közeledik felém. Nem látom,de mégsem félek. Ahogy közeledik,kezd világítóan fehér lenni. Nem látom az arcát,de tudom,hogy ki az.
"Igen,Tom vagyok. Hiányoztál"
Szóval ezért ismerős.. nem ért hozzam,de valahogy mégis éreztem a karjait,ahogy körém szegeződtek és szívdobogását is hallom,ahogy mellkasára hajtom fejem. Furcsa,lehetetlen,de igazi.
"Elájultál,csak itt beszélhetünk. Mikor láttal a metronál,az vészhelyzet volt. Meghaltál volna. Nincs sok időm. Azt szeretném tudatni,hogy Eliza tudja hol vagy és kivel. De nem állít meg. Menjetek nyugodtan. Leonak segíts kérlek. Ha igy halatsz hamar túl leszel rajta. Hamarosan látni fogsz. Hiányzol. Szeretlek"
"De Tom..miről van szó? Mi van? Nem értem"
"Csak hallgass Leora. Felébredsz most...szeretlek"

-Hallasz?Bell??-valaki a fejem fölött állt,de homályos az alakja.
-Végre felébredtél. Úr Isten..megijesztettél.Nehogy most felkelj innen. Nem szabad. Várj hozok valamit. -szóval tényleg elájultam? Igaz szokásom,de megtörtént,vagy  halucináció?
-Tessék idd meg! Cukros víz. Segít. Elájultál. Mindjárt jobban leszel.
-Köszi,de hol van Tom?
-Nem verted be a fejed... de mégis halucinálsz...hány ujjam látod?-hármat mutatott,viszont a tenyerét felém fordította és úgy nutatta,szoval ötöt látok,de hármat mutat...becsapós kerdés
-Jó..semmi bajod. De hol láttad Tomot?
-Miközben ki voltam ütve. Beszéltünk. Láttam is,de olyan volt,mint az álom,az arcát nem láttam.
-Mit mondott,emlékszel?
-Aha,de nem érdekes...
-Bell ne csináld. Tudni akarom,hátha segít.-felemelt és az ágyhoz kísért.
-Nem vagyok elmebeteg! Nem is igaz biztos!!
-Általaban halucináció vagy álom szerüség,de ha Tomot láttad,akkor a te eseted más. Ezért kérdem mit mondodtt,hogy tudjam igazi-e amit álmodtál.
-Okok Dr úr.. mondta,hogy csak itt léphetünk kapcsolatba és,hogy  közel járunk valamihez,hallgassak rád.
-Ez nem halucináció volt. Tényleg ő volt az. Más valamit mondott?
-Nem.-"más" ez tág fogalom..a többi biztos képzelgés. Azt se tudom,hogy néz ki..
-Bell még mit mondott? Ugy is tudom nire gondolsz. Nem hazudsz jól.
-Hogy hiányzom neki.-Leo arca eléggé ellazult,mintha megdöbbenne
-Végülis..szerelmesek voltatok
-Aha..csak nem emlékszem.-Leo arckifejezései olyan árulkodóak,most is olyan "jah persze" arcot vágott,mintha nem mondanék igazat.
-Bocsi,de...az elöbb mondtam,hogy szeretlek és Tom eléggé felkavarja a dolgainkat. De tudom,hogy nélküle semmi se lenne úgy,ahogy kell.
-Tudom...nekem is furcsa ez az egész.
De még azt is mondta,hogy Eliza elől nem kell meneküljünk. Tud mindent.
-Huh akkor nem kell siessünk. De azért indulhatnánk. Enni is kéne.
-Menjünk akkor enni előbb. De én szeretnék még zuhanyozni is.
-Ok én addig összepakolok és helyre rakom a cuccost. Ha baj van,érzed,hogy ájulsz szólj.
-Igenis-mosolyodtam el. Szeretem,ha törődik velem. Olyan cuki olyankor. Hupsz..olvassa a gondolataim. Hátrapillantottam a fürdő ajtóból,hátha meghallotta és néz.
-Te is cuki vagy Bell.- tudtam! Kis huncut.
Ledobtam minden ruhát magamról,sose szerettem meztelenkedni,még a furdőben sem...mintha valaki figyelne. Juj amúgy,lehet, hogy Tom most kukkol?? Akkor inkább ruhába fürdök. De ha jártunk,biztos látott már így is,szóval már mindegy.
Miután a jó gőzőlgő tusoló kabinból kijöttem és megtörőlköztem,végre frissen látok mindent. Új nap,jó nap lesz a mai.
-Na végre befejezted..már azt hittem,hogy a szoba árából a víz költséget megduplázod.
-Hahaha mókamester-boxoltam a vállába..de nem volt jó ötlet
-Te engem ne ütögess! Kinek képzeled magad cukorfalat??-szemei mély,fenyegetővé váltak. Előjött a rosz oldala.
-Sajnálom. Hé-próbáltam kezét megfogni,de ellökött. Akkora ereje volt,hogy nekiestem a mögöttem lévő ajtónak és bevertem a fejem. Eléggé megszédűltem.
-Bell!!! Nagyon sajnálom. Szégyenlem magam. Soha nem akartalak bántani. Gyere ide-sose féltem tőle. Még mindig ugy vagyok vele,vagy megvéd vagy megől.
-Ne felj tőlem. Kérlek...nem bántanálak soha. Ez nem én vagyok. Vagyis de ...ez lennék nélküled. -szorosan magához ölelt,de kicsit elment a jó kedvem.
-Elbújnék szégyenemben. Jól vagy? Mustasd a fejed-elvette a kezem a fejem bubjárol,hisz én is vért kerestem,de nics szerencsére.
-Tényleg nem vérzik,de biztos fáj. -szemembe nézett,láttam a megbánást. Lehajtotta szemét,majd közelebb húzta a fejem és egy puszit nyomott rá,oda ahol bevertem. De nem is fájt,csak miután bevertem rögtön. Elég gyorsan gyógyulok az utolsó időben.
-Igen én is észre vettem.. furcsa. Túl gyors a normálishoz képest.
-Szerintem nem igazságos,de nem tehetek semmit ellene.
-Ilyet ne mondj. Szerencsés vagy. De gyere enni. Farkas éhes vagyok.
Elballagtunk az ebédlőhöz,ami egy kis bárpult szendvicsekkel.
-Mit eszel?- jött a kérdés amit utálok
-Egy almát es egy vizet kérek. -mondtam unottan. Van amikor napokig koplalok és utána agyon tömöm magam,ami után persze tönkre teszem a hasam.
-Biztos? Nem lesz elég.
-Dehogynem. Ez elég estig.
-Aha..na ez nem fog így menni. Két nagy hambit kérünk. Igen olyan csirkéset. Meg az alma is jöhet.
Miután Leo fizetett nagyon csalódottan nézett rám. Az alma miatt biztos.
-Pontosan. Nem leszel mellettem anorexiás.
-Nem..de én ennyit eszek és utána meg tömöm magam. Ez vagyok én.
-De nem egészséges.
-Tudom..Dr. Leo bácsi,de nekem bejön ez az életmód. -nevettünk egyet és már pakoltunk is a kocsiba.
-Bell,még vissza fordulhatunk. Nem kell velem megszökj.
-Nem szökés,hanem új elet. Érettségim megvan,csak az eredmény kell.
-Na igaz, öcsém is lerakta. Jó kijössz velem,de mit kezdesz magaddal?
-Mielött azt mondod,hogy lemajmollak,orvosira megyek.
-Hoppá,akkor csak konyítasz valamihez,amiket szoktam mondani.
-Aha. Csak vártam mikor unod meg. De amugy nem lesz baj. Nem muszáj veled laknom. Kereshetek egy gazdag palit akinél lakok majd elvesz feleségül és vegül majd a szeretőimnél kapok szeretet is. -mondtam ezt olyan kis perverz mosollyal.
-Jaaa életed vicce volt. Gratula! Ez minden csak nem te vagy.
-Kezdesz megismerni. Ügyes. -kacsintottam
Beszáltunk a kocsiba és végre elindultunk. Nem tudom hova megyünk,de biztos nem valami kunyhó a vegső uticél. Kuncogásba kezd Leo.
-Mit vigyorogsz?
-Ne parázz Baby,nem viskóba megyünk. -mondta büszkén. Érdekel is engem..amíg lakható addig jó. Nem vagyok én varosi kényes kiscsaj.
-Tudom,de tetszeni fog. -paskolta meg a combom. Oke fiú,merészkedünk? Először a majdnem csók majd ez? Ja és még szeret is...jól esik és szeretek vele lenni,de nem tudom meddig tart. Ismerem magam..ha beleszeretek és hagyom magam,ha megkapom már nem kell,hacsak nem szerelem lesz belőle, ami ritka. Tudom,hogy hall,de ez az igazság és ha már bele olvas a fejembe,válalja a kockázatot,hogy olyat is hall,amit nem akar.
-Tudom,vállalom..de tudd,hogy akárhogy alakulna,én vigyázni fogok rád. Ha mást fogsz szeretni én fegyverrel megyek majd utánatok az utcán,ugy hogy ne lássátok. De én sose hagylak magadra. -igazán meglepett. Azt hittem csak bájgúnárkodik. De örülök,hogy ezt mondja. Remélem igy is lesz.
-Igérem.