A Teremtmény ( Déjà Vu)

10.rész

Tom...ez az egy név. Vajon tudja,hogy jól vagyok? Szeretnék szólni neki. Szeretném látni.
Tom az út közepén sétált,vonszolva a lábait,mintha botladozna. Ölében cipel engem és közben zokog. Fehér inge tiszta vér és a szája körül is,mintha egy rosz minőségű rúzs kenődött volna el. A sok puszitól amit nekem adott kenődött a szájára egy kis vér. Szeme fehér volt,de normálisnak tűnt.
Egy pillanatig összerogyott,nem azért mert nehéz vagyok,hanem mert már nem bírt a lábán állni,minden erejét a sírás kiszedte belőle. Felállt lassan,a homlokát megtörőlve és indult is tovább. A korház ajtajához érve, megint összerogyott. De már néhány mentős a karjaiból kicibáltak és bevittek. Egy hordágyon toltak be a műtőbe,ahol egy sebész épp a kesztyűjét húzta fel. Tom a műtő előt állt. Egy nagy ablakon keresztül bámult befelé,kezeit feltéve az üvegre,összevérezte azt. Ezt látván megint csak elkezdett sírni,a kezeit bámúlta.
-Megkaptad amire vágytál Bell,láthattad őt. Ez a Tom téged nagyon szeret. Tudom,ez,hogy megy nálatok,de annak ellenére is szeret.
-Ki beszél?
-Tudod te.
Persze,hogy tudtam. Itt mindent tudtam. Csak arra vóltam kíváncsi,hogy válaszolnak e nekem.
-Persze Bell. Mi szeretünk téged. Kérlek arra,hogy akarjál visszamenni oda a családodhoz és Tomhoz,még fiatal vagy,hogy itt maradj. Csak akarni kell és visszamehetsz. De nagyon erősen kell akarnod ezt. Ha még nem döntötted el,adok időt. Addig a Földre mehetsz és megváltoztathatsz pár dolgot. Persze csak jóra fordítsd.
Tom leült egy székre és ahogy előszőr láttam,könyökőlve a lában,melléültem és megöleltem,de nem éreztem a testét.
-Tom hallasz???hallod a gondolataim?
Rám se hederített. Most az egyszer vártam arra,hogy hallja a gondolataim.
Kinga épp akkor ért be a korházba. Szegény már sírni se tudott, mert már arra se volt ereje. Magán kívül volt.
-Édes kislányom. Ne hagyj el te is. Legalább ne így! Köszönj el kérlek. Nem akarok egyedül nélkületek élni.
A Miatyánkot kezdte mondani,ami segítette lenyugodni. De látni,ahogy egy kedves ember számomra,miattam szenved, tragédia. Érzem az érzéseiket. Tom megakarta szabadítani magát az élettől és Kinga pedig bolondok házába akart menni,mert tudta,hogy józan ésszel már nem bírná ki.
A műtőasztal mellett álltam, láttam, ahogy a sebeim összevarrják.
-Vér kell. Hozzanak vért.
-Milyen vércsoport?
-Rh negatív.
-Menj és hozz!!
-Igen Dr úr.
Az aszisztens már szaladt is felfelé. Vannak tudósok,akik szerint az Rh negatív a legritkább vércsoport és hogy ez a faj a bukott angyalok leszármazottai. A Nephili angyaloké.
-Dr úr egy autó balesetett szenvedettnek adták oda az utolsó adagot. Amíg nem jön egy donor,nincs vér.
-Hozzátartozója van a lánynak?
-Van. Kint ül . Megyek megkérdem
Tom ahogy látta,hogy közeledik felé az aszisztens és leveszi a szájáról a maszkot,megijedt.
-Mi történt?
-Nincs vér a korházban. Ami neki kéne nincs. Magának milyen vére van?
-B pozitív.
-Sajnálom,de nem kompatibilis.
-Nee!!! Nem lehet igaz! Találjanak ki valamit.
-Szülei?
-Pótszülők. Apja meghalt és az anyja sokkos állapotban van.
-Hívja ide az anyát.
Tom mintha egy maratonom szaladt vólna,megállás nélkül rohant a lenti váróterembe.
-Kinga. Gyere velem. Vért kell adni Bellnek.
-Úristen..
Az aszisztenshez érve Kinga már nyújtotta is a kezét,mint amikor a vérvételnél kérnék,hogy nyújtsa ki a kezét.
-Türelem asszonyom. Milyen a vércsoportja?
-A pozitív.
-Sajnálom asszonyom...egyikőjük vércsoportja se felel meg.
-Nem !nem!nem! Csináljanak valamit!
-Sajnálom. Gépre kell kötnünk őt és amíg nincs donor mesterséges kómába helyezzük.
-Kérem ne!
-Hölgyem..kérem.
Tom lefogta Kingát,aki az aszisztens után akart szaladni. Szerencsére egy kifejlett izmú ember.
Az ajtó becsukódott és a gépet bekapcsolták. A pittyegő hang elkezdett hosszan sípolni. Tudtam,hogy ez a hang a végzetem jelenti.