A Teremtmény ( Déjà Vu)

2.10. rész

Ez a név...ismerős.Mintha ismerném ezt a személyt.
-Emlékszel rá?
-Nem..
-Bell muszály rá emlékezned.
Leo közelebb lépett és megfogta egyik kezével a vállam. Sötét szemének tekintetét rámirányította. Mintha egy feketelyuk lenne ami magábaszív és elveszek benne.
-Gyerünk Bell. Tedd meg! Tudod te mit. Úgy se kellesz már senkinek. Se szüleid,se tesód se szerelmed. Senkid,felfogtad? Értelme sincs annak,hogy élsz. Öld meg magad. Mihamarább.-igaza van Leonak...mindent elvesztettem. Csak egy ismeretlen helyen vagyok ismeretlenekkel. Meg két labilis emberrel töltöm mostmár az időm,úgy látszik. Ennél csak jobb lehet.
Megráztam a fejem, mert egy kicsit megszédűltem a folytonos feketesegtől.
-Jaj Bell annyira sajnálom amiket mondtam. Látod...nem vagyok kiszámítható,de kérlek nehogy ilyesmin járjon az eszed.
-Leo...pedig igazad van.
-Nem Bell,dehogy van igazam. Ezt most felejtsd el.
-Aha..oké akkor felejtesd el velem. Tudod mire gondolok cukika-kacsintottam. Majd meglátja kivel van dolga
-Amm..Bell ezt ne most..
-Oh dehogynem. Menj be a szobámba. Kérlek.
-Nem vagy normális Bell.
-Most!!-parancsoltam és betoltam a szobámba. De eközben a folyosón volt egy szekrény,amin tartottam a szoba ajtóm kulcsát.
-Drága Leo...most itt maradsz!!
Becsaptam az ajtót elötte és kulcsrazártam. Amit ezután fogok tenni neki semmi köze. Maradjon ott ahol van!
Gyorsan felkaptam egy pulcsit és a cipőm,majd ekezdtem szaladni. Egyre gyorsabb próbáltam lenni,ami sikerült is,pedig én és a szaladás messze állunk egymástól. Tudtam hova kell menjek. Egyenesen a metróhoz szaladtam. 15 perc gyaloglás általában,de most kb 5 perc alatt ott voltam. Leérve a lépcsőkön a jegyem már be is jukasztottam és siettem tovább, hogy elérjem a következő beérkező "vonatot". A kijelzőn láttam,hogy 1 perc múlva érkezik. Tökéletes. Szerencsére ebben az óraban nem jár erre senki. Ha jól tudom az a piros vas rúd a sinek mellett az annyira megrázna,hogy porrá égnék. De én a testem vissza akarom adni a földnek,szóval megvárom inkább a metrót,az biztosabb. Már hallottam is a közeledő vagonokat. Már csak a búcsúzás hiányzik.
Drága Leo,
Tőled búcsúzom,hisz te tudsz rólam mindent. Amit kértél tőlem sajnos nem tudom teljesíteni,de Alex örülni fog,hogy megszabadultál tőlem. Ne haragudj a döntésemre, de igazad van. Tudom,hogy két személy lakik benned,de az egyiknek igaza volt. Köszönöm neked. Vigyázz magadra és az öcsédre. Anyámnak üzend,hogy sajnálom. Ja és Leo...ne felejtsd,hogy utoljára te álltál hozzám a legközelebb,akár még barátok is lehettünk volna.
Szeretettel
Bell
Gyorsan elküldtem neki Sms-ben. Nem a legszebb módja,de erről elfelejtkeztem és nem készültem egy lappal. A metró fényét már láttam. 100m...50m..10m és már leléptem az egyik lábammal.
-Bell ne!!! Kérlek ne!! TOM vagyok..emlékszel? -a metró megállt...de nem is a metro,hanem az idő-itt vagyok veled minden percben és látlak is téged. Te is látsz..nézz mögéd-megfordultam és tényleg mögöttem állt egy fiú de nem tudom ki az és ez mégis mi ami most történik? Már megint nem halok meg?- Nem Bell nem halsz meg Leo már a lepcsőket szedi lefelé és megment. Teszek róla. Bell én szeretlek kérlek segíts Leonak és újra együtt lehetünk. Isten és én veled vagyunk. Örökre.
Egy kezet éreztem a kezemen és már el is húzott a metró elől
-Bell!!!nem vagy normális!!! Hallasz engem??
-Ne na..most megmentettél?
Ölébe szorított és a fejét a hajamba temette. Eléggé lekellett hajoljon,hisz egy fejjel magasabb.
-Elengednél?-toltam el magamtól,de sikertelenül.
-Azt hitted átverhetsz? Bolond lány. És buta is,hogy Sms-ben elköszönsz,s a GPS-ed bekapcsolva hagyod...szőke vagy Bell mint mindig. Hogy is csinaltad volna meg? Kérlek Bell...nem hiszed el tudom,de most te vagy a legfontosabb az életemben. Nem hagyom,hogy a megváltásom meghaljon.
-Először is gyere üljünk le.-vonszoltam magam után pár székhez.-Máskor előre kitervelem és akkor sikerülni fog. Hülye technológia. Én nem értelek miről hadoválsz össze-vissza. De egy dologban igazad volt. Tomról. Láttam és beszélt velem. Ő segített neked. Kérte,hogy én is segítsek neked
-Mondtam. Látod nem vagyok elmebajos. Tudod,hogy nem egy normális lány vagy. Te más vagy. Te egy megváltó vagy. Az én megváltóm és másé is.
Egyszerűen elhittem minden szavát. Olyan igaz volt. Annyira tetszett amit mond és ereztem,hogy igaz. Elmosolyodott majd megölelt. Annyira jó illata volt. Kicsit citromos Karácsony illat. Karjai úgy fonódtak körém,mintha egy kisbaba volnék és ő az óriás. Ahogy felcsimpaszkodtam a válla fölé megláttam Tomot. Na ezt még megkeserüli. Eltoltam magamtól Leot és Tom felé vettem az irányt. Hallottam ahogy jön utánam a "megmentőm" épp ezért siettem lekeverni egyet Tomnak. De egyszer a peron szélen állt aztán a lépcsőre "teleportált" majd egy tükörhöz suhant és ott utolértem és behúztam is egyet ...csak nem neki,hanem a tükőrnek,hisz ő mintha elpárolgott volna. Tudom,hogy ez nem normális dolog,de akkor se vagyok bolond. Megint  egy kezet éreztem magamon ami épp megfordít. Hogy ma nem hagynak béken és egyfolytában csak védeni akarnak nem lehet igaz.
-Bell mit csinálsz?? Hallod vérzel!!
-Ugyan csak egy karcolás.
-Ezt nézd meg!-mutatott az ujjaimra,amik száz felé voltam vágva. Ez van
-Bell..mentőt hívjak,vagy bízol bennem?
-Hát erre nem tudom mi a helyes válasz.
-Csukd be a szemed. Kérlek...bízz bennem-igazán nem volt kedvem ellentkezni,hisz már alig várom,hogy mindennek legyen vége. Becsukott szemmel is láttam,ahogy valami nagyon fényes van elöttem. Kis cirogatások lepték el a kézfejem majd nem is fájt
-Kinyithatod..kész vagy
-Köszi,de ezt..
-Ne is kérdezd...ez vagyok én. Gyere menjünk haza.
Bólintottam,majd elindultunk gyalog hazafelé. Bár csodáltam,hogy"haza" azt az én házamra érti, de legalább vagy megvéd este,vagy megöl,szóval nekem mindkettő jó.
Az útan,ahogy sétaltunk a szememmel követtem a csíkot az aszfalt közepén,ahogy egyenesen folytatólagosan halad a végtelenségik...elméletileg, de gyakorlatilag neki is vége lesz. Mint mindennek.
-Amúgy tényleg lehetnénk barátok?-nézett rám kérdően Leo
-Igen..néha bírlak.
-Én is. -jól esett hallani,hogy valaki akar barátom lenni. Csak őszintén...milyért pont egy ilyen jóképű srác? Nem úgy szokott lenni a normális embereknél,hogy a sima barát az csak olyan egyszerűen néz ki és a kapcsolatbeli pasik meg az ilyen jóképűek?
-Min gondolkodsz?-szakított félbe a gondolkodásból
-Semmi érdekesen...
-Rosszul hazudsz-mosolyodott el...még észre se vettem,hogy milyen cuki. Bell!!! Miken jár az eszed?? Még haverod se!!
-Amm..mióta ismersz?
-Rég óta...nagyon rég óta.
-És mindent tudsz rólam?
-Igen...sajnálom.
-Ohhh azért azt ugye nem,hogy kivel jártam vagy ilyenek?
-De Bell..azt is.
-Én nem emlékszek semmire. Volt valaha szerelmem?-egyet sóhajtott majd bólintott. Oké ez fura
-És mi van vele?
-Bell nem beszélhetnénk meg ezt késöbb?
-Mit titkolsz Leo? Mondd el!
-Bell..
-Leo addig nem megyek el innen amíg el nem mondod.
-Bell nem fog tetszeni...
-Ma épp meg akartam ölni magam akármi jöhet nem ijeszt meg.
-Jó Bell..de nagyon sajnálom. Volt egy szerelmed. Nagyon szerettétek egymást. Isten is egymásnak teremtett titeket. De egy nap ő...meghalt. A neve Tom volt.