You make me happy when skies are grey J.S. [Befejezett]

23. rész

Tesznek még egy lépést,én pedig magamban azért imádkozok,hogy forduljanak már vissza,mert semmi kedvem nincs egyedül tölteni az éjszakát a szabadban.Elmenni csak az ő segítségükkel tudok,ugyanis a bokámra képtelen vagyok ráállni.Még egy lépés,és már kezdem feladni,mikor a fiú megtorpan,és a kislány is ugyanígy tesz.Visszajönnek!Magamban már pezsgőt is bontok,mikor a mindketten megfordulnak,és komótosan visszasétálnak hozzám.
-Sajnálom.-bökjük ki egyszerre a fiúval,amin kicsit meglepődök.Ő mit sajnál?
-Semmi gond.-mondjuk megint tökéletesen egyszerre,aztán hangosan elnevetjük magunkat.
-Nem akartam csúnyát mondani előtted,csak tudod nagyon fáj a bokám,meg úgy mindenem.-fordulok a kislány felé a számat rágva,ő bólint,amit annak veszek,hogy megbocsátott.Akkor kibékültünk.
-Mennyire fáj?-néz rám a fiú aggódva,akinek a nevét még mindig nem tudom.
-Nem tudok ráállni.-ismertetem a helyzetet,mire ő menyasszonyi pózban felkap az ölébe,majd elkezd sétálni velem.Öhm...oké.

Pár perc múlva megérkezünk egy igen szép ház elé,ahová be is megyünk.
-Szép ház.-töröm meg a kínos csendet,ami az erdő óta tart.
-Kösz.-köszöni meg halkan,majd letesz a kanapéra.-Larissa,hol vagy?!-ordítja el magát,amitől összerezzenek,de ő csak kedvesen rám mosolyog.Vajon kilehet ez a Larissa?
-Apuci,Larissa mondta,hogy hazamegy.Nem figyeltél?-kuncogja el magát a kislány,én pedig egy pillanatra lefagyok.Apuci?Ja,hogy ő az apukája!De egy ilyen helyes apukához,és egy édes kislányhoz,egy hasonlóan gyönyörű anyuka tartozhat,sőt.Egy sokkal gyönyörűbb.Ez egy kicsit elszomorít,de azt nem tudom,hogy mégis miért.Kevesebb mint öt perce ismerem ezt a fiút,és a kislányát,de érzem,hogy minket összeköt valami.Valami láthatatlan kötelék.
-Jajj,tényleg!Teljesen kiment a fejemből.Jó,hogy szóltál.-kapja fel az ölébe a kislányt,és puszikkal lepi el az arcát.Az ő kapcsolatuk bizonyára nagyon jó.
-Amúgy ti kik vagytok?-bukik ki belőlem,és csak utána esik le,hogy ez milyen bunkó megnyílvánulás volt a részemről-Vagyis hogy hívnak titeket?-javítom ki magam vörös fejjel.
-Én Jacob Sartorius vagyok,és most eléggé rosszul érzem magam,hogy még be sem mutatkoztam.-neveti el magát,de a nevetése inkább csak kényszer,és nem a boldogságáról árulkodik-Ő pedig a kislányom,Mia.Mia Sartorius.-löki meg egy picit,de csak egy nagyon picit,de ő elbújik Jacob lába mögé.-És te?-kérdezi még mindig mosolyogva,de továbbra sem őszintén.
-Clarie.Clarie Evans.-mondom kicsit halkan,mert valamiért nem vagyok biztos a nevemben 100%-osan.De nem tudom,hogy mégis miért.
-Szép név.-bólint,aztán elég látványosan végig mér,amitől fülig pirulok-Van hova menned?Vagyis van saját lakásod?-kérdezi kedvesen,és nem úgy,mintha elakarna paterolni a házából.
-Öhm...ez elég kínos...de...de nincs.-hajtom le a fejem,de Jacob óvatosan az állam alá nyúl,majd lassan felemeli a fejem,hogy nézzek a szemébe.
-Itt maradhatsz.-engedi el az állam,én pedig csalódottan nézek rá.Azt hittem megcsókol,vagy legalább egy puszit nyom az arcomra.Mi?Clarie hülye vagy?Honnan jönnek ezek a gondolatok,de komolyan?10(!)perce ismer,ha nem kevesebb ideje,én is őt.
-Beléd kell szeressen Clarie,nem emlékszel?-kérdezi egy hang,amitől kicsit megrémülök.
A hang tudja mit csinál.Belém kell szeressen!
-Tényleg?-kérdezem a legelbűvölőbb mosolyommal,és közben a hajamat csavargatom.Nem,ez nem jó!Valami más módszer kell,nem vagyok én valami hülye picsa!
-Persze.Miért,most küldjelek el?Hamár úgyis itt vagy,maradj.Nem sok vizet zavarsz.-vonja meg a vállát,én pedig tátott szájjal nézek fel rá.Milyen bunkó ez a Jacob gyerek!
-Oké,köszönöm.-pattanok fel a kanapéról, teljesen megfeledkezve a bokámról,így a szőnyegen terülök el-A kurva...-motyogom halkan,de Jacob is nagyon jól hallja,és a kislány is,vagyis Mia.
-Persze a viselkedésen mindenképp javítanod kell,ha hosszabb távon maradni szeretnél.Nem akarom,hogy a kislányom eltanuljon tőled
ezt-azt.-kap fel ismét az ölébe,majd a hosszú lépcsőhöz sétál.Mi a...?Utálom minden egyes porcikámmal ezt a srácot!De belém kell,hogy szeressen!Muszály...
-Bocsánat.-nyögöm ki nehezen.
-Semmi gond.-villant rám egy mosolyt,majd benyit egy szobába,ahol lerak az ágyra.
-Itt fogok aludni?-próbálok csevegni.Elég bénán...
-Ja.-bólint.Kínos csend,az ami most itt beállt közénk.Francba!Így sosem lesz szerelmes belém!
-Öhm...izé.Kérdezhetek valamit?-kezdem el piszkálni a takaró szélét.
-Öhm...izé.Igen.-utánoz engem.Utálom!Egyszerűen ki nem állhatom!
-Miért vagy ilyen szomorú?-kérdem,mire egy óriásit nyel.Akkorát,hogy szerintem a szomszédban is hallották.
-Ez...ez nem tartozik rád.-kezd el dadogni,majd kimegy,és rám csapja az ajtót.Mondtam már,hogy egy bunkó pöcs,és hogy teljes szívemből utálom?De belém kell szeretnie...

Bocsánat,hogy nem volt rész,de nagyon kivagyok Taylor miatt,és a telefonom is elvették...😶