You make me happy when skies are grey J.S. [Befejezett]

24. rész

Hangosan kifújom az eddig benttartott levegőt,majd elterülök az ágyon.Nem fogom ilyen kis apróság miatt feladni a tervem!Valamit kéne csinálnom,amitől megtörik közöttünk a jég.De mégis mit tegyek,ha ilyen bunkó velem?Talán nekem is kedvesebbnek,és sokkal érdeklődőbbnek kéne lennem vele kapcsolatban.Valami baja van az már biztos.Valamiért szomorú.Ki kell derítenem!Feltápászkodok az ágyról,majd az ajtóhoz lépek,és kinyitom azt.Nem tudom mennyit gondolkodhattam,de biztos nagyon sokat,mert kint már sötét van,ezért kicsit halkabban próbálok átosonni Jacob szobájába.A kislánya már biztosan alszik,és nem akarom felkelteni.Jacob tuti leordítaná a fejem,és az is lehetséges,hogy elküldene.Halkan nyitok be,olyan halkan,hogy még ő sem vesz észre.Az ablakban ül,és kifelé bámul.A holdfény megviláítja az arcát,és csak most jövök rá,hogy igazából milyen helyes.A fehér fülhallgatója világít a sötétben,csak azért veszem észre.Halkan énekelget,amin elmosolyodok. Teszek egy lépést,de sajnos az már kiszúrja,és felém kapja a fejét.Idegesen néz rám,és abban a pillanatban,amint meglát idegesen tépi ki a füléből az apró tárgyat,amin eddig a zenét hallgatta.Teszek még egy lépést,majd bezárom mögöttem az ajtót,ha esetleg kiabálni támad kedve,akkor azt kint ne hallják,vagyis Mia ne hallja.
-Mit keresel itt?-kérdezi normális hangnemben,de hangjából árad az idegesség.
-Csak...izé.Öhm...-dadogok össze-vissza.
-Eltévedtél?Ha a mosdót keresed,az nem itt van,hanem a folyosó végén.-fordít nekem hátat,majd visszaül az ablakba,és a fülhallgatóját is vissza dugja a fülébe.Oh igen?Így állunk?Nem Clarie!Lekell nyugodnod!Mély levegő.Legyél szuper kedves!
-Nem a mosdót keresem.-motyogom,majd belerúgok az ágya lábába.Hátha arra felfigyel.
-Mi bajod?-dobja a telefont az ágyra,és a szemembe néz.
-Nem a mosdót keresem.-ismétlem magam.
-Nincs időm rád.-sóhajt fel.
-Kérdezhetek valamit?-hagyom figyelmen kívül az előbbi mondatát.
-Kérdezz.-forgatja meg a szemét.Hű.De szép szemei vannak.
-Megígéred,hogy válaszolni fogsz rá?-ülök le az ágyra,és kényelembe helyezem magam.
-Nem ígérek semmit.-rázza meg a fejét nevetve.Azt hiszi én beveszem a kamu röhögését?Hát akkor nagyon nagyot téved.
-Miért vagy ilyen?-kérdem nagyon halkan,szinte már suttogva.
-Milyen?-horkant fel.
-Hát egyszer kedves,aztán pedig vérbeli bunkó.Folyamatos hangulatingadozásaid vannak.Valamitől boldog vagy,de aztán eszedbe jut az a dolog,ami miatt állandóan szomorkodsz,és megint ilyen depis leszel.Ez miért van?-vonom fel a szemöldököm,amit nagyon jól lát,mert időközben felkapcsoltuk a villanyt.
-Semmi közöd hozzá.-vigyorodik el,de tudom,hogy minden erejét össze szedte,hogy megtudja csinálni.
-Ha megölelnélek ellöknél magadtól?-állok fel az ágyról,majd felnézek rá.Csak egy kicsivel magasabb,mint én.Csak egy nagyon kicsivel.Megrázza a fejét,és csak akkor látom meg a szemében a könnyeket.Megtört. Közelebb lépek hozzá,majd gyengén átölelem a derekát,de ő közelebb húz magához,amin meglepődök.Nem is kicsit.Fejét a nyakamba fúrja,és úgy sír.Érzem,hogy rázkódik a válla,és érzem,hogy a könnyei lefolynak a hátamon. Percekig öleljük egymást,majd ő szakítja meg az ölelésünket,és a pulcsija ujjával megtörli a szemét.
-Tényleg tudni szeretnéd?-kérdezi félénken. Hogy megváltozott pár perc alatt!
-Igen.-bólintok,mire ő beszélni kezd.
-Tudod,nekem volt egy barátnőm.Kim volt a neve,vagyis Kimberly Jennings.Ő volt a legszebb lány,akit valaha láttam.-kezd el mesélni,de nekem kell olyan hülyének lennem,hogy közbeszólok.
-Szeretted?-csúszik ki a számon.
-Persze,hogy szerettem.Még most is szeretem. Tudtam,hogy ő tündérmesére vágyott világ életében.A szőke hercegre,meg a fehér lóra,de a mi szerelmünk még hasonlítani se hasonlított egy tündérmesére sem.Mindig valaki,vagy valami elakart szakítani minket egymástól,de sosem sikerült senkinek,mert igazán szerettük egymást.Tiszta szívből.Épp egy hajóúton voltunk,amikor bekövetkezett a baj.Amint megérkeztünk,ő egyből szaladni kezdett.Nem tudtam mi baja.Nem mentem utána.Hagytam,hogy egy kurva kocsi elüsse,és meghaljon!Az én hibám.Csakis az enyém.-temeti az arcát a tenyerébe,és úgy zokog.Már én is sírok.Nagyon szerethette ezt a lányt.Az életénél is jobban.Nem én irányítom saját magam,hanem valaki irányít engem,és a kezem közé fogom szegény fiú arcát,akinek a könnycseppek még mindig megállás nélkül folynak le az arcán.Mélyen a szemébe nézek,mintha bármit is kitudna olvasni belőle.Egyre közelebb,és közelebb hajolok hozzá.Nem húzódik el.Ő is akarja.Ajkunkat már csak pár centi választja el,majd én megteszem a köztünk lévő távolságot,és megcsókolom.Puha ajkai lassan érnek az enyémhez.Alig érnek össze ajkaink,amikor ellök magától.
-Te mégis mi a szart csinálsz?-nevet fel.Eddig tartott a kedves Jacob.