You make me happy when skies are grey J.S. [Befejezett]

8. rész

Esős jelenetünket Jacob drága barátnője, Skyler zavarta meg.Köhintett egyet,mire mi egyből szétváltunk,majd kínosan bámultuk a földet.
-Mi...csak...izé.Kim a hibás!-foga rám,és azt hiszi,hogy tényleg megússza ennyivel.Hát persze,hogy nem.
-Mi?Miért?Miért én?Te csókoltál meg.-forgatom meg a szemem,mert ez így nagyon nem oké.
-Te pedig hagytad.-árulta el magát,és csak egy pár másodperc múlva jött rá-Na bazdmeg!-túrt a hajába idegesen.Ilyen fontos neki Skyler?Talán hagynom kéne ezt az egészet...Hagynom kéne,hogy boldogok legyenek.
-Igaz ez Jacob?Te csókoltad meg Kim-et?Tényleg?Ennyit ér a szerelmünk?-sírta el magát.Jacob őt nézte egy darabig,majd rám kapta a tekintetét,aztán megint Skyler-re.Most min gondolkozik ennyire?Hogy kihez menjen?Hogy kit válasszon?Szaggatottam kifújja a levegőt,majd látom az arcán,hogy döntött,én pedig mindjárt elájulok.
-Bocsi Sky.-vonja meg a vállát,majd megindul...felém-Szeretlek Kim,és nem érdekel Skyler!-ölel át,és ez most sokkal jobb,mintha megcsókolt volna.Ez most sokkal jobb mint bármi más.Csak én,és ő.Teljesen kizártuk a külvilágot,és ezzel együtt a még mindig zokogó Skyler-t.És ez az ölelés,az utolsó öleléseink közé tartozott.Csak akkor ezt még nem tudtam.

-Ne már Jacob!Neee!-ficánkoltam,mert elkezdett csikizni,amit nagyon utálok.
-De már Kim!Deee!-utánozta a hangom Daniel.Mi a franc baja van?
-Szerintem én most felmegyek.-ültem fel szomorúan.
-Miért?-nézett rám kérdőn Jacob,és úgy látszik,hogy ő nem értette a helyzetet.
-Csak úgy.-rágtam a szám szélét,majd amilyen gyorsan csak tudtam felrohantam a szobámba.Amint beértem,egyből az ágymra ugrottam,majd belefúrtam a párnába a fejem.Ez rossz?Rossz,hogy szerelmes vagyok?Vagy rossz személybe?Teljesen elmerültem a gondolataimban, így azt sem vettem észre,hogy Jacob utánam jött,csak akkor,amikor már elkezdett beszélni hozzám.
-Mi a baj?-kérdezte kedvesen.
-Semmi.-mosolyodtam el,de nem volt valami meggyőző,mert tovább kérdezgetett.
-Biztos?-jött egészen közel hozzám,így már az orrunk is összeért.
-Biztos.-bólogattam.
-Nem tudsz hazudni nekem.-csókolt meg.Amikor már a szokottnál vörösebb volt a feje a levegőhiány miatt,elhúzódott tőlem,majd ismét kérdőn nézett rám.-Na hercegnőm,mi a baj?-vigyorgott.
-Daniel.-hajtottam le a fejem,ő pedig felsóhajtott.
-Még mindig szereted?-kérdezte halkan,szinte már suttogva.
-Azt sem tudom,hogy szerettem-e én valaha.-túrtam a hajamba kínosan.
-Akkor?-sürgetett Jacob.
-Féltékeny.-nyögtem ki,és egyre kínosabban éreztem magam.
-Csak ennyi?-nevetett fel.
-Hát,aha.-nevettem fel én is kínomban.
-Az nem baj.Majd megbékél vele.-ölelte át a vállam az egyik kezével,majd adott egy puszit az arcomra.Én pedig hittem neki.Elhittem,hogy Daniel-t nem is fogja majd érdekelni ez az egész.

*~1 hét elteltével~*

Egy hét.Valakinek sok,valakinek kevés,Daniel-nek pedig pont elég arra,hogy súlyos depresszióba essen,és teljesen tönkre menjen,és én ebből az égvilágon semmit nem érzékeltem.De kezdjünk mindent az elején.Most éppen a földön ülök az egyik Magcon-on,és azt nézem,ahogyan a fiúk a rajongókkal fotózkodnak,amikor egy elég érdekes beszélgetést hallok meg.
-Mi az a kezeden?-kérdezi az egyik rajongó,amint megpillantja Daniel csuklóját.Na erre én is kíváncsi vagyok...
-Öhm...semmi.-mosolyodik el(persze hamisan),majd a pólója ujját mégjobban ráhúzza a karjára.
-Megnézhetem?-kérdezi a lány,miközben végig Daniel szemébe néz.Látom,hogy Daniel gondolkozik,de végül csak felsóhajt,és odanyújtja a kezét a rajongónak,hogy hagy nézze meg.Lassan húzza fel az ujját,aztán a szája elé kapja a kezét,és sírni kezd.
-Ezért nem akartam.-túr a hajába,majd átöleli a még mindig keservesen zokogó lányt.-Ne sírj!Nincs semmi baj.Ez csak pár vágás.-simogatja a hátát,aztán ad egy puszit a homlokára.Pár perc múlva a lánynak sikerül megnyugodnia.Ezért,meg persze azért mert már átkellett volna adnia a helyet egy másik rajongónak,elsétál.Furcsa,hogy Daniel nincs toppon lelkileg,de mégis ő nyugtatta meg a Magcon fant.Feltápászkodok a földről,és Daniel felé indulok el,aki most egyedül álldogál,mert épp nincs nála senki.
-Szia.-mosolygok rá,amint megállok előtte.Várok arra,hogy visszaköszönjön,de nem teszi.-Szóval...nem beszélsz velem?-rágom a szám szélét idegesen,és közben a cipőm orrát bámulom,mert képtelen vagyok a szemébe nézni.Én vagyok minden gondja okozója.Én tettem tönkre.
-De.Beszélek veled.-sóhajt fel-Ha te végre rám nézel.-nyúl az állam alá,majd felemeli a fejem,így kényszerítve arra,hogy a szemébe nézzek.
-Miért csinálod ezt?Miért vágdosod magad?Ez nagyon nem oké Daniel.-rázom a fejem,és érzem,hogy könnyek gyűlnek a szemembe.
-Kérhetek valamit?-hagyja figyelmen kívül az előbbi kis monológom.
-Persze.-törlöm le a könnyeim.
-Ne foglalkozz velem!Ne keress!Tudom,hogy ez nehéz lesz,mert egy házban lakunk,de hát szerintem tudod,hogy értem.Ne aggódj értem!Felejtsük el egymást!-fordít nekem hátat.
-Biztosan ezt akarod?-ölelem át hátulról.Azért mégis csak barátok vagyunk,nem?
-Biztos.-fordul vissza,és úgy néz le rám,mert egy fejjel magasabb nálam.
-Tuti?-rakom a kezem a nyakába,majd egyre közelebb hajolok hozzá,de nem csókolom meg.Tisztában vagyok vele,hogy az érzéseinek nem tud parancsolni,akármennyire is szeretne.
-Tuti.-nyel nagyot,aztán megcsókol.