You make me happy when skies are grey J.S. [Befejezett]

17. rész

Mia már elaludt,én pedig fekszem az ágyamban,és gondolkodom.Hogy min?Inkább kin.Azon a fiún,aki a mellettem lévő szobában van,és valószínűleg már ő is alszik. Megszeretném ölelni.Jó szorosan,de nem tehetem.Nem vagyunk együtt.Már nem.Nem állíthatok be hozzá úgy,hogy már öt éve boldogtalan vagyok,vagyis amióta ő elment,és vágyom a szeretetére,de ezt nem kapom meg.Mintha kitalálta volna a gondolataimat, ugyanis pár perc múlva kopogott az ajtómon.
-Gyere!-mondom hangosan,de úgy,hogy Mia ne keljen fel rá.Benyit,és amint meglát, elmosolyodik.Megpaskolom magam mellett a helyet,hogy üljön ide.
-Mi a baj?-kérdezi aggodalommal a szemében.
-Semmi.-hazudom,miközben a kezemet piszkálom,és eszemben sincs a szemébe nézni.
-Persze,hogy nincs.-forgatja meg a szemét.
-Tényleg nincs.-bizonygatom.
-Akkor csak úgy poénból sírtál az előbb?És azért nem nézel a szemembe,mert igazat mondasz?Azért remeg a hangod,mert nincs baj?-vonja fel a szemöldökét,és végre leül mellém.
-Semmi komoly.-mosolygok rá,de mosolyom kicsit sem őszinte.
-Elmondod?-kulcsolja rá ujjait az enyémekre.
-Csak...csak egyedül érzem magam.Ennyi. Mondtam,hogy semmi komoly.-nézem az összekulcsolt ujjainkat,és akaratlanul is elmosolyodom,amit ő is egyből kiszúr.
-Na most mi van?-nevet fel.Imádom a nevetését.
-Szeretlek.-bukik ki belőlem hirtelen,de amint rájövök,hogy mit is mondtam képzeletben homlokon csapom magam.-Vagyis...-kezdenék el magyarázkodni,de ő váratlanul közbeszól.
-Én is szeretlek.-vigyorodik el,majd az állam alá nyúl,és lassan felemeli a fejem.
-Most megfogsz csókolni?-kérdezem azt,amit tegnap ő.
-Lehet.-utánoz,majd lágyan megcsókol.Erre várok tegnap óta!Lassan végigdönt az ágyon,majd elválik tőlem.
-Na!-húzom vissza,de ő csak nevet.Most én csókolom meg,és már csak akkor húzódok el tőle,amikor a feje kezd vörösödni.
-Megfulladok.-nevet megint.
-Nem baj.-ölelem meg,ő pedig rám nehezkedik,így teljesen összenyom engem.
-Nem vagyok nehéz?-kérdezi egy kis idő után.
-De.-nyögök fel.
-Akkor leszállok.-sóhajt fel,és már el is enged,de én ismét visszahúzom-Mi van veled te lány?-tűr egy hajszálat a fülem mögé.
-Szeretethiányom van.Ja és szeretlek.-nyomok egy puszit a szájára.
-Csak ennyit kapok?-néz rám kiskutya szemekkel.Én válaszul csak újra megcsókolom,majd amikor a levegőhiány miatt elválunk,elkezdi puszilgatni a nyakam.Tudom,hogy nem kéne Mia miatt,de jól esik.Amikor már szívni kezdi leállítom.
-Ne!-tolom el magamtól,mire ő értetlenül néz rám-Mia.-túrok a hajába.
-De nem leszünk hangosak.-biggyeszti le a száját.
-Akkor sem.Most nézd meg a nyakam!Mekkora foltot csináltál.Mia tuti észreveszi,és megkérdezi.Na akkor mit fogok mondani mi ez?-kérdezem meg,mert még tényleg nem tudom mit fogok neki mondani,ha esetleg megkérdezi.
-Megcsípett valami.-vonja meg a vállát.
-Te akkora hülye vagy!-nevetek fel.
-Mondd,hogy nem lett szép.-kezdi el fel-le húzogatni a szemöldökét,miközben végigsimít a művén.
-Nem szép.-mondom rezzenéstelen arccal.
-Tudom,hogy tetszik.-vigyorodik el.
-Ahj!Értelmetlen ez a vita.Inkább aludjunk!-húzom magamra a takarót,és megfordulok, ezzel pedig lelököm őt a földre.
-Valld be!-szólal meg egy kis csend után még mindig a földön fekve.
-Te meg kussolj be,mert leütlek!-dobom meg egy párnával,amin az ő arcképe van.
-Mióta van olyan párnád,amin a csodálatos fejem van?-forgatja meg a keze között a párnát.
-Régóta.Azzal alszom.-mondom halkan.
-Tényleg?-lepődik meg.
-Aha.De mostmár kérem vissza!Valamivel aludnom kell.-nyújtom a kezem,de ő nem adja vissza.
-Miért nem alszol velem?Az igazi Jacob-bal?-kérdezi teljesen komolyan,és most tényleg nem poénból mondja.
-Mert...mert izé.Lehet?-dadogok össze-vissza.
-Menj arrébb!-tol át a másik oldalra nevetve,majd befekszik mellém.
-Köszönöm.-fordítok neki hátat.
-Mégis mit?-öleli át a derekam,a fejét pedig a nyakamba fúrja.
-Hogy vagy nekem.-suttogom,majd ásítok egyet.Lehet,hogy nyálasnak tűnik,de ez az igazság.Én akkor vagyok boldog,ha ő velem van.
-Én köszönöm.-kezdi el puszilgatni a nyakam.
-Ne már!-nevetek fel.
-Jó éjszakát!-hagyja abba,majd nyom egy puszit az arcomra.
-Neked is.-mondom mosolyogva,és szárnyalva a boldogságtól.Már nem érdekel,hogy mit csinált.Hogy itt hagyott,mert már visszajött,és csak ez számít.Ez az este nekem többet jelent,mint bármi más.Most jöttem rá,hogy szeretem őt,és szükségem van rá.Nekem ő a családom,meg persze Mia.Velük teljes az életem.
-Már alszol?-kérdezi Jacob,ezzel halálra ijesztve engem.
-Még nem,de nagyon álmos vagyok.-dörzsölöm meg a szemem.
-Akkor aludj!-mondja,és már félig alszik.
-De nem tudok.-nyöszörgök-Neked volt már ilyen?Hogy szerettél volna aludni,de annyi gondolat motoszkál a fejedbe,hogy mégsem tudsz?Hát nekem most ez van.Pedig én aludni akarok!Amúgy szeretlek.-beszélek össze-vissza,de ő nem is válaszol,és amikor oldalra nézek,akkor azt látom,hogy már alszik.Bealudt miközben beszéltem?-Akkor nem.-sértődök meg,majd nyomok egy puszit arcára,majd megint megpróbálok aludni,és most sikerül is.