You make me happy when skies are grey J.S. [Befejezett]

20. rész

Az út Hunter házához néma csendben telt.Egyikünk sem szólt egy árva szót sem.Nem is tudtam,hogy van saját lakása,de úgy látszik ez a fiú tartogat még meglepetéseket.Amint megérkeztünk próbáltam nem tátott szájjal bámulni az óriási villát,mert már megszokhattam volna,hogy szinte az összes Magcon-osnak ilyen van.Szintén csendben léptük át a küszöböt,de amikor az ajtó bezárult Huntah megtörte a csendet.
-Nem azért jöttél,hogy lekezeld a sebeimet,ugye?-kérdezi végig a szemembe nézve,miközben felvonja az egyik szemöldökét.Túlságosan is jól ismer.
-Hát nem.-rázom meg a fejem,majd elmosolyodom.Még én sem értem,hogy vagyok képes mosolyogni,mikor Jacob haragszik rám.
-Akkor?-ül le a kanapéra,és megpaskolja a mellette lévő helyet,hogy üljek le.Megteszem,amit kér,majd beszélni kezdek.
-Igazából miért csókoltál meg?-komorodom el.
-Hát...ez.Ez bonyolult.Nagyon bonyolult.-túr a hajába.
-Annyira bonyolult,hogy nem lehet elmondani?-háborodok fel.
-Nem,annyira nem.Csak...csak nehéz beszélnem róla.-javítja ki magát.
-Kérlek Hunter!-kérlelem,de már elegem van belőle,meg ebből az egészből is.
-Van egy barátnőm,Adina.Vagyis volt.-nyel egy nagyot,majd lehajtja a fejét.
-Oh.-fogom fel,és úgy vélem itt lezárult a téma,de a fiú folytatja.
-Nagyon csúnyán összevesztünk.Olyan dolgokat vágtam a fejéhez,amiket nem kellett volna,és sírni kezdett.Persze azonnal megbántam,de már késő volt.Azt mondta szakítani akar,és hogy hagyjam békén.-mesél halkan,és látom,hogy a szemében megcsillan egy könnycsepp,de ő nem engedi,hogy lefolyjon az arcán.Tényleg szerethette azt a lányt,sőt.Még most is szereti.-Örökre.-fűzi hozzá,de én már réges rég felfogtam.
-Ahj Hunter,gyere ide!-tárom ki mindkét karom,mire ő hozzám bújik,mint egy kisfiú az anyukájához.
-Sajnálom,hogy miattam haragszik rád Jacob.Nem tudom elfelejteni Adit,és...és nem hiszem,hogy elakarom.-mondja őszintén.Bár nem hiszem,hogy akarna,vagy tudna nekem hazudni.
-Semmi gond.Viszont most mennem kell.Megpróbálok kibékülni vele.-sóhajtok fel.Nem lesz könnyű meló,az holtbiztos.
-Kikísérlek.-pattan fel.
-Nincs szükség rá.Szia Hunter.-nyomok egy puszit az arcára,aztán hazaindulok.

Halkan helyezem a kulcsot a zárba,és szintén halkan fordítom el azt.Egyrészt azért,mert max fél órát lehettem távol,és lehet,hogy még Mia alszik.Másrészt,nem akarok egy újabb vitába belekeveredni Jacob-bal.Hagyom,hogy egy kicsit lenyugodjon.Amint belépek,valaki szorosan átölel.Ez nem lehet a kislányom,mert ő túl kicsi,és csak a lábamat tudja megölelni.De akkor mégis kinek van szeretethiánya?
-A frászt hoztad rám!-fújom ki szaggatottan a levegőt,amint felismerem Jacob jellegzetes illatát,de ő nem vesz komolyan,csak nevet.-De komolyan.-ölelek vissza,fejem pedig a nyakába fúrom.Fogalmam sincs mi ütött belé,hogy mielőtt elmentem,még ordibált,most meg majd' halálra szorongat.
-Szeretlek.-nyögi ki.Mások erre azt mondják,hogy:"én is",de én nem más vagyok.
-He?-húzódok el tőle.
-Szeretlek.-ismétli meg vigyorogva.
-Na jó!Mi van veled?Lázas vagy?-teszem a kezem a homlokára.
-Nem,csak szeretlek.-vonja meg a vállát még mindig vigyorogva.Szerintem meghülyült.
-Mást nem tudsz mondani?-nevetek fel.
-Nem igazán.-nevet ő is.Szeretem a nevetését.Szeretem mindenét.Szeretem őt.Mondtam már?
-Amúgy ez most,hogy jött?-váltok át egy pillanat alatt komolyabb hangnembe.
-Mi?-értetlenkedik.
-Hát ez.-harapdálom az ajkam.
-De mi?-kérdezi ingerültebben.
-Hogy szeretsz.-suttogom,de ő még így is tisztán hallja.
-Hülyéskedsz?-kérdezi teljesen komolyan. Dehogy hülyéskedek!Ezen egyáltalán mit lehet hülyéskedni?
-Nem.-bámulom a cipőm orrát,amit elfelejtettem levenni az ajtóban.
-Nem akarok túl nyálas lenni.Úgy érzem szükségem van rád.Ennyi.-vonja meg a vállát,nekem pedig hevesebben kezd verni a szívem.Na tessék!Olyan mintha visszamentünk volna az időben hét évet,és én még mindig az a szerelmes tizenhárom éves kislány lennék.
-Akkor nem is kell bocsánatot kérnem a csók miatt?-csodálkozom tágra nyílt szemekkel.
-Úgyis tudom,hogy sajnálod.Ismerlek már annyira.Akkor meg minek?-mosolyodik el féloldalasan.
-Amúgy ő csókolt meg engem.A csók nem tartott tovább két másodpercnél,mert én rögtön elhúzódtam.-világosítom fel,de ő csak megforgatja a két szép szemét-Most mi van?
-Te lány!Szerinted nem tudom?-kérdezte nevetve.Mégegyszer megkérdezem;
-Most mi van?
-Hunter valószínűleg azért csókolt meg téged,mert szakított a barátnőjével.-vonja meg ismét a vállát.Igazán befejezhetné,mert már kezd az idegeimre menni ez a mozdulat.
-És te ezt tudtad?-tátom el a számat.
-Mindenki tudta.-veregeti meg a vállam.
-De honnan?-kérdezősködök tovább.
-Tele volt vele az újság,mint minden szarral.Ja, és még a tévében is benne volt.-ad választ a kérdésemre.
-Ja oké.Annyira nem érdekel.-vonom meg a vállam,ezzel utánozva őt,amit nem néz jó szemmel.Arcát látva hangosan felnevetek. Csoda,hogy Mia nem kel fel ránk.
-Apuci akkor megyünk hajókázni?-jelenik meg a szobája ajtajában Mia a szemét dörzsölgetve. Elszóltam magam...
-Hajókázni?-vonom fel a szemöldököm.
-Hajókázni.-bólint Jacob,majd felkapja Mia-t és elkezdi puszilgatni az arcát,amit ő hangos nevetéssel díjaz.Azt hiszem igazi család vagyunk.