You make me happy when skies are grey J.S. [Befejezett]

Epilógus

*~1 év elteltével~*

Ha azt mondom,hogy miután "visszatértem", minden zökkenőmentesen ment,akkor hazudnék,de én nem szeretek hazudni.

Egy év telt el,de mi többet veszekedtünk,mint valaha.Minden apróságon összekaptunk,és párszor szakítottunk is,aminek az lett a következménye,hogy valaki vagy a kanapén,vagy valamelyik fiúnál aludt,mert a közös házat eladták,miután Cameron kilépett.

Ja igen,Cameron.Vele nem tudom mi van,de néha-néha posztol egy-két képet,amin boldognak látszik,így nem aggódom miatta.

A többi fiúval sincs szerintem semmi,de én csak Blake-kel,és Hunter-rel tartom a kapcsolatot,akik már szakítottak,mert rájöttek,hogy nem melegek,és továbbra is legjobb barátok.Van ez így.

Mia már négy éves,és imádom,ahogy ő is engem.Nagyon sok időt töltünk együtt.

Jacob pedig...vele most rosszban vagyok.De már megszoktam,hiszen mindig ez történik. Megharagszik valami apróság miatt,durcizik,megkérdezem,hogy mi baja,ő leordítja a fejem,utána pedig egész nap levegőnek néz,én pedig álomba sírom magam.Kezdem azt hinni,hogy már nem is szeret,és csak Mia miatt van még velem.

Ez a nap se más,én mégis kitartok,mert szeretem.

-Jó reggelt.-ülök le a reggeliző Jacob mellé egy hatalmas kamu mosollyal az arcomon.

Ő csak hanyagul int egyet.Fáj.Eszméletlenül fáj.Ordítani tudnék.Miért csinálja ezt velem?Mi történt velünk?Nem,hogy azt nem mondjuk egymásnak,hogy szeretlek,hanem még beszélni se beszélünk.

-Jól aludtál?-kérdezem továbbra is kitartóan.Egyébként nem utalás volt arra,hogy ma is ő aludt a nagy franciaágyon,én pedig a kényelmetlen kanapén.Dehogyis.

Bólint.Nekem pedig elegem lesz.

-Na jó Jacob.Most mégis mi a franc bajod van velem?-állok fel idegesen,a szék pedig eldől mögöttem,és hangos csattanással földre esik.

-Eltávolodtunk.-szólal meg pár percnyi hallgatás után.

-Na nem mondod.-túrok a hajamba,majd felállítom az eldőlt széket,és ismét leülök rá.

-Néha úgy érzem,hogy már nem is szeretsz.-csuklik el a hangja,mire én erőltetetten felnevetek.

-Te nagyon hülye vagy.Hogy én nem szeretlek téged?Én érzem ezt minden áldott nap.Hogy te nem szeretsz engem.-temetem az arcom a tenyerembe.Hogy lehetünk ilyen szerencsétlenek?Ugyanaz a problémánk,mégsem beszélünk róla.

-De én szeretlek.Már hogyne szeretnélek?-nevet fel ő is.

-Az jó.-piszkálom a karkötőm,amit még tőle kaptam,nem is olyan rég-Mármint,ha szeretsz.Az jó,ha szeretsz.Mert én is szeretlek téged.-beszélek össze-vissza.

-Minden rendben?-nyúl az állam alá,majd felemeli a fejem,így láthatom az aggódó tekintetét.

-Hát...nem igazán.-rázom meg a fejem,ezzel leseprem a kezét,az államról.

-Mi van még?-vonja fel a szemöldökét,majd felsóhajt.Azt látom rajta,hogy "mondd,ne kímélj",és teljesen nyugodt,de tudom,hogy legbelül majd' szétveti az ideg.