Is the life always hard?

7. Rész: Magaslati levegő jövök!!

Hmm...
- Ez a nap egyre furább és furább. Most mit tegyek? - Temetem a kezembe az arcom.
A levél tartalma egy új életet hozhat számomra. De mi lesz itt a családommal? Mondjuk szerintem a most történtek után látni se akarnak. Sut pedig legtöbbször én viszem a bajba. Szerintem a mai után soha többé nem lát napvilágot. Jobb ha megszabadulnak tőlem. Beszaladok a fürdőbe gyorsan leöltözök és bepattanok a zuhanyzóba. Éget. A forró víz szinte leégeti a bőröm, de jól esik egy kicsit a fájdalom. Minden az én hibám. Ha nem, nem engem választottak volna... Akkor ez most nem történik meg. Szeleburdi vagyok. Nem kellett volna elmennem a koncertre. És ha Szili tényleg tolókocsiba kerül? Atyaég.

Miután alaposan megszárítottam magam. Kitipegek a bőröndömhöz. Sötét. Valami sötét kell. Egy fekete farmer, mellé egy fekete kapusznyis bő pulcsi (Szilié titokban elvettem tőle) , szintén fekete baseball sapka. Magamrakapok mindent. Elteszem a hosszúszárú piros converse cipőmet és kiveszem belőle a fekete bakancsomat, igazából azért hoztam magammal, ha túrázni mennénk (volt már olyan, hogy Peter és Veronika elrabolt minket csak úgy).
Felhúzom a két bakancsot és jó szorosan bekötöm a fűzőt. Hajamat lófarokba fogom, amit áthúzok a baseball sapkán. Minden cuccomat elpakolom, csak a telefonomat hagyom kint. Várjunk csak! A bőröndöm oldalzsebéből kiveszem a fekete fülbeakasztós szájmaszkot. Su Binnal poénból raktuk be. De most legalább hasznomra is válik, hogy senki se ismerjen fel. Kiveszem a boríték tartalmát, amit a maszkkal és telfonommal együtt a zsebembe tuszkolok. Figyelem a kis cetlit, amin egy külföldi telefonszám virít. Vajon kié lehet? Halkan kinyitom az ajtót, lopakodó üzemmódba váltva settenkedek. Su békésen alszik a kanapén. Istenem mennyi hülyeséget csináltunk együtt. Kiveszem a gondolom neki szánt cuccost a zsebemből, amit a dohányzóasztalra teszek a telefonja mellé.
- Áh... - Suttogom és visszateszem a zsebembe. Jobb ha nem keverem még nagyobb bajba.. A bőröndömet halkan átemelve a küszöbön óvatosan bezárom az ajtót.
- Vigyázz magadra. Ne haragudj. - Döntöm a homlokomat az ajtónak.

A liftben lévő tükörben szemlélem magam. Ki vagy te? Kérdezem magamban. Felhúzom a maszkot, a sapkát pedig a szemembe húzom pont jókor, mert az ajtó csilingelve nyílik ki. Szuper szónikus gyorsasággal a portához szaladok.
- Elnézést ezt át adná Robinak a bárból? - Kérdem az idősödő portást, és átnyújtom Robi kocsikulcsát.
- Persze. - Mosolyog.

Mély levegőt véve szállok ki a taxiból. Drága mulatság, de ha nincs kocsid és sietned kell, akkor tényleg muszáj igénybe venni. - Köszönöm. - Szólok még vissza.

Felszaladok a lépcsőn, be a kétszárnyú ajtón. Mindenhol fehér ruhát és köpenyt viselő emberek. Odaállok az információs pulthoz, a maszkot gyorsan leveszem.
- Igen? - Kérdi egy nálam max 3 évvel idősebb lány.
- Szántó Szilvesztert keresem, ma került be.
- Igen, nemrég távozott tőle egy hölgy. Sajnálom, de már letelt a látogatási idő.
- Kérem. Nagyon fontos vele találkoznom. Csak azért utaztam ma ide, és sajnos a munkám miatt még ma vissza is kell térnem. - Mutatok a bőröndömre.
- Hmm... Jó menjen csak. De ha lebukik, azt se tudja ki vagyok. A bőröndöd, hagyd itt úgy csendesebb. Figyelek rá.
- Köszönöm. - Válaszul rám kacsint. Elmagyarázza hova kell menni, aztán keresésre indulok. Mire az ajtóhoz érek már a hideg ráz. Olyan emeletre tévedtem, amit nem akartam látni. Halkan benyitok. A látvány lesokkol.
Szilveszter bekötött fejjel, és feltóckolt lábbal alszik. Az arcán egy helyen a bőr lehorzsolódott. Leülök egy fehér vas székre.
- Sajnálom. Mindent sajnálok. Az én hibám. - Hajtom a fejem a mellkasára.
Kb. 10 percig feküdhetek így a mellkasán, rólunk a gyerekkorunkon merengve. Egy emlék jut az eszembe, mire halk nevetésbe kezdek.
- Az is az én hibám, hogy egy hétig rózsaszín volt a hajad, mert a samponodba festéket kevertem. Mondanám, hogy ezt is sajnálom, de azt igazán élvesztem úgyhogy nem akarok hazudni.. - Egy kéz végigsimít a fejemen.
- Nem is te lennél.
Annyira meglepődök, hogy majdnem leesek a székről.
- Jól vagy?
- A temetésemre készülsz, hogy tetőtöl talpig feketében vagy Yunior?
- Kutya bajod... - Erre elneveti magát. - Mit mondott az orvos?
- Max egy, ha kell akár három hétig is bent tarthatnak. A jobb lábam eltört és van egy kicsi agyrázkódásom.
- Az egyébként is szokott lenni.
- Nem kötekedni. Te hol voltál Roza? ~ Roza becenév a Yuniorral egyetemben. A Rozával semmi bajom, de a Yuniort ki nem állhatom ~
- Bts koncerten.
- De hogy?
- Hosszú történet. Mondjuk úgy, hogy az ölembe pottyant két jegy.
- Emiatt törtem el a lábam? Egy évig a rabszolgám leszel. Te fogsz nekem kaját hozni meg ilyenek.
- Oké. - Hajtom le a fejem. - Ripityára törted a kocsit?
- Ripityára. Két kocsi is belém jött.
- Sajnálom. - Állok fel. - Én megyek.
- Anyával mi volt?
- Semmi. Leordibálta a fejem. Kicsit zabos.
- Áhh. - Rázza meg a fejét.
- Hé Szil. - Fordulok vissza. - Ezentúl nem okozok neked gondot.
- Dehogynem Roza. - Kuncog.
Halkan becsukom magam után az ajtót és gyorsan visszasietek a bejárathoz. Össze kacsintok a segítőkész csajszival, felkapom a bőröndöm és útnak eredek.