Is the life always hard?

21. Rész: Mi lesz?

Állok a BigHit épületétől olyan kétsaroknyira és úgy érzem, mindjárt elbőgöm magam. Hógolyó hordozó táskáját leteszem a lábam mellé és lehuppanok a betonra. Egy kósza könnycsepp gördül le az arcomon, de összeszedem magam és talpra állok. Hógolyó helyeslően nyávog egyet. Letörlöm a könnyem és elindulok a bangtan lakás felé.

~Visszaemlékezés~

„Egy hosszú repülőút után fáradtan szállok ki a taxiból és indulok a BigHit ajtaja felé. Nem beszéltem még Su Binnak sem a hazajövetelemről. Úgy tervezem, hogy majd meglepem a többieket, így nem tudják, hogy egy hónappal hamarabb hazajöttem. Hógolyót rábízom az egyik recepciós csajra és beszállok a liftbe. A kellő emeletre felérve megkeresem Ji Woo irodájának ajtaját. Bekopogok.
- Igen? - Szól az ajtó mögül. Kinyitom és bedugom a fejem. Ji Woo épp az íróasztalán szétszórt papíroknak szenteli a figyelmét. Bemegyek és bezárom magam után az ajtót. Lustán felemeli a fejét, de rögtön felcsillan a szeme, amint meglát.
- Nahát, Yun! Szia. - Felkel és átölel. - Hogyhogy hamarabb jöttél?
- Így hozta a sors. Mi újság?
- Semmi különös el vagyok havazva.
- Hát azt látom. Mi ez a rengeteg papír? - Mutatok az asztala felé.
- Beosztások, számlák, meg már én se tudom. - Fogja a fejét és visszatelepszik a székébe.
- Többiek tudják, hogy itt vagy?
- Nem, meglepésnek tartogatom magam. - Kacsintok.
Felnevet és int. - Gyere, foglalj helyet.
- Áh.. Nem sietek is, és mint látom, elég sok dolgod van. Azt szeretném még tudni, hogy... mikor tudnék kezdeni? - Ji Woo köhint egyet, majd mindenhová néz csak rám nem. Na, ez jól kezdődik.
- Az a probléma, hogy már más van a helyeden. Így még ha őt át is tudnám tenni valahova, akkor is olyan 1-2 hónap múlva kezdhetnél.
- De nem úgy volt, hogy csak helyettesíteni fog valaki?
- De, de nem akárkit választottak. A főnököm unokahúgát pedig nem rúghatom csak úgy ki. - Néz a szemembe.
- Micsoda??? - Tátom el a szám.
- És az is baj, hogy ő nagyon ragaszkodik a fiúkhoz.
- Sose kapom vissza a munkám.
- De, majd valahogy beszélek az elnökkel, hogy be tudjunk tenni téged őt pedig, áthelyezzük. Amúgy sincsenek nagyon megelégedve vele. Már a fiúk is panaszkodtak rá.
- Hát értem.
- Hidd, el visszakerülsz, csak időbe fog telni.
- Köszönöm. Nos, örülök, hogy találkoztunk, majd hívj.
- Rendben. Emiatt pedig ne aggódj! Elintézem.
Csak bólintok egyet és kilépek az ajtón."

~Visszaemlékezés vége~

- Yun? - Veszi fel csodálkozva. - Ott még hajnal sincs. Miért nem alszol? Ne értsd félre, örülök, hogy hívsz. - Nevet fel.
- Áh, nem tudtam aludni. Rosszat álmodtam és úgy voltam vele, hogy felhívlak.
- Jól tetted. Mi újság?
- Semmi. Ma történelmet írok. - Nevetek.
- Uhh az gáz.
- Ja, az. Arra mi újság? Otthon vagytok?
- Jelenleg az a helyzet, hogy egyedül gubbasztok itthon. A fiúk elmentek próbára és késő estig haza se jönnek.
- Na és a baba?
- Teljesen kiment a fejemből! Képzeld el csináltam tesztet, és nem vagyok terhes. Ne haragudj, hogy felizgattalak emiatt..
- Komolyan?
- Igen. Tudom, nem kellene ennyire boldognak lennem, de úgy vagyok vele, hogy majd ha eljött a kicsi Tae Jin ideje azt tudni fogjuk és nem így "akaratlanul" fog jönni. Nem tudom, mennyire mondom érthetően.
- Kicsi "Tae Jin" ? - Nevetek fel.
- Jah ez a lány név jutott először eszembe.
- Hahaha. - Bekopogok a nagy faajtón és várom, hogy Su kinyissa.
- Egy perc valaki kopogott.
- Ráérek. Mostanában úgy is nagy a telefonszámlám. - Nevetem ki.
- Nem csak neked. - Hallom a telefonon át, ahogy a lépcső nyikorog a siető léptei alatt. Közeledik. - Tartsd létszi egy kicsit!

Kitárul az ajtó én pedig vigyorogva válaszolok. - Oké tartom.
- Uram Isten! - A nyakamba ugrik, én pedig hátratántorodok néhány lépést, mire visszajön az egyensúlyom. Átkarolom a derekát és szorosan fogom.
- Annyira hiányoztál! - Sikítja a fülembe és hivatalosan is kijelenthetem, hogy megsüketültem.
- Nem... Nem kapok levegőt.
- Jaj! - Elenged, megfogja a két vállam és tetőtől talpig végigmér, hogy meglássa, mindenem megvan e még.
- Te fogytál.
- Ezt bóknak vegyem?
- Nem ma bekajálunk, mert nem akarom, hogy olyan legyél, mint egy anorexiás.
- Hé!! Azért van itt egy kis plusz.. – Veregetem meg a pocakom.
- Mi? Az a mínusz egy kiló? - Kérdi szarkasztikusan.
- Hiányoztál. - Villantom rá az 1000 wattos mosolyom.
- Te is nekem. - Esik nekem ismét.
- Nem jössz be? Elvégre itt laksz!
- Másra gondoltam. Mi lenne, ha elmennénk kajálni valahova?
- Várj egy percet! - Mutatja fel a mutató ujját és eltűnik a lakásban, magával víve Hógolyót. Szerintem már nem lepődik meg azon, hogy magammal hoztam. Egy perc múlva felöltözve tér vissza.
- Én vezetek.
- Szinte éreztem. - Nyomja a kezembe a kocsi kulcsot. - Hova megyünk? - Kérdi, miután már a kocsiban ülünk.
- Úgy gondoltam, menjünk el a "boltközpontba". - Így nevezzük azt a helyet, ahol minden kedvenc boltunk a közelbe van. - Mi lenne, ha fordítottan kezdenénk az étkezést és a desszerttel kezdenénk?
- Benne vagyok!