Is the life always hard?

19. Rész: Na ne szívass...

A hétvégém azzal ment el, hogy szoktam az idő eltolódást, a hírtelen nyelvváltást - fura a rengeteg koreai beszélgetés után magyarul beszélni. Többször koreaiul kezdeményeztem csevegést anyámmal, aki csak nagy kerek szemekkel nézett ki a fejéből. - és anyámmal, vagy vitáztam, vagy nevettem az elmúlt három hónap eseményein. Csodálkozom, hogy igazán érdeklődik, és valamilyen szinten örül a sikeremnek, de persze, ahogy előre megmondtam leszögezte: Innen addig nem mész sehova, amíg a 18-at be nem töltöd. Hát hurrá!..

- Ébresztő!! - Mi a fasz?
- Ki halt meg? - Kérdem kótyagosan.
- Ne légy, ilyen lusta, ma iskolába mész!
- Micsoda?? - Ülök fel az ágyban, az álmosságom egy szempillantás alatt eltűnik.
- Is-ko-la. - Szótagolja el nekem, mintha nem fogtam volna fel elsőre is.
- Azt értem, de arról nem volt szó, hogy vissza kell mennem.
- Az iskolába eddig is be voltál íratva, beszéltem az iskolában a helyzetünkről és akármennyire nem akarod, folytatnod kell.
- Dehogy megyek. - Dőlök vissza az ágyra és nyakig betakarózom. Az anyám nem tétovázik, lerántja rólam. - Hagyjál már... Nem megyek és kész!
- Köteles vagy.
- Eddig nem voltam.
- Hiszen nem is voltál itt!!
- 16 éves korig vagyok csak köteles suliba járni. - Kelek ki az ágyból.
- Ma akkor is menni fogsz! Most pedig megyek vásárolni, ha meglátlak itthon, mikor hazajövök, teszek róla, hogy ne mehess vissza egy jó ideig. - Kacsint. Ebbe meg mi a jó élet ütött?
- Szia, drágám. - Zárja be a szobám ajtaját. Minek is jöttem én vissza?
Felveszem a telefonomat, és bepötyögöm Su számát.
- Na, halihó. Ott elég korán van még. Minden oké?
- Iskola.
- Mi van?
- Iskolába kell mennem..
- Hogy mi van? - Su Bin-ból előtör egy hosszú hisztérikus nevetés.
- Anyám szívatja a számat.
- Azt hallom. Most komolyan iskola? Atyaég. - Majd megszakad a nevetéstől.
- Hahaha... Nagyon vicces vagy.
- Jól van bocsi, de hát ez.. Ajj... Feldobta a napom.
- Nekem is kurvára, elhiheted.
- Mikor jösz haza?
- Szivem szerint még ma mennék.
- Akkor most komolyan visszamész az egykori sulinkba?
- Van más választásom?
- Hát...
- Su?!
- Na jó, nincs.
- Megyek készülődni.
- Hiányzol Yuno..
- Te is nekem, nemsokára úgyis megyek. De most vár a... suli.. - Leteszem az éjjeli szekrényemre a telefonom, majd nekikezdek "készülődni", ami annyiból áll, hogy magamhoz veszek egy sötétkék farmert és egy fekete kenguruzsebes pulcsit. Egy kis természetes sminket készítek magamnak, a hajamat pedig kiengedve hagyom így kész is vagyok.
- Szili!!! Nem akarsz el vinni??
- De, mindjárt.
Az a mindjárt 7:55-kor volt nekem pedig 8:00-kor becsengetnek. Elkésem. Szuper...
Behuppanok az anyósülésre és kifelé bámulok a szélvédőn.
- Alig várod a szülinapod igaz?
- Szerintem már aznap este elmegyek. - Nevetek. - Komolyan, hogy találta ki azt, hogy suliba menjek?
- Én is tiltakoztam ellene.
- Ja persze... Azért vigyorogsz.
- Na jó, tényleg nem.
- Köcsög.

Amint rákanyarodunk az iskola utcájára, elkap a hányinger.
- Szerintem mindjárt kidobom a taccsot.
- Ráérsz azután is, hogy kiszálltál a kocsimból.
- Kösz. Mondtam már milyen rendes vagy?
- Nem.. - Vigyorog ismét.
- Hát, nem is igen fogom mostanában.

Nyolc óra után jóval később lépem át az iskola kapuját. Hát mondhatnám azt, hogy megrohamoznak a csodás emlékeim, de ez hatalmas hazugság lenne. Odalépek a fiatal portás sráchoz.
- Ó, szia Yuny! - (Utáltam mikor így hívott, onnan ragadt rám, hogy így hívják a kutyáját). - Szóval még élsz?
- Mint látod. Te pedig még mindig ugyan olyan segg vagy mint voltál?
- Minek is változnék?
- Mert sose lesz nőd.
- Már van.
- Ki, Nikol?
- Ő is megvolt már. - Kacsint én pedig öklendező hangot hallattatok. - Ezt az igazgatóság nyomta a kezembe, megkértek, hogy adjam át neked. - Nyújt felém egy köteg papírt plusz az órarendem.
- Fú, köszi, igazán ráért volna...
- Elkísérjelek?
- Kösz, de ismerem a járást. - Elindulok az ismerős folyosón. Ilyen szar órarendet. Attól még, hogy stylistnak tanulok, megvannak az alapóráim, mint pl. a töri. Ami ma az első órám.
Ráérősen fellépcsőzök a harmadik emeletre és végig sétálok a hosszú folyosón. Mit számít, ha kések még egy kicsit?
Kopogás nélkül belépek az ajtón, aztán... kitör a balhé. A diákok mindenfélét ordibálni kezdenek, olyasmiket, hogy "úristen él", "nem ölték meg a kínaiak", "én a helyedben nem jöttem volna vissza", de akad olyan is, hogy "világ ribanca", és a kedvencem a "hülye kurva mit akarsz itt" ez konkrétan Nikoltól jött.
- Csendet kérek!!! - A tanár próbálja lecsitítani őket, kisebb nagyobb sikerrel. Meglátom a terem végében ülő Dave-et (Dávidot), aki jelez, hogy üljek mellé. Lila pulcsit és irtó szűk nadrágot visel. Lehuppanok mellé be az ablak mellé, és állom az engem bámuló diákok kíváncsi tekintetét. Minden csoda három napig tart.