wherever you are ↳ lrh | ✓

☾twenty-one☽

Az ötödik napunk reggelén hamar kell kelnem, ugyanis reggeli után már rögtön kezdődik a negyedik meccsünk. Szóval, a szokásos időben elkészülök és már rohanok lefele az étterem részlegéhez. Köszönök a pincéreknek, és ahogy végig megyek a több fajta étellel tele rakott pultok mellett, összetalálkozom Michaellel.

- Ülsz megint az asztalunkhoz? – kérdezi meg hirtelen, miközben beletúr a hajába, igazítás képpen. A kezében egy tojásrántottával megpakolt tányért fog, és úgy néz le rám.

- Hát nem tudom. Tudod a vásár óta ismét nem a legfényesebb a kapcsolatunk Lukeal – húzom el az ajkaimat féloldalasan.

- Oké... Nem baj, ezt egy igennek veszem. Tudod, hol ülünk – biccent és már ott is hagy a sürgő-forgó emberek között.

Megrázom a fejemet, és kiválasztom, hogy mit fogok enni. Ezután megkeresem a kerek asztalt, és Cal melletti szabad székre foglalok helyet. Mindenki elmotyog egy köszönés félét, én pedig ugyanígy teszek. A fiúk pár másodperc után újra szóba enyelednek, és mindenről beszélnek, amiről csak lehet. Videó játékok, csajok, a meccs, aztán ismét csajok, a zene, majd újra "Jé, nézd milyen jó segge van annak a csajnak". És ez így megy még hirtelen Ash hozzám nem szól.

- Kenzie, hallod, khm, figyelj... – néz rám az arcomat fürkészve.

Akaratlanul is Luke-ra vándorol a tekintetem, ő pedig szintén engem kémlel.

- Hmm? – szentelem ismét a figyelmemet a göndörkének.

- Korcsolyáztál már befagyott tavon? – böki végre a kérdést, ami váratlanul ér, és úgy látszik a szöszit is, mert Ash ahogy ezt kimondja, azzal egy időben kap egy csapást a tarkójára. – Hé, baszdmeg! – akad ki a "sérült".

- Csak nem fáj az annyira – vágja rá Luke. Nem értem minek kellett ezt, de ezt ő tudja.

- Akkor most válaszoljak vagy ne? – vonom fel a szemöldökeimet várakozóan.

- Mostmár mindegy... válaszolj – dörmögi az előttem ülő szőkeség.

Visszaidézem azokat az időket, amikor még anya velünk élt, és mindig kijártunk a házunk melletti parkban lévő befagyott tóra korcsolyázni. Tisztán emlékszem rá, hogy én vettem rá anyát erre, mert ő eleinte nem akarta. Félt, hogy beleesek a vízbe, aztán halálra fagyok, de szerencsére nem történt meg sosem. Így hát aprót bólintok, Ashtonnak ezzel választ adva.

- Igen.

- Látod, mondtam! – csattan fel Calum, én pedig értetlenül nézek rá.

- Kussoljál már! –  csap egy kicsit az asztalra Luke.

Oké, ezek tuti, hogy nem normálisak.

- Hát jó, én asszem' megyek – állok fel és miután magam után betolom a széket, elindulok a szobám felé, hogy átöltözhessek. Velem szembe Mr. White jön.

- Mackenzie! Tizenöt perc múlva a jégcsarnokban – mondja és már el is tűnik az étterembe. Az ajkaimat rágva, folytatom tovább az utamat.

Pontosan negyed óra múlva felöltözve állok a kori pályán. Csúszkálok kisebb köröket, mivel még senki sincs itt, ám lassan megérkezik az ellenfelünk, és feljönnek ők is a jégre. A csapatom legelső fiú tagját, Briant pillantom meg. Körbe néz és amikor meglát, ide tart hozzám.

- Többiek még nem jöttek?

- Mint látod – mutatok körbe, miközben halványan mosolygok.

- Apám? – kérdi. A tekintete az ajkaimon cikázik, majd a szemeimen, a gödröcskéimen, egy szóval az egész arcomon. Kicsit sem kínos.

- Elment valami papírt intézni – motyogom. Hála az égnek a négy fős "csapatot" veszem észre közel a látókörömbe. Hamarosan mindenki megérkezik.