Hamar el is érkezik az utolsó óra ami a tesi. Mindenki az öltözőkbe rohan, viszont én nem öltözködök, mert az elképzeléseim szerint haladva, ebbe az órába találkozok Briannel, mert pár napra elutazik az apjával és nem láthatom még haza nem jön. Nem sokára meghallom a becsengőt, ami azt jelenti, hogy lassan bemehetünk a tesi terembe. A lányok sorban jönnek ki átöltözve, majd Chloe idecsapódik hozzám.
- Szerinted megengedi, hogy elmenj a tesiről? – szólal meg.
- Tudja, hogy szeretem a sportokat, meg a tesit, ráadásul hokizok is. És ha egészségügyi problémákra hivatkozok, akkor meg kétségtelen, hogy elenged – darálom le gyorsan, majd a tanárunk halad el mellettünk, Mrs. Reed.
- Gyertek lányok! – int ide nekünk kedvesen. Követjük, de amikor az ajtóhoz érünk, akkor félre hívom. A többiek már bent gyülekeznek. Luke áll legelől, hisz ő a legmagasabb, aztán Cal és a többiek.
- Mrs. Reed, lehet egy kérésem? – varázsolok az arcomra egy bűbájos mosolyt.
- Persze – bólint.
- Nagyon nagy probléma lenne ha ezt a tesi órát kihagynám? Megígérem, hogy jövő héten bent maradok délutáni tesin – nem kertelek, rögtön a lényegre térek.
Akaratlanul is Luke-ra csúszik a tekintetem, aki csak egy értetlen fejet vág, hogy én miért is akarok elmenni óráról. Mintha ő párszor nem tette volna meg ezt. Csak ő sokkal fontosabb tanórákról hiányzott.
- Hát.. – kezd el gondolkodni.
– Egészségügyi problémák – motyogom.
- Most az egyszer! Csak mert tudom, hogy milyen jól jéghokizol – simít végig a vállamon. Calum kiált fel.
- Hé! Ez nem ér! – tettet háborodást. Elnevetem magamat, majd egy kacsintást küldök felé. Érzem, hogy a szőkeség lyukat éget belém a tekintetével.
Még pár szót váltok Mrs. Reed-el, aztán elhagyom a termet. Felkapom a cuccaimat, és boldogan rohanok, hogy minnél hamarabb kiérjek az iskola kapuin. Amint ez megtörtént, meglátom Briant, aki tárt karokkal vár engem. Futva szaladok felé, és útközben a táskámat is ledobom a földre. Amikor odaérek a fiúhoz, ráugrok és a lábaimat a derekára kulcsolom.
- Ennyire hiányoztam? – nevet fel, és szorosan magához ölel.
- Ennyire fogsz hiányozni – motyogom a nyak hajlatába fúrva a fejemet. Lehunyom a szemeimet, és hosszú percekig így öleljük egymást.
Luke Hemmings
Ahogy Mackenzie kirohan az ajtón, ráadásul úgy mint aki majd kicsattan a boldogságtól, tudom, hogy nem azért megy el az utolsó óráról mert neki valami baja van. Az ajtó nagyot csattan, ahogy bezáródik és Mrs. Reed hangja tölti be a termet.
- Bemelegítünk, és utána floorballozhattok – hadarja el a mai óra programját. A kíváncsíságom győz, ezért mielőtt még megfújná a sípját, megszólalok.
- Tanárnő, kimehetek mosdóba?
- Mr. Hemmings, mire is való a szünet? – vet rám egy szigorú pillantást.
- Problémai vannak! – jön a védelmemre Calum.
Ránézek, hogy jobbat nem tudott volna kitalálni. Megrázza a fejét nevetve, de Calnak hála a tanárnő bólint és kiküld. Gyors léptekkel megyek ki, de nem a mosdóba visznek a lábaim. Az iskola elé rálátható ablakhoz megyek, és rögtön megpillantom azt az ismerős barna hajzuhatagot. Brianre csimpaszkodva ölelik egymást. Belülről valami furcsa érzés fog el. Szitkozódok egyet magamba, amiért ennyire zavar Mackenzie szerelmi élete. Ez nem lehet féltékenység, hisz semmit nem érzek iránta.
- Na mi van, haver? – csapja Calum a vállamra a kezét.
- Hogy kerültél ide? – pillantok rá félszemmel, de továbbra is a szerelmes párost figyelem.
- Kijöttem – felelte.
- És?
- Mi és? – kérdez vissza.
- Honnan tudtad, hogy itt vagyok? – sóhajtok fel halkan, miközben a piercingemet harapdálom.
- Hát, gondoltam, hogy Mackenzie után fogsz jönni, és nem mosdóba – nevet fel.
Mackenzie lassan leszáll Brianról, és egy hosszas csókba részesíti.
- Nagyon egészségügyi problémái vannak – morgom, majd megfordulok és vissza fele kezdek el lépkedni.
- Mi van veled? Nem csak beleestél Kenziebe? – csoszog utánam Calum.
- Mi? Nem! – vágom rá gyorsan. Talán kicsit túl gyorsan.
- Ahaaa – hümmög, amire megforgatom a szemeimet. Velünk szembe a színes hajú barátunkat pillantjuk meg.
- Nektek nem tesitek van? – vonja fel a piercinges szemöldökét.
- De, csak megnéztük Mackenzie szerelmi életét – válaszol helyettem a barna hajú barátom.
- Nemi életét? – kerekednek ki Mikey szemei. Calum és én egyszerre röhögünk fel. – Most mi bajotok?
- Komolyan, vizsgáltasd ki a füleidet – mondom kisebb megszakításokkal a nevetés miatt.
- Szerelmi életét néztük, te barom! – kiált fel Cal.
- Ja, az más – vigyorog Michael. – Na de megyek, mert a biosz tanár lebasz ha eddig "pisilek" – mondja, majd miután lepacsizunk egymással, Calummal tovább indulunk a tesi óránkra.
Az út további felét, illetve a tesi órát, Calum felhozott témájával, azaz a sulis csajokról beszélgetve töltjük el. A testnevelés után pedig felszabadulva rohanunk haza a srácokkal, hogy végre fifázhassunk, és telezabálhassuk magunkat pizzával, Mikey nagy örömére.
VOCÊ ESTÁ LENDO
wherever you are ↳ lrh | ✓
Fanfic"ha az elválás ilyen iszonyú kín, jobb lett volna, ha sosem találkozunk." [befejezett] brabesz©2016