wherever you are ↳ lrh | ✓

☾thirty-one☽

Reggel az ablakomon beszűrődő fényre kelek fel. Nem csodálom, hisz este semmiképp nem volt arra időm, hogy lehúzzam azt a redőnyt. Elkezdek mocorogni, mivel ki szeretnék kelni az ágyból, de ezt Luke ölelő kezei akadályozzák meg. Szorosan húz magához, miközben a fülembe szuszog. Óvatosan kibogozom magamat a szorításából, megpróbálva azt, hogy nem keltem fel. Hála az égnek, továbbra is aranyosan alszik amikor rálépek a padlóra. Lehunyt szemekkel szundikál, ugyanabban a pózban, csak most nélkülem. Haja szerte szét ágazik, de esküszöm még ez is jól áll neki.

Halkan az ablakhoz lépkedek, és félig lehúzom a redőnyt, mivel a nap lassan eléri azt a magasságot, hogy teljesen be fog sütni az ablakon. Miután ezt megtettem, kicammogok a fürdőszobába. Ahogy belépek, az ajtót úgy hagyom, és rögtön a tükörhöz lépek, így azonnal láthatóvá válik számomra a tegnap este eseményeinek a jelei. Óvatosan végig simítok a kisebb-nagyobb szívás nyomokon, amik a nyakamat és a kulcscsontomat ékesítik. Akaratlanul is beharapom az alsó ajkamat, és felidézem az este emlékeit, amitől az arcom rögtön a piros árnyalatát veszi fel. Hirtelen két kéz öleli át a derekamat hátulról. A tükörből látom, ahogy Luke mögém áll, és hozzám bújik. Semmi sem takarja a testét, csak egy boxer. De mint most észreveszem, rajtam is csak egy póló van, jobban mondva a szöszi pólója.

- Megismételhetnénk a tegnap estét – motyogja rekedt hangon, miközben egy puszit nyom a nyakamra.

- Kanos vagy – jelentem ki nemes egyszerűséggel. Felnevetek, majd megfordulok és a nyakát átkarolom a kezeimmel.

- Az lehet – von vállat, én pedig rosszalóan megrázom a fejemet. – Most mi van? – vonja fel a szemöldökeit.

- Semmi – vigyorgok, majd egy gyors csókot lopok a szőkeségtől.

Ezután pedig az egész napot együtt töltjük, elmegyünk a srácokhoz, aztán pizzázunk, és még arra is van időnk estig, hogy elmenjünk egyet játszani a jégcsarnokba, és mivel vasárnap van ezért nagyon kevesen vannak. Sajnos este felé, el kell búcsoznom Luketól, mert már lassan nyolcat mutat az óra. Amint belépek a házba, felmelegedik minden porcikám, ami eddig átfagyott jéghoki közben. Fellépkedek az emeletre és gyorsan elmegyek fürdeni, hogy holnap reggel ne legyek annyira fáradt, amikor felkelek. De lefekvés előtt még írok egy üzenetet apának.

Én: Holnap mikor érsz haza?❤

Apa: Délután, és majd lenne egy kis megbeszélni valónk..

Én: Mit csináltam?😱

Apa: Te semmit, na de aludj mostmár, holnap iskola van.

Én: Okés, jóéjt💓

Felsóhajtok, majd a párnámra hajtom a fejemet. Amint becsukom a szemeimet azonnal elnyom az álom.

~

Reggel kómásan kelek fel, mint minden átlagos sulis napon. Szokásos időben elkészülök, és talán kicsit hamarabb mint szoktam, hisz még reggelezni is van időm. Viszont amint hét óra negyven öt percet mutat az óra, jobbnak látom ha elindulok. Mivel a gimi nincs annyira távol a házunktól ezért nagy lépésekkel odaérek tíz perc alatt, mint ahogy most is. Meglepő módon egyszerre érkezünk meg Lukeal, de ő mivel háttal van nekem, ezért nem lát. Halkan odalépkedek hozzá és a szemeire helyezem a két kezemet.

- Ki vagyok? – pipiskedek fel, hogy beletudjak súgni a fülébe. Nehezen, de sikerül.

- Öhm, Clarissa? – hallom a hangján, hogy vigyorog, de rögtön megfordul, és az ajkaimra tapad. Egy hosszú csók után elválok tőle és egy szúrós pillantással jutalmazom meg.

- Csókolgasd a Clarissádat – nyújtom ki a nyelvemet.

- Még egyszer ilyet csinálsz, leharapom a nyelved – "fenyeget" meg, én pedig megismétlem az előbbi cselekvésemet. Luke megvonja a vállát és a derekamnál fogva magához húz.

- Na hagyjál – motyogom miközben direkt a fejemet a mellkasába fúrom.

- Miért is? – csíp bele a bőrömbe, de nem annyira, hogy fájjon.

- Neee! – kiáltok fel. Gondolom most mindenki hülyének nézhet minket a suli udvarán, de sebaj.

- Na, menjünk be — enged el, és az ujjait az enyémekre kulcsolja, és így sétálunk be az épületbe.

Mióta együtt vagyunk, mindenki máshoz viszonyul hozzám. Többségben a suli ribancai, mert hogy a szöszi engem "választott". Nem értem a felfogásukat, de nem is annyira érdekel.

Az első óránk töri, amin tuti, hogy szét fogom unni a fejemet. Halkan felsóhajtok, majd a szőkeséggel szétválunk, hogy megkeresse Calumot, én pedig a barátnőmet kémlelem a szemeimmel. Hála az égnek hamar megtalálom. Szomorú arckifejéssel dől neki a szekrényének, majd odarohanok hozzá.

- Jó reggelt! – mosolygok rá, ekkora veszem észre, hogy a szemeibe könnyek ülnek, amik hamar le is gurulnak az arcán.

- Kurva jó a reggel tényleg, főleg most – morogja, majd felszegi az állat, megpróbálva visszatartani a kikívánkozó folyót a szemeiből.

Szó nélkül megfogom a kezét és a legközelebbi lány mosdóba behúzom. Senki sincs bent a helyiségbe, aminek most kivételesen örülök, így nyugodt környezetben megkérdezhetem tőle, hogy mi történt.

- Na mi van? – támaszkodom neki a mosdó kagylónak, és aggódó tekintettel vizslatom az immár könnyező lányt.

- Cameron! – zokog fel váratlanul. Na mit csinált az a köcsög?

- Mi van vele? – kerekednek ki a szemeim.

- Tudod, nem rég jöttünk össze – kezdi amire bólintok. – Erre ma láttam, hogy egy alsóbb éves csajt fogdos, meg csókolgatja a nyakát! – emeli fel a hangját.

- Uh basszus – motyogom és magamhoz ölelem Chloet. – Ne sírjál!

- De annyira szar – szipogja. Megfogom a két vállát és a szemeibe nézek.

- Nem szar. Találsz mást helyette! – bíztatom.

- Egy újabb idiótát? – kérdi mire mindketten felnevetünk.

- Egy fiút aki nem idióta, mint Cameron, hogy hagyta azt hogy egy ilyen gyönyörű lány kiessen a kezei közül – mondom, ő pedig bólint egy aprót. Rendbe hozzuk Chloe sminkjét, majd együtt megyünk vissza a folyosóra.

Sajnos, tudjátok milyen a sors. Mindig akkor hozza össze az embereket, amikor nem nagyon lenne szükséges. Mint például most, ugyanis Cam tűnik fel előttünk. Ahogy meglátja a barátnőmet idesiet hozzánk és rögtön elkezd magyarázkodni.

- Tényleg sajnálom, nem akartam! Nem tudom mi ütött belém, de.. – hadarja, de a barátnőm akkora pofont lekever "szegény" fiúnak, hogy az hátra tántorodik.

- Bocsika, véletlen volt. Én sem akartam ezt – mondja megbánó arccal C, holott egyáltalán nem sajnálja azt amit az előbb csinált.

- Chloe, kérlek...

- Előbb gondolkodtál volna, faszparaszt! – förmed rá, majd a szöszke lány megelégelve Camot, megragadja a csuklómat, és elhúz jó messze a sráctól.

Innentől kezdve úgymond gyorsabban telnek az órák, mert folyton Cameront kell lekoptatunk, vagy Calumot megállítanunk, hogy ne verje agyon a srácot.

Ahogy vége az utolsó órámnak, elköszönök a többiektől és sietek haza, hogy apát végre láthassam. Szintén tíz perc alatt haza is érek, és amikor benyitok a lakásba, apa már ott ül a nappaliba a TV előtt. Elmosolyodik amikor meglát, én pedig odamegyek hozzá, és amint felállt, gyorsan megölelem.

- Na mi olyan fontos, amit mondani akarsz? – húzódok el tőle, és érdeklődve figyelem, mosollyal az arcomon.

- Mackenzie – kezdi. – Újabb munka ajánlatot kaptam, és ugye ezért utaztam Californiába.

- Igen? És? – csillanak fel a szemeim, de hamar elillan a boldogságom.

- Az érettségid után újra költöznünk kell – ahogy ezt kimondja, a szívem kihagy egy pillanatra.

Újra költözünk...