wherever you are ↳ lrh | ✓

☾thirty☽

Pár hónappal később...

Lukeal a szilveszteres eset óta, nem volt nagyobb veszekedésünk, viszont kisebb vitáink annál inkább, de végre letudtuk a Luke és apuval való közös találkozást. Chloe időközben, túlságosan is összemelegedett Cameronnal, ami nekem csak kedvez, hisz nagyon jó látni ilyen boldognak a barátnőmet. A suli továbbra is ezerrel megy, hisz hamarosan itt az érettségi. Van akit nem igazán izgat ez a dolog, de van olyan is aki már most halálra izgulja emiatt magát. A jéghoki, nos, azzal minden maradt a legnagyobb rendben, viszont most egy újabb meccsre készülünk, ami előtt még lesz egy edzőmérkőzés. Hát igen, nagyjából ez történt öt hónap alatt, így már májust járjuk, ami azt jelenti, hogy mostmár tényleg tavasz van, és nem kell felvenni melegebbnél melegebb ruhákat, hogy aztán egy bevásárló központban megsüljél, mert annyira meleged van, vagy csak mert nincs kedved fogni a kezedben a nagy kabátod. Ismerős helyzet, nem?

Reggel nagy zajra kelek fel, ami lent a nappaliból jön. Morogva csoszogok le, hogy megnézzem, mi ez a hang. Természetesen édesapám az, aki a bőröndje körül sertepertél, és ruhákat tuszkol be abba a kicsi utazótáskába.

- Hova is mész ma? – kérdezem ásítások közepette. Említette tegnap, de nem igazán emlékszem már rá.

- Californiába, tárgyalás lesz – motyogja miközben belegyűri a cuccokat a bőröndbe.

Sóhajta odamegyek hozzá és a gombócba "összehajtogatott" darabokat, normálisan megcsinálom, mert így az életben nem fog beférni sehová.

- És mikor jössz haza? – érdeklődöm, és amikor befejezem a hajtogatást, felállok, hogy a konyhába mehessek, csinálni magamnak egy teát.

Kipillantok az ablakon, így láthatóvá válik számomra, hogy egyre nagyobb, sötét, vagy éppenséggel már korom fekete felhők gyülekeznek Chicago felé.

- Két nap múlva – válaszol. – Ugye megleszel egyedül? – lépdel be hozzám a konyhába, én meg a kedvenc bögrémbe beletöltöm a felforralt vizet.

- Persze – bólintok. – A gép úgy is felszáll, hogy ilyen felhők vannak?

- Szerintem igen, de mire odaérek, lehet el is mennek, szóval ezen ne aggódj – nyom egy puszit a homlokomra, mire elmosolyodok, ő pedig tovább indul készülni.

Amikor kész leszek a teával, belülök a TV elé, és bekapcsolom, hogy addig is ne unatkozzak. Negyed óra múlva apa teljes mértékben készen áll, hogy indulhasson, ezért felveszek egy köntöst és kikísérem a kapuig.

- Vigyázz magadra – mondom neki, majd szorosan magamhoz ölelem. Miután megtörtént a búcsúzkodás, visszabattyogok a házba és visszaülve a TV elé, beindítok valami sorozatot, ugyanis ma eldöntöttem, hogy semmit sem fogok csinálni.

~

Olyan este felé megelégelem TV bámulását és a fetrengést, ezért felmegyek a fürdőszobába letusolni, és rendbe szedni a hajamat, mert tényleg nincs más amit csinálhatnék. A fürdőszobába érve, írtó nagy szél fújás hangja csapja meg a füleimet, mivel az ablakok tárva nyitva vannak a helyiségben. Gyorsan bezárom őket, és megpróbálom kizárni a fejemből a vihar fogalmát. Míg zuhanyzok, nem is hallom az eső cseppek koppanását a tetőn, viszont ahogy kiszállok és magam köré tekerek egy törölközőt, akkorát dörög az ég, hogy ijedtemben felsíkítok. "Érett" tizenhét éves lány vagyok, mielőtt kérdeznétek. Beszaladok a szobámba, és magamra kapokodok egy fekete cicanadrágot, egy alvós pólóval. Lehuppanok az ágyam szélére, és a kezembe veszem a telefonom. Közben kint a vihar egyre félelmetesebb.

Én: Sziaaa

Én: Mit csinálsz?😊

Hemmo❤: Na mit szeretnél?:D

Én: Pf, semmit...

Hemmo❤: Ahha, és ezt el is hiszem.

Én: Te nem félsz a vihartól?

Hemmo❤: Nem, mert te igen?😄 De édes..

Én: Édes az anyád, hagyjál már..:c

Hemmo❤: Átmenjek?

Én: Azért nem vagyok ennyire félős, hogy nem bírok egyedül lenni egy házban, miközben kint vihar tombol...

Hemmo❤: Akkor átmegyek:D

Elmosolyodom az üzenetén, és ledobva az ágyamra a készüléket, lesietek a földszinte, felkapcsolni minden lámpát. Ez kicsi koromtól kezdve mindig is így volt, ha egyedül voltam otthon, szóval ez most sincsen másképp.

Miközben a szél és az eső nagy vitát csap a házon kívül addig én fel-alá járkálva a lakásban, várom Lukeot, aki nem sokára meg is érkezik. Gyorsan beengedem, hogy el ne ázzon. Amikor belép a házba, és megpillantom a szőke tincseit amik vizesen tapadnak a homlokára, fel kell hogy nevessek.

- Most mi van? – vigyorodik el, és közelebb lép hozzám. A kezeit a derekamra csúsztatja és egy mozdulattal felhúz magához.

- Fura így a hajad – állapítom meg, miközben a kezeimet a nyaka köré fonom.

- Kössz – nevet fel, majd édesen elmosolyodik. Az ajkaihoz hajolva egy apró puszit nyomok a szájára, amit ő tovább mélyít egy csókkal. Persze ezt a pillanatot egy újabb villámlás szakítja meg, ami egy dörrenéssel jár, ezért megrezzenek. – Ne már, komolyan ennyire félsz? – fürkészi az arcomat, én pedig durcásan eltávolodok tőle.

- Hagyjál már – biggyesztem le az alsó ajkamat, és felsietek a lépcsőn. Luke rögtön utánam érkezik meg, és hirtelen ledönt az ágyra.

- Most bedurciztál? – támaszkodik meg a fejem mellett.

- Nem – válaszolok.

- Az arcod nem erről árulkodik – vigyorodik el féloldalasan, majd belecsókol a nyakamba, amitől mintha áramütést kapnék, kezd el bizsereg a bőröm, annál a területnél, ahol most apróbb puszikkal halmoz el. – Szeretnéd ha elvonnám a figyelmedet? – búgja bele a fülembe, miközben a pólóm alá simítja a kezét, egyre feljebb, egészen addig míg el nem éri a melltartóm kapocsát és azt ki nem kapcsolja.

- Luke – nyöszörgöm, és beletúrok a félig vizes hajába.

- Hmm? – morogja.

- Szeretném – motyogom, miközben az arcomat halvány pír lepi el.

A szöszi nyom egy csókot a duzzadt ajkaimra, majd folytatja azt amit elkezdett, ezzel tényleg teljesen elvonva a figyelmemet az éppen dühöngő viharról.

BOLDOG ÚJ ÉVET MINDENKINEK!❤
Xx, B.