wherever you are ↳ lrh | ✓

☾twenty-two☽

- Oké, meg ne mozdulj! – ordítja el magát és a part legszéléhez lépked, hogy közelebb lehessen hozzám.

- Akkor mit csináljak? – kérdem remegő hanggal.

- Odamegyek – lép rá a jégre, és egyet csúszik közelebb hozzám.

- Mindketten beleesünk ebbe a szaros vízbe, ha idejössz! – aprót mozdítom a lábam, hátha eltudnék onnan menni, de egy még nagyobb repedés keletkezik. Az pedig egyre tovább és tovább szalad. Mellettem fél méterrel egy jég darab esik bele a fagyos vízbe, ezzel egy kisebb lyukat csinálva a talajra. – Basszus.. – szitkozódom, Luke közben pedig egyre közelebb van már hozzám.

- Mackenzie! Mondtam, hogy ne mozogj! – fújtat egyet, és kinyújtja felém a kezeit, így már nincs sok távolság köztünk.

Szaggatottan sóhajtok fel, és utána pedig eltűnik a lábaim alól a talaj.

- MACKENZIE!! – ez az utolsó amit hallok.

Egyenesen a fagyos vízbe esek. Minden elsötétedik, de még épp időben jövök fel a víz felszínére. Iszonyatosan elkezdek köhögni, mivel félrenyeltem jó nagy adag folyadékot. Az egész testem dideregni kezd, és átjár a hideg, amitől vacogni kezdek. Próbálom fenn tartani magamat, de a lábaimat már nem is érzem.

- Oké, leszarom, odamegyek! – idegeskedik a szöszi, és nem is foglalkozva azzal, hogy ő is itt köthet ki mint én, idecsússzan hozzám.

Óvatosan megfogja a lefagyott kezeimet, és egy olyan gyors mozdulattal húz ki onnan, hogy a jégnek már ideje sincs alatta beszakadni. Újabb repedés hang. Luke felkap a karjaiba, én pedig a hidegtől rázkódva bújok oda hozzá. Nem lehetettem többet ott fél percnél, de ez éppen elég volt arra, hogy ne érezzem a végtagjaimat.

- Kurva élet, kurva élet, kurva élet... – ismételgeti a szőkeség, és miután elhagyjuk azt a területet, gyorsabbra veszi a tempót.

Amint kiérünk a partra, lerak a földre. Megremegnek a lábaim de meg tudom tartani magam. Miután nehézkesen átvesszük a cipőinket, elindulunk ahonnan jöttünk.

- Luke, é-én nem tudok, ott fel-felmenni – vacogok tovább.

Lukeon látszik, hogy mindjárt megöli magát, de hála az égnek, talál egy újabb utat. Ott lépkedünk végig, kézen fogva. Az én tenyerem teljesen elveszik a övében. A hóban tappancs nyomokat vélek felfedezni.

- Itt vannak fa-farkasok? – szívom be élesen a levegőt.

Luke egy szál pulóverben megy mellettem, hisz nekem adta az utolsó száraz ruhadarabját.

- Dehogy vannak – válaszol szűk szavúan, mivel jelenleg nagyon gondolkodik valamin. Húsz pecig keringünk az erdőben, mire Luke hirtelen megáll.

- Mi van? – dörzsölöm meg az arcomat.

- Azt hiszem, eltévedtünk. De nyugi, semmi baj, felhívom Calumot – mondja higgadtságot próbálva bele vinni a hangjába.

Hát nem igazán megy neki. Előveszi a készüléket, és megnyomja Cal számát. Hallom ahogy kisípol.

- Nincs térerő? – kérdezem aggódva.

- Nincs – morogja, és már készül neki vágni a telefonját a földhöz, de megállítom.

- Ne! Hagyjad! Semmi baj, menjünk vissza és akkor felmegyünk az eredeti útvonalon – nyugtatom.

Luke megforgatja a szemeit, és elindulunk visszafele. Egy gond van. Hogy már azt sem tudjuk hol jöttünk. Újabb tíz percek telnek el, lassan már egy órája csavargunk, egészen addig míg meg nem látunk egy fából készült kicsi házat. A kéményéből füst száll ki, és mivel már lassan négy óra, ezért a félhomályban kirajzolódik a benti lámpák fénye. Nem hiszem, hogy ez egy komplett ház lenne. Inkább valami vadász kunyhó vagy tudom is én. Luke odarángat a házhoz, és egy-két kopogás után benyitunk. Egy bácsi áll bent, miközben a könyves polcon lévő könyveket rendezgeti. Amikor a belépünk a picurka helyiségbe, ide kapja a fejét.

- Jó estét! – köszönünk kórusban, mire a férfi szemei nagyra tágulnak.

- Úristen, kedveském, mi történt veled?? – lép ide hozzám és megtapogatja a vállam.

- Belestem a vízbe – dadogok, mivel a fogaim néha összekoccanak.

A bácsi nagyon kedves. Felajánlja, hogy ad valami váltó ruhát, ideiglenes megoldásnak. Ezután beküld a mosdóba, hogy öltözzek át. Luke esetlenül áll az előszobába, mire Mr. Harold, mint kiderült a neve, a szöszire mered.

- Ő ki neked? – kérdi, miközben rám mutat.

- Öö, a barátnőm – nyögi ki gyorsan Luke.

- Akkor menjél be és segítsél neki! – vállon ragadja a fiút, és betolja hozzám az apró helyiségbe.

- Barátnőd? – vonom fel a szemöldökömet, és lerakom a kéz mosóra a ruhákat.

- Jól van, hirtelen nem jutott más eszembe – vonja meg a vállát és végre elvigyorodik.

- Kimehetsz amúgy, nem muszáj itt lenned – közlöm vele.

- Bolond vagy? Láttad, hogy nézett rám? Ha kimegyek tuti visszaküld, hogy mi az, hogy nem segítek neked, holott ez lenne a kötelességem – utánozza el Mr. Harold hangját.

Felnevetek, majd lehámozom magamról a csurom vízes ruhákat. Már fehérneműben állok Luke előtt, ezért felpillantok rá, hogy mindig engem néz-e. Hát persze. Beharapja az alsó ajkát, és a falnak támaszkodva figyel. Megdobom az egyik pulóveremmel.

- Most mi van? – háborodik fel.

- Ne nézz már! – nyújtom ki a nyelvemet rá, ő pedig csak kacsint egyet.

Erre a fejem lángolni kezd, attól függetlenül, hogy még mindig fázok kicsit. Felveszem a fekete cica nadrág szerűséget, egy nagy fekete pólóval. Aztán Luke segít rám adni a száraz kabátot, ami az övé. Mikor kész vagyok, kimegyünk a bácsihoz, aki forró teával vár minket. Miközben megisszuk azt a pohár folyadékot, megkérdezek valamit.

- És amúgy, ha szabad tudnom, ez itt mi lenne? – mutatok körbe a szobán.

- Még nagyon régen apám építette ezt ide – von vállat a fickó, és tovább folytatja. – Hogy miért azt pontosan nem tudom, de ha vadászni megyek, akkor ez a hely tökéletes ahhoz – biccenti oldalra a fejét, én pedig bólintok.

A beszélgetést a szőkeség szakítja meg, azzal, hogy ideje lenne mennünk. Mr. Harold segít nekünk a hotelhez találni. Amikor odaérünk a szállásunkhoz, megköszönjük neki a segítséget. A telefonom már este hét órát mutat. Jó hamar elment az idő. Felmegyünk a második emeletre, az én szobámhoz. A kulcsommal kinyitom az ajtót, és mindketten bemegyünk. A szekrényhez állva gyorsan kikapok belőle kényelmes ruhákat.

- Mindjárt jövök – mondom és már el is tűnök a fürdőszobába.

Amint átöltözök visszamegyek Luke-hoz. Leülök mellé az ágyra, és egy random szó áradat tör rám, ezért elkezdünk beszélgetni.

Eltelik fél óra, majd végül egy is. Annyi sok mindent elkezdtünk kitárgyalni, hogy észre sem vettem, hogy ennyire elment az idő.

- Nem kéne már aludnod? — szakítja meg a jó kedvet Hemmings.

- De, kéne – motyogom. – Alszol ma itt? – kérdem meg váratlanul.

Luke elgondolkozik egy pillanatra, de végül belemegy. Leveszi a nadrágját és csak egy boxer-póló párosítással befekszik mellém az ágyba. Nem tudom mi vezényel, de hozzá bújok a mellkasához, és beszívom az illatát.

- Jó éjt – hunyom le a szemeimet.

Luke nyom egy puszit az idő közben megszáradt hajamra, és így veszek el lassan az álomvilágban.