wherever you are ↳ lrh | ✓

☾thirty-two☽

Nyelek egy nagyot, és próbálom nem elbőgni magam. Átgondolom az egészet a fejemben. A költözés fogalma teljesen elszomorít. Újra. Újra utaznunk kell, ami annyit jelent, hogy itt kell hagynom ezt a csapatot, az iskolát, Chloet, a srácokat, és Lukeot. Egyszerűen beleőrülök ebbe a ténybe, de sajnos ezen nem tud semmi sem változtatni.

- Ez biztos? – kérdezem félve a választól.

- Igen. Sokkal jobb ajánlatot kaptam, és ha minden jól megy, akkor onnantól kezdve Californiába maradnánk – mondja, majd így folytatja. – Tudom, hogy nehéz lesz itt hagyni Lukeot, meg úgy mindent, de remélem megérted – simít végig a hajamon.

Hangosan sóhajtok majd szó nélkül felrohanok a szobámba. Az első dolgom, hogy írjak egy üzenetet Chloenak. Egyetlen egy szó, de pontosan rájön, hogy most "baj" van. A telefonom elkezd csörögni, ezért felveszem.

- Na mi van?? – szól bele a készülékbe Chloe.

- Apa haza jött.

- És? – hallom a hangjába, hogy nem igazán érti mi van.

A helyében, én sem fognám fel, sőt talán ki is akadnék, hogy eddig húzza az egészet.

- Nejelentette, hogy az érettségim után újra... – akadok meg, és egy pillanatra lehunyom a szemeimet.

- Mi újra? – értetlenkedik idegesen.

- Újra költözünk – bököm ki nagy nehezen.

A barátnőm annyira csendben marad, hogy még a levegő vételét sem hallom. Majd, egyszerre tör ki belőle minden.

- HOGY MI VAN? – ordít, én pedig egy automatikus mozdulattal, eltartom a fülem mellől a telefonomat.

- Jól hallottad.

- Kurva jó, komolyan. Cameron egy fasz, és most meg megtudom, hogy elmész egy hónap múlva a francba – motyogja szomorúan.

- Nem tehetek róla – rágom a számat belülről.

- Semilyen esély sincs arra, hogy maradjatok?

- Nem nagyon – mondom.

- És arra, hogy te maradj? – egy halk sóhaj hagyja el az ajkait, miközben átgondolja a lehetőségeket.

- Lehet, hogy lenne rá esély, de még nem töltöttem be a tizennyolcat, és miután anyám elhagyott engem, és elváltak a szüleim, nem igazán akarok még külön válni apától. Szerintem elég rosszul érintené – gondolkozok el, és próbálok valamit kiötletelni, hogy maradhassak, de minden keresztül húzza a számításaimat, legfőképpen az apám iránti szeretetem.

- Oh basszus. Biztos megértené... – tart egy kis hatás szünetet. – De én nem akarom, hogy itt hagyj! – akad ki Chloe.

- Hidd el, én sem akarlak itt hagyni.

- Mikor fogod elmondani a többieknek, Luke-nak? – kérdi. Gondterhelten pillantok bele a szekrényemen lévő tükörbe, miközben az ágyon fetrengem.

- Egyelőre még nem szeretném. Vagyis, tudom, hogy jobb lenne ha mihamarabb túl esnék rajta, de nem hiszem, hogy ez olyan könnyen fog majd menni – válaszolom.

- Hát jó, te tudod – mondja C, és mivel nem szeretném tovább folytatni ezt a témát, jobbnak látom ha letesszük. Ez így is történik.

~

Másnap a suliban ha Lukeal vagyok, akkor megpróbálom nem kikotyogni neki a tegnapi fejleményeket. Viszont elég furán viselkedek, az elmondása szerint. Nem csodálom, hisz sosem tudtam jól titkolózni, na meg hazudni sem. A haza felé vezető utam csendben töltöm amin most Luke is velem tart, mert úgy gondolta, hogy most haza kísér. Szótlanul sétálok mellette, miközben ő próbál újabbnál újabb témákat felvetni, amire csak egy-egy szóval válaszolok, elég szűkszavúan.

- Oké Mackenzie – torpan meg hirtelen, én pedig megállok vele szembe.

Idegesen harapdálom a szám belső részét, közben meg legszívesebben elordítanám magam. Elordítanám az összes gondom, bajom, úgy, hogy mindenki hallja. De ezt nem tehetem meg. Nem akarok még fájdalmat okozni Lukenak. Ráér még, nagyon remélem.

- Hmm? – hümmögöm letörten.

- Valami baj van? – kérdez rá, a mai nap folyamán már vagy hatodjára, de lehet, hogy keveset mondok, még így is.

- Nem, nincsen – válaszolok, és próbálok bele vinni a hangomba egy kis jó kedvet. Valljuk be, kibaszott szar színésznő lennék.

- Aha, azért vagy ilyen egész nap. Történt valami tegnap? Vagy velem van valami bajod? Mert ha igen, akkor mondd el, és próbálok rajta változtatni – mondja.

Na ilyet sem gondoltam volna még anno Luke Hemmingsből, hogy ilyeneket mond majd nekem. Halványan elmosolyodok, de legalább ez még is őszinte.

- Ahj Luke, tényleg semmi sincsen. Már elmondtam neked, csak fáradt vagyok – dörzsölöm meg a homlokomat. A szöszi közelebb lép hozzám és a két keze közé fogja az arcomat.

- Ugye elmondanád ha valami baj lenne?

- Igen, valószínűleg – bólintok egy aprót. Mekkora hazugságot mondtam. Esküszöm lassan már saját magamra haragszom.

- Akkor jó – nyom egy csókot az ajkaimra, majd lehunyva a szemeimet, viszonzom készségesen. – Szeretlek – suttogja.

- Én is téged – mosolyodom el, és ezzel az egyetlen szavacskával, teljesen mértékben kiűzi a fejemből azokat a rossz gondolatokat.

HEYHO!:D
Szép estét mindenkinek! Nos első sorban, így utólag is sorry, hogy egy ilyen rövidke részt dobtam össze szombat estére, de azért remélem nincs harag. Másodszor pedig, tegnap publikáltam a legújabb sztorimat, ami a You lied to me címet kapta, és hát Ashtonos fanfictionnak készül. Ha van kedvetek akkor majd csekkoljátok le!💕
Xx, B.