wherever you are ↳ lrh | ✓

☾two☽

- Apa, hova tűnt a fekete bőröndöm? – szaladok ki idegesen a szobámból, majd kifújva az eddig bent tartott levegőt, megállok édesapám előtt.

Pizsamában, félkész hajjal, a sminkemről nem is beszélve.

- Kislányom, hamarosan indulnod kell az iskolába – jelenti ki teljes nyugodtsággal a hangjában. Az órára pillantok. Basszus! – Miért nem vagy kész?

- Mert nem találom az egyik bőröndöm, egyáltalán haza hoztuk a repülőtérről?! – végig járom a konyhát, megkerülve az asztalt, ahol apa ül és híreket olvas a telefonját.

Ahogy tudatosul bennem, hogy a konyhában biztos nincs, áttérek a nappaliba. Ott sincsen, de ekkor beugrik valami. Hirtelen felindulásból bemászok a kanapé mögé, hátha ott találom.

- Megvan! – kiáltom el magam boldogan, majd kimászok és magam után húzom a szobámba.

~

Az új iskolámba épp, hogy beesek becsengőre. Minden diák, gúnyosan végig mér, mintha eddig nem is láttak volna embert. Megforgatva a szemeimet, figyelmen kivűl hagyom őket, és megkeresem az igazgatói irodát. Megyek ahogy jónak látom, és pár percen belül meg is találom, amit kerestem. Illedelmesen bekopog, remélve az igazgató nő bent tartózkodik. Szerencsém van, ugyanis, nem sokkal később az ajtó kinyítódik, és egy ötven év körüli nővel találom szembe magam. Sötét barna haja kontyba van fogva, és az orrán egy fekete keretes szemüveg ül. Elmosolyodik, ahogy meglát majd behív az irodájába.

- Mrs. Roberts vagyok, és te pedig.. – akad meg egy pillanatra ezért gyorsan rávágom a nevemet.

- Mackenzie May.

- Oh, Mackenzie, tényleg, már emlékszem! – kap a fejéhez. Elővesz valami lapot, majd elém tolja.

- Itt írd alá, és mehetsz is órára – még én lefirkantom a nevem, Mrs. Roberts egy kis átlátszó laptartóba rak minden egyéb de fontos dolgot.

- Benne lesz az órarended is, az iskola alaprajza, hogy tudd mi, hol van. Meg egy kis tájékoztató – csúsztatja oda, és én meg gyorsan a táskámba vágom. De mielőtt ez megtörténne megnézem az első órám, ami az irodalom.

- Az édesapáddal már minden fontosat megbeszéltem – közli velem, mintha nem tudnám.

Pedig tudom, mert amikor tegnap én hoki edzésen voltam, addig apa bejött elintézni mindent. Bár erről nem beszélgettünk, de igazából lényegtelen.

- Rendben, akkor.. – állok fel lassan, majd a vállamra kapom a táskámat.

- Elkísérlek azért az első órádra – szólal meg az igazgató nő, mire bólintok.

Elindulunk az adott teremhez. Az út során csendben lépkedek Mrs. Roberts mellett, és azon gondolkodok, hogy a leendő osztálytársaim, hogy fognak vélekedni arról, hogy már lassan két hónap telt el a suli kezdése óta, de új diák érkezik hozzájuk. Ráadásul utolsó évben. Bár ha jól tudom, itt valakinek a tizenkettedik osztály nem az utolsó, mert van aki 5 évesre vállalkozott, mikor átlépte a gimnázium kapuit. Isten ments, hogy én eggyel több évet töltsek itt. Mire kezdeném a tizenharmadik osztályt, addigra lehet megint költöznünk kéne.

- Nos, itt vagyunk – szakít ki a gondolatmenetemből Mrs. Roberts, mire eleresztek egy apró mosolyt.

Benyit a tanterembe, így minden diák felkapja a fejét, és a tanár pedig abba hagyja a magyarázást.