Út a halhatatlanság felé #1

3. fejezet

Megfordultam, de nem láttam senkit sem. Ez különös. Na jól van. Folytattam az utam, de az érzés még mindig ott lappangott bennem.

Követnek...

Délután 4 óra volt, mi rossz történhet? Azért egy kissé megszaporáztam a lépteimet.

Figyelnek...

Mikor végül hazaértem - legalább tíz perccel előbb - megkönnyebbülten sóhajtottam fel.

- Megjöttem! - szóltam be anyunak, azért mégiscsak tudja, hogy megjöttem. Pont a konyhából jött elő.

- Szerbusz, kicsim! - jött oda hozzám és nyomott a fejem búbjára egy kis puszit. Nem tiltakoztam, felesleges lett volna. Különben már megszoktam, ugyanis egyke vagyok. Szerettem volna egy testvért, de a szüleim nem akartak. Most már örülök, hogy nincs, mert a szüleim mostanában sokat dolgoznak.. főleg apu. Őt szinte sose látom, könyvelő valami óriási kiterjedésű válalatnál. Folyton valamiféle üzleti úton van. Már legalább két éve nem láttam.. külföldön van. Ha jól tudom valahol Németországban. Nagyon hiányzik.., talán ezért is választottam a németet első nyelvnek, hogy ha legközelebb itthonról el kell utaznia engem is magával tudjon vinni.. ez minden vágyam. Hogy egy kis időt vele is eltölthessek. - Hamar hazaértél. Mi volt ma a suliban?

- Hm? Jaa. Semmi különös... - eszméltem fel hirtelen.

- Na mesélj! Mi a helyzet a fiúkkal? Van már valaki említésre méltó? - kezdte el a vallatást. Nem értem. Miért kell mindig felhozni a témát?

- Anyuu! Ha lenne úgyis elmondanám. Nem értem, miért kell felhozni újra ezt a témát!

- Jólvan na! Azért nem kell egyből leharapni a fejemet kisasszony! Látom ismét rossz napod van. Talán feldob, ha elmondom, hogy beszéltem apáddal telefonon.

- Tényleg? - csillant fel a szemem. - Na és mit mondott? Hiányzunk neki? Mikor jön haza? Hogy érzi magát?... - csak úgy folyt belőlem a szóáradat. Annyi mindent szerettem volna kérdezni.

- Lassíts, kislányom, lassíts! Egyszerre csak egyet!

- Jól van, de csak akkor, ha nem hívsz többé kislánynak. Már lassan 17 éves leszek!

- Megeggyeztünk! Én nagylányom.

Ezután mindent elmondott nekem, amit csak megtudott. Apa jól van, ami számomra a legfontosabb. Mindig is apás voltam, de mivel nem volt itt velem, meg kellett elégednem anyával. Akivel néha nagyon nehéz..  De jött a jó hír: hamarosan láthatom őt! Hurrá!! Legalább is.., ha nem jön közbe semmi. Azt üzente, hogy remélhetőleg együtt fogjuk megünnepelni a 17. szülinapomat. Hát ez király! Eddig nem vártam, mert... Najó, most valljuk be öszintén: ki akar egy évvel öregebb lenni? Főleg, ha az illető a halálával gyötri magát.., de ezek után már várom a pillanatot. Előhalásztam a telefonomat, és kicsenget. Hallani akartam a hangját. Anya kiment a konyhába, mert még el kellett intéznie valamit. Feltételeztem, hogy csak azt akarta, hogy nyugottan tudjak beszélgetni vele. Még mindig csenget a készülék a vonal túloldalán. Csak vedd fel, lécci! Megindultam a szobám felé, leraktam a cuccomat. Még mindig vártam.. lehet, hogy még mindig dolgozik. Ránéztem az órámra. Már 8 óra volt. Hamarosan le kellene feküdnöm.., és még a leckém sincs kész! Csaptam a homlokomra. Hát ez nem jött össze.. még mindig nem vette fel. Már épp készültem lerakni, mikor valaki megszólalt a vonal túlsó felén.

- Hallo!

Egy női hang? A szívem nagyot dobbant. Ki lehet az? Az nem lehet, hogy megcsalja anyut! Lehet, hogy rossz számot hívtam? A biztonság kedvéért megnéztem. Nem. Ez az ő mobilszáma.

- Hallo, van ott valaki? - szólalt meg ismét a hang. Most meg mit csináljak? két dolgot tehettem: egyszerűen leteszem a telefont, vagy összeszedem magam és beleszólok. Az utóbbihoz lett volna kedvem, de már régóta nem hallottam a hangját...

- Ahm. Hello! Elnézést csak meglepődtem, hogy nem az édesapám vette fel a telefont. Ki maga?

- Semmi baj. A titkárnője vagyok, és épp az irodájában voltam, mikor megszólalt a telefon. Ő most nincs itt el kellett mennie elintézni valamit, de ha visszajött szólok neki, hogy kerested.

- Köszi! És viszont hallásra!

- Nincs mit. Viszont hallásra!

Amikor letettem vegyes érzések törtek rám. A titkárnője.. Gyorsan elhessegettem a mardosó gondolatot. Az a baj, hogy túl sok sorozatot nézek, és beképzelek már dolgokat.. Apa nem kezdhetett viszonyt egy titkárnővel! Nem vallna rá.

Nekiláttam a házimnak. Nemsokára anya is bejött.

- Tudtál beszélni apáddal?

- Nem. A titkárnője vette fel. - mondtam ki nehezen.

- A mobilján hívtad?

- Igen.

- És?

- Mondom, hogy a titkárnője vette fel!

- Aham.. megkérdezted, hogy miért ő vette fel?

- Természetesen. - azzal gyorsan elmeséltem neki a sztorit. 
- Szerinted?

- Figyelj, ne haragudj, de most indulnom kell. Nem akarok elkésni. Jó éjszakát! - és kiment a szobámból. Hiába. Éjszakai műszakja van.

Már 9 óra volt mikor elkészültem végre a leckékkel. Gyors lezuhanyoztam, majd beestem az ágyba. Most nem gondoltam a halálra. Szinte rögtön elaludtam.