Út a halhatatlanság felé #1

8. fejezet

A lány szemszögébe visszatérve.

Mikor reggel felébredtem az ágyamban... Mi van? Mégis mikor? Hogy kerültem ide? Tisztán emlékszem, hogy a földön aludtam el. Lenéztem a földre, ahová - emlékeim szerint - megágyaztam magamnak, de nem volt ott semmi erre utaló bizonyíték. Összezavarodtam. Most komolyan. A hangok..., most pedig ez.. kezdek begolyózni!! Könnybe lábadt a szemem. Mi a baj velem? Pedig még csak most kezdődött a szerdai nap... kikászálódtam az ágyból. Elvégeztem a napi rutinomat. Kell, hogy legyen valami magyarázat erre az egész őrületre...

Anya. Csillant fel a szemem. Biztos előbb jött haza. Gyors lerohantam, de nem volt itthon senki. Uhh.. akkor ennyit a reménysugaramról... felkaptam a táskám, majd elindultam a suliba - vagy legalább is indultam volna - ugyanis épphogy kitettem a lábam az ajtón, nem várt fogadtatásban részesültem...

Egy vízzel higított szeméttel teli vödör tartalma zuttyant a nyakamba. S ezzel teljesen beterítve engem és táskámat. Láthatóan az illető értette a dolgát. Igazi mestermunka volt. Most mitévő legyek? Hála istennek történteknek nem volt szemtanúja. Még csak az kellett volna! Visszarohantam átöltözni. Igen ám, de mit vegyek fel? Az egyenruhának annyi.. a tartalék, pedig a mosodában van. Sokkal könnyebb lett volna, ha mi magunk mossuk ki, de anyunak nincs ideje rá. Engem meg túlzottan lefoglal a felkészülés a német előrehozott érettségire. Elvégre mégis ki akarok menni apuhoz.. Tudom... ez nem egy frappáns kifogás, de amúgy sem vagyok vmi házias alkat... Végül már nem érdekelt, mit fognak szólni a suliban a többiek. Felhúztam az egyik kedvenc ruhámat. Mondhatnyi rekordot döntöttem a tusolással és felöltözéssel.., de hátra maradt a táskám. A java szutykot sikeresen eltávolítottam, de még mindig ott maradt a folt nyoma. Ezt a pechet!

Ránéztem az órámra. Ó te jó ég! Elkéstem! Futottam a suliba. Útközben elmondtam egy sor káromkodást.. Igen... én! Még mindig nem száradt meg a hajam teljesen, de ezzel foglalkoztam a legkevésbé.

Mikor végre beérkeztem a suliba - kb. 15 perc késéssel - beléptem a terembe elnézést mormogva a tanáromnak, helyet foglaltam. A tanár természetesen egy "picit" kiakadt, amiért késtem. Természetesen beírta azt a negyed óra késést. A többiek meglepődtek azon, hogy nem vagyok egyenruhában. Kivéve az újoncot. Hm. Különös.., de nem szabad mindenért őt okolnom. Az óra folytatódott tovább. Sarah odacsúsztatott nekem egy lapot.

Mégis mi történt? Miért nem vagy az egyenruhádban? Mi van a táskáddal? Neked vizes a hajad? - írta.

Igen vizes. Hosszú történet. Majd a szünetben. - írtam vissza neki röviden.

Okét jelezve vonult vissza. Hátrafordultam, és az újonc tekintetét kaptam el. Éppen írt. Majd összegyűrte és hozzámhajította. Ez most komoly? Kíváncsi voltam rá, hogy mi lehet olyan fontos neki, amiért írt nekem.

Na? Most hol van az uniformis? Bevallom, azt feltételeztem, hogy otthon fogsz sírdogálni... mi van apuci nem engedte, hogy kimaradj a suliból?

Mi van? Várjunk csak! TE!? TE TETTED EZT VELEM? - vágtam vissza neki a galacsint.

Miközben olvasta megjelent egy önelégült vigyor a képén. Rámnézett, és kacsintott. Tehát eltaláltam. Ezért még keservesen meg fog fizetni. Kicsöngettek. Sarah egyből hozzámjött.

- Na csiripelj!

Ezzel elmeséltem neki minden. Elsőnek a könnyeivel küszködve röhögött, de mikor elmondtam neki, ki is volt az elkövető már ő is dühös lett.

- Ennyi. - fejeztem be a monológom.

- Mit fogsz most kezdeni? - kérdezte.

- Nem tudom, de nem fogom hagyni magam. - mondtam magabiztosan.

- Nagyon helyes!  De tudod mit? Nekem máris van egy tervem... - a többit megsúgta nekem. Mire végigmondta már mind a kettőnk arcán kiült a sátáni vigyor.

- Legyen hát! - dörzsöltem össze a kezeim. Ez egy durva menet lesz.., és a legeslegjobb, hogy mindezt biztos rejtekhelyről fogjuk végignézni..