Út a halhatatlanság felé #1

4. fejezet

Reggel ismét a földön ébredtem. Ezúttal az ébresztőmre. Lassan a földön fogok elaludni is. Onnan már nem eshetek le sehova. Nos elkezdtem készülödni a suliba, mikor megszólalt a telefonom. Meglepődtem. Ilyenkor nem szoktak hívni.. Megnéztem a számot. Mi van? Lehetetlen. Apa számát írta. A lélegzetem kihagyott. Remegő kézzel vettem fel.

- Hallo?

- Szerbusz, gyöngyvirágom! - szólalt meg az ismerős hang.

- Szia, apu! Hiányzol..

- Te is nekem! Hamarosan látjuk egymást! Igaz is. Mit szeretne az én édes, egyetlen nagylányom a 17. szülinapjára kapni tőlem? - kérdezte meg szinpadiasan. Jellemző. Nem tudtam mit is mondjak, így kiböktem az első dolgot, ami az eszembe jutott.

- Csak azt, hogy itt legyél velem. Nekem ez is elég.

Vártam a válaszát. Hallottam, valami szipogás-félét, mintha sírna..

- Ööhm.. apu.. minden rendben?

- Igen.. persze..

- Csak nem sírsz? - mostmár semmit sem értettem.

- Jaj, dehogy is!

- Biztos? Nekem elmondhatod. Mi a baj?

- Semmi.. biztos vagy benne, hogy nem kérsz semmit?

- 100%-ig. Miért? Ugye most eljössz? - fogtam gyanút. Hiába. Már 2 éve nem volt velem a szülinapomon, de ajándékot azt küldött, aminek örültem is. De azért mégsem ugyanaz, ha ő maga adta volna át őket.

- Igen, igen.. most találkozni fogunk, ezt megígérem. Figyelj, most le kell tennem.. még sok az elintéznivalóm.. - csendült fel szomorkásan a hangja.

- Jólvan.. hát akkor.. szia! - az én hangom is szomorú volt.

Megérkeztem az iskolába, kb. 15 perc késéssel. Mondani sem kell, hogy mennyire kiakadt a tanár, mikor bejöttem az órárára. Nem igazán foglalkoztam vele. Megérte. Mosolyogva ültem a helyemre. Előkészítettem a frlszerelésemet, majd nekiláttam az órai feladatoknak. Óra végén odajött hozzám a legjobb barátnőm, és leült mellém. Kíváncsian méregetett.

- Mi történt? Mindig pontosan érkezel az órákra. Amúgy tessék itt a füzetem. Leírhatod, amit eddig elmulasztottál.

- Ó, köszi! Te vagy a legjobb! - hálálkodtam Sarahnak.

- Tudom. Ahogy látom most jobb a hangulatod. Tehát.. ma nem keversz le egyet az új srácnak? - kérdezte vigyorogva.

Te jó ég! Meg is feledkeztem arról a fiúról. Tényleg csúnyán viselkedtem vele. Csak azért, mert megcsókolt? Túllőttem a célon.., de akkor sem fogok jóban lenni vele. Mégis oda illene mennem hozzá bocsánatot kérni, elvégre most érkezett. Ahj.. Milyen benyomást keltek én az emberekben? Ránéztem Sarahra.

- Ami azt illeti.. szerintem bocsánatot kell kérnem tőle..

- Minek? Megérdemelte! Attól, hogy új még nem beszélhet így veled. Mindent hallottam! Nem emlékszel? Szerintem még vissza is fogtad magad. Bárcsak a helyedben lettem volna..

- Jól van, nyugi! Nem kell ennyire felhúznod magad! Főleg nem miattam..

- Ugyan! Na ide figyelj, ha attól, hogy bocsánatot kérsz tőle.. tedd meg! - mondta bátorítón.
- Apropó! Az emlegetett szamár épp most is téged bámul. Ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor szerintem igazi lelki traumát okoztál neki azzal a pofonnal. Hihi. - kuncogott fel visszafogottan.

- Kössz, ezzel most feldobtál. - morogtam rá, de a végén már én sem bírtam türtőztetni magam, és megadtam magam az önfeledt kacagásnak.

- Elég..,mert a végén meggondolom magam és nem lesz elég erőm bocsánatot kérni tőle. - mondtam egyszerűen mikor egy kőnnycseppet töröltem ki a szemeimből.

- Na, hajrá! Fedezlek.

Megindultam, hogy elnézést kérjek. Nehéz volt. Főleg, hogy végig engem fixírozott. Még mindig nem viselte az egyenruhánkat. Tetőtől talpig feketében volt. És pulcsiban.. nyáron.. De hát lehet, hogy ő az a fagyos fajta.. Mikor közelebb értem gúnyosan elmosolyodott. Remélem nem akar megint kötözködni...