Út a halhatatlanság felé #1

2. fejezet

Na most mitévő legyek? Elmenekülni már nem tudok. Mindjárt itt lesz! Várjunk csak! Tulajdonképpen miért is akarok elfutni, mint egy gyáva nyúl? Miközben ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben már meg is érkezett. Komolyan neki feltűnési viszketeksége van vagy mi? Mindenki minket bámul a folyosón! Aaa, ne már! Irritál mikor ennyien néznek! Kezdem komolyan megutálni őt, pedig mégcsak nem is beszéltünk! Legalább is eddig.

- Hello, láttalak az osztályban! - köszöntött az új srác. Pedig ő itt az új! Nekem kellett volna kezdeményeznem és nem neki, de ahogy látom rajta ő is tisztában volt ezzel. Kifejezetten jót mulatott magában.

- Szia! Te vagy az új fiú ugye?

- Hát amint tudom még mindig fiú vagyok... és igen csak nemrég érkeztem ebbe a suliba.

Hát ez kész... nem tévedtem azzal kapcsolatban, hogy nem fogok rajongani érte... Szerintem dirrekt szívja a véremet ezzel az egész beszélgetéssel. De nem fogok alul maradni!

- Ó igazán! Pedig ahogy láttam körülötted a srácokat azt hittem, hogy lány jött hozzánk. A barátnőm pedig csak most értesített róla, hogy fiú vagy! - kezdtem el a visszavágót egy édes kis mosollyal, ami meg a barátnőmet illeti... most visszakapja, hogy belerángatott ebbe a rohadt helyzetbe.

Erre elnevette magát, az én legnagyobb meghökkenésemre.

- Ejnye-bejnye a magadfajta szűz lányoknak nem szabadna ilyeneket beszélnie! - dorgált meg mindenki előtt, amitől természetesen rákvörös lettem. - Még a végén nem mer veled összeállni senki..

- Na ide fegyelj! - sziszegtem oda neki halkan, nem akartam még nagyobb feneket keríteni ennek az egésznek. Pedig épp egy érzékeny pontomat találta el. - A magánéletemhez neked semmi közöd! Ja, jut eszembe.. - emeltem fel a hangom - neked nem is szóltak, hogy itt uniformis a kötelező viselet?

- Neked aztán fel van vágva a nyelved. Igazán csípős! - dobta fel újra a labdát, amit hülye lettem volna nem lecsapni.

- Hát ami azt illeti, nem tudom... még sosem kóstoltam. De biztos igazad van... akkor talán békén hagyhatnál már végre, mielőtt még megcsíplek! - aztán a reakciójával mit sem törődve elhúztam melette. Ki hitte volna, hogy utánam fut?

- Állok elébe! - megragadta a csuklóm, maga felé rántott, majd lesmárolt. MEGCSÓKOLT! A számon! Amikor túljutottam a döbbeneten és végre levegőhöz is jutottam... kibontakoztam az öleléséből, majd pofonvágtam. Igen én! Ekkor vettem észre, hogy mindenki rajtunk legelteti a szemét. A barátnőm még mindig ott volt ahol hagytam. Ő is színtén lefagyott a történtektől, míg az új fiú a pofonom helyét dörzsölgette.

- Igazad volt... te tényleg csípsz!
- szólalt meg döbbenten.

- Hogy tehettél ilyet? Itt. Mindenki előtt? Soha többé ne érj hozzám! Hallod? SOOHAA! - na jó.. mondhatni egy "kissé" kiborultam. Elszáguldottam tőle, de még fél füllel hallottam, hogy valamiféle bocsánatot rebes. Hát azt várhatja!

Bementem a terembe, előástam a táskámból a bioszom, amit kimondottan utálok... hát igen ezt a napot már nem lehet tovább fokozni! Tévedtem... ugyanis a biosz tanár bejelentette, hogy a félév végére egy páros munkában be kell adni egy szabadon választott prezentációt, hogy a tanár le tudjon osztályozni minket. Na persze. Jó duma! Folyton írjuk a dolgozatokat, erre nem tud leosztályozni? Ahh.. el sem hiszem, mégis mit csinált a dolgozatunkkal? Elfogyott a wc papír és azokkal törölte ki, vagy mi? Mert ezek szerint annyit is értek! De legalább javíthatok. Hm. Kíváncsi vagyok kivel osztanak be... de sajnos arra várhatok egy hetet... gyors körbe néztem az esélyeseket szemlélve, s megláttam az én "lovagomat". Rögvest elöntött a méreg. Nem.. csak őt ne fogjam ki! Még mindig éreztem azt a csókot, amit már nem tudok kitörölni az elmémből... főleg, hogy az első csókom volt.., amit nem így terveztem! Lehet, hogy egy "picit" romantikus eset vagyok.., de mégis miért pont egy folyosón történt meg, ennyi ember előtt? És pont vele? Na jó, mondjuk lehet túlreagáltam... elvégre nem történt más. De az a pofon a végén! Ez egy kicsit jobb kedvre derített, pedig nem szoktam megütni senkit! Ezért is lepődtek meg annyira a többiek. Gondolataimból a kicsöngő rázott fel. Na végre! Irány haza.
Mielőtt kiléptem volna az osztályból a perifériámból láttam, hogy az új srác végig követte a tekintetével a lépteimet. Na jó, nem érdekel!
Meglódultam hazafelé. Már majdnem félúton voltam, mire az az érzésem támadt, hogy követnek engem...