¤·Prológus: Without wings and smiley ·¤

837 39 7
                                    

Àtérzem mi az az elvesztés, elengedés, mély depresszió, önmarcangolás, tehetetlen csalódottság, és kínkeserves rémálmok, amik ellen nem lehet tenni még akkor se, ha az ember hatalmas megpróbáltatáson keresztül megküzd a felejtés vad szélviharával, amivel szemben mindenki eddig alul maradt. Olyanok ezek a rémálmok, amik az embert belülről emésztik fel észrese véve, hogy mit tesznek az adott emberrel mind lelkileg és fizikailag egyaránt. Addig nem szabadul meg az ember tőlük, míg nem teszik tönkre az áldozatukat. Az igazat megvallva mindenkinek vannak démonjai, akik csak a megfelelő pillanatot várják az életben, hogy lecsaphassanak, és kihasználják az adandó alkalmat, amit a történtek szültek, nem az ember, vagy lehet néhány esetben mi magunk is elintézzük magunknak, hogy így alakuljon, de ezek egyedi esetek, amikkel nekünk kell foglalkoznunk.
De mégis van egy rosszabb dolog, ami ellen nem tehetsz semmit, míg az előbb említettek miatt mégis, mert az a te kezedben van, míg ez nem... Ha érezted már úgy magad, hogy a legszívesebben visszafordítanád az időt, hogy ne következzen be az a mérhetetlen nagy tragédia, amit sose hittél volna, hogy bekövetkezik, akkor àtérzed min megyek keresztül...
Elvesztesz egy tárgyat, ami számodra kedves volt az nem okoz fájdalmat, nem igaz? De ha egy hozzád közelállóval történik valami, például egy baráttal, akkor siratod egy hétig aztán tovább lépsz, mert nem a hozzádtartozóról van szó. És ha egy hozzádtartozóval történne valami végzetes akkor minden megváltozna az életedben. Amit eddig boldogan szemléltél, és megmosolyogtatott csupán a nézésével keserű emlékeket ébreszt benned, és könnyek maró sokaságát a szemedben. Fenekestül megváltozik minden, amiben hittél és igazat adtál, mert innentől kezdve úgy érzed mindenki, minden ellened van, mert elvette tőled azt a valakit, aki számodra mindent jelentett az ég világon. És akkor kérdőjeleződik meg benned, hogy Isten akkor hol a fenében volt, mikor megakadàlyozhatta volna a szörnyűséget. Vagy az igaz, amit mindenki mond, hogy amit Isten nem akadályozz meg az mindig helyes. Akkor kérdem én, én, aki elvesztette az Édesanyját 16 évesen, milyen bűnt követett el, hogy ezt a sorsot érdemelte?!  Egy Anyának a gyereke mellett a helye, főleg ha egy lányról van szó.

De erre senki nem tud választ adni, főleg akik a szent hivatást vallják. Marad számomra a végtelen kín, ami elkíséri a mindennapjaimat szúró fájdalomként a mellkasomba, ami azt hiszem sohase fog elmúlni, míg nem találom meg számomra a megnyuvást nyújtó valamit, ami elhesegetheti tőlem az ártó démonokat, amik kísértenek hónapok óta...

Anyu 32 évesen hagyott itt minket Apuval, ami szerintem eléggé fiatalnak számít még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy manapság megannyi fiatalabb ember szokott meghalni, mint öreg valami közúti baleset vagy betegség miatt.
Egy végzetes novemberi napon elindult, hogy a szokásos bevásárlói körútját elvégezze, mint minden rendes szülő, de már haza nem tért többet. Sanszos, hogy aznap egyáltalán nem láttam őt, így nem is tudtam vele beszélni utoljára, ami miatt ostorozom magam nem is kicsit...
Elütötte  egy kocsis , aki ittasan hajtott, persze őt nem ítélték el, mert kiderült róla, hogy beszámíthatatlan volt.  Ezzel az ügy lezàrtnak tekinthető, mivel ez kiderült az emberről. A sértetettek meg csak hallgatták és szívták az egészet, mert nem született semmi igazságos dolog, pedig megérdemelte volna az a szemét, hogy lecsukassák egy életre , mert miatta Anya nélkül kell felnőnöm.

Minden megváltozott, mióta Ő elment.... Sokkal nehezebb, mint volt, és szörnyű belátnom, de  Anyu nélkül tényleg nincs élet. Olyan mérhetetlen nagy ürességet érzek a szívem helyén, ami nem hiszem, hogy egyhamar begyógyul, mert olyan mély és gyökeresen lent van bennem, hogy nem hiszem ez mostanàban be fog következni a megvàltás szerintem.
Amiket eddig bajaimat megbeszéltem Anyuval azokra mindig találtunk megoldást, de most, hogy pont róla van szó semmi megoldás nincs, és szerintem nem is lesz.
Mert... egyedül maradtam a problémáimmal, mint a kisujjam  a kezemen. Azt hiszem teljesen elvesztem...

A nevem Avery Jenins, aki 16 éves, hosszú, hullámos, barna hajjal rendelkezik ugyanolyan színű szemekkel, mint a haja...  Az én történetem innen kezdődik...

Egy átlagos lány nemmindennapi történettel, ami fenekestül felforgatja az életét, miután azt hiszi, hogy élete már nem hozhat számára változást egy különös látógató mindent felborít. Vajon mit akarhat egy átlagos kislánytól, aki csak annyit szeretne, hogy visszakapja a régi életet? Milyen céllal jött a Földre, de ami a legfontosabb kérdés, hogy  mi az igazság, amit mindenki próbál eltitkolni egymás elől? Vajon kiben lehet megbízni, és ki a rosszakaró?
Ha velem tartasz megtudhatod az összes megválaszolatlan kérdésre a választ.

Mennyei pokolWhere stories live. Discover now