Mennyei pokol

°¤ XXII. karc: Fetter¤°

Mikor etika órán önismeretet kellett írni magunkról, hogy hogyan látjuk magunkat, nem gondoltam volna, hogy ekkora változást fog hozni az életemben az a válasz, amit leírtam, de mindent sorjában leginkább... Az egész eset azzal kezdődött, mikor megtudtam, hogy az irodalom projektnél a partnerem nem más lett, mint Rowen, akit ki nem állhatok köztudottan. Az egész iskola tudta, hogy a legutóbbi büntetésnek az okozója is a vadmotoros volt, így sokan várakozóan várták azt, hogy a sérüléseimből felgyógyultan fogok menni majd Miss Carterhez. Azonban ez mindenki legnagyobb megdöbbenésére elmaradt. Most te is kedves olvasó, biztosra veszem, hogy meglepődve olvastad ezeket a sorokat, hisz, eddig a történet során nem igazán mutattam annak jelét, hogy hálás lennék Rowennek bármiért is. Az igazat megvallva, magam sem tudtam, hogy miért nem toporzékoltam akkor ellene, de annak tudtam be, hogy már képes vagyok  a helyzetet kezelni felnőttek módjára, hisz, lassan abba a korba lépek. Úgy voltam vele, hogy ez csak egy feladat és egy óra erejéig kell őt elviselnem, ami eddig sikerült az iskola területén, hisz, valamilyen varázslatnak köszönhetően már nem annyira kereste a társaságomat. Inkább az új menő banda vezetője lett, akik a suli legmenőbb diákjait foglalták magába, illetve, akiknek volt pénzük. Ugyanolyan önteltek voltak, amilyen Rowen volt maga. Ezért sem lepődtem meg azon, hogy odakerült. Illetve, már talált magának egy lányt, akivel egészen jól összemelegedtek. Szóval, minden úgy tűnt, hogy nem lesz semmi baj, ha együtt dolgozunk. Ezt gondoltam, pedig a valóság teljesen mást tükrözött. Innen kezdődött az egész, vagyis az etika órától, ahol magamat kellett jellemeznem, hogy milyen vagyok. Ez egy egyszerűnek tűnő feladatnak mondható annak, aki egy átlagos diák életével rendelkezik. Az egyetlen bökkenő az volt, hogy én egyáltalán nem számítottam átlagosnak. Inkább mondtam volna magam egy betolakodónak, aki csak egy normális életet akart magának, de legbelül tudta, hogy ez nem igazán valósulhat meg a származása miatt. Mióta Uriel betette a lábát a házunkba, azóta érzem, hogy a legszívesebben eltűnnék a föld színéről, hogy senkinek sem okozzak fájdalmat a létezésemmel. Annyiszor a szememre lett hányva, hogy mennyire nem vagyok szófogadó és megtagadom az isteni rendeltetésemet, hogy azt egy kezemen nem is tudnám megszámolni. Nem akartam elfogadni ami vagyok, így lázadtam, ahogy csak tudtam. Mióta történt a baleset, nem is próbálkoztam vele, hogy a szárnyaimat kibontsam és a saját szemeimmel megnézzem milyen. Utáltam a gondolatot, hogy ez a kis dolog egyre jobban átveszi az életem felett az irányítást. Sokszor álltam a tükör előtt és néztem a hátamon ékeskedő sebeket, amik mutatták nekem, hogy tényleg az vagyok, aminek mondják a létezésemet. Azt akartam, hogy eltűnjön rólam minden, ami arra emlékeztettet, hogy angyal vagyok. 

- Írjátok le, hogy miként látjátok magatok őszintén magatokba nézve. Meglátjátok mennyire jobban megfogjátok érteni az énképnek a fontosságát. Ha az ember nincs tisztában a saját maga értékeivel, akkor nem igazán fogja értékelni azt, hogyha kap valami kulcsfontosságút az élettől. Biztosra veszem, hogy mindegyikőtök életében  történt már valami, ami nagyon meghatározó volt. Lehet az egy sikerélmény vagy más fontosabb döntés meghozatala. Ebben az esetekben jól magunkba kellett nézni, hogy eltudjuk dönteni mire vagyunk képesek. Én erre lennék kíváncsi, hogy mennyire tudatos az énképetekkel való tudat. Írjátok le pár mondatban, hogy mit gondoltok magatokról, de mindezt csakis névtelenül, mert tudom, hogy sokan nem szeretitek, ha felfedjük a sebezhetőségeinket, de ezzel pont segítséget tudunk adni a másiknak, hogy hogyan tudna jobb lenni és elfogadni önmagát.

- De ez a pszichológusok feladata. Nem kapcsolódik az etikához, ami viselkedésre tanít bennünket.- szólalt fel elsőként Claire a hátsó sorból. Ő mindig is olyan volt, hogy mindenbe beleszólt és nem hagyott senkit, hogy érvényesüljön, hisz, az övé volt a legjobb átlag Tristan után az osztályban.- Ezzel csak az időnket vesztegetjük.