Mennyei pokol

°°XVI. karc: False feelings°°

- Mint mondtam, mindent tudok rólad. A füzeted...- simogatta meg a kezem, amitől a pillangók elkezdtek repkedni a gyomromban.- Senki màs nem érheti csak én. Màsnak egy kis idétlen làny gondolatoknak tűnhet, de szàmomra beengedést enged a te vilàgodba, ahol nincs fény. Az a rendeltetésed, hogy élj, de ha ez a démonokon múlik nem éled meg még a holnapot sem. Ez az egyik nyomós érv, hogy miért kell a nyakában hordanod a keresztet. Édesanyàd elég körültekintő volt, mikor megbízta a csalàdomat, hogy vigyàzzanak ràd. Ő is jól tudta, hogy egy nap tudomàst szereznek rólad a rosszak. Ezért vagyok itt neked. Egy olyasvalaki vagyok, aki szeretetben és biztonsàgban akar tudni, vagyis egy fényhozó. Nem muszàj elfogadnod, de én még akkor is itt leszek neked, mert ez a csalàdom feladata, amit nem rúghatok fel a kedvedért, pedig sok mindent megtennék érted.

- Akkor te...- akadt el a lélegzetem, mikor ràjöttem mit is akar nekem elmagyaràzni.

- Igen.- mosolyodott el büszkén.- A csalàdom generciók óta az angyalok védelmezője.

Nem tudtam először, hogy  mit szóljak hozzá, mivel teljesen lesokkolt a tudat, hogy Tristannek bármi köze is van ehhez az egész humbughoz, amibe belecsöppentem hirtelen. Mindig jó volt hozzám, de akkor azt hittem, hogy azért van, mert érez irántam valamit, ami nem baráti. Ehhez képest, a mai nap folyamán kellett rájönnöm, hogy mégsem olyan jó a következtető képességem , ha ilyesmit benézek elég jól. Lesokkolt a tudat,hogy csak azért bánt velem jól, mert a családja feladatát látta el. Ilyenkor szoktam azt kívánni bár elsüllyedhetnék a föld alá, mert valahogyan rosszul esett a tudat, hogy bennem csak a munkát látta nem többet. De jobb is, hogy előbb kiderült ez az igazság, mert legalább nem csináltam valami égetően ciki dolgot, amivel teljesen eláshatom magamat Tristannél. Valljuk be, ilyen az én szerencsém. Nem is én lennék, ha nem történik valami hasonló.                                                                                                                                       

Arrébb húzodtam tőle és a pulcsimnak az ujját kezdtem el birizgálni zavaromban. Nem tudtam és nem is voltam azzal tisztában, hogy ilyen helyzetekben mit kellene lépnem ahhoz, hogy ne vegye észre rajtam, hogy valami bánt.  Az ilyen esetekben mindig ott volt mellettem Anyu és segített kiokoskodni, hogy mi lenne a legjobb számomra . A helyzet azonban megváltozott és csak magamra tudtam támaszkodni, amit még nem tudtam teljesen elfogadni, pedig már lassan egy hónapja lesz,mikor elengedtem Anyut. Erre értette szerintem Rowen azt, hogy süt le rólam,hogy nem  akarok élni. Változnom kell sürgősen.      

- Szóval, mióta te megismertél azóta tudod, hogy mi vagyok? - kérdeztem halkan, mert nem akartam még mindig elhinni ezt az egészet. Szerettem volna felébredni és azt mondani magamnak, hogy ez csak egy álom, de ehhez képest tudtam, hogy ez a színtiszta valóság.

-Ahogy mondod, bár először nem tűnt fel nekem, hogy az vagy, mint ami. Csak akkor tudtam eldönteni, hogy mi az igazság a származásod körül, mikor tavaly találkoztam édesanyáddal és elmondta mennyi ideje maradt hátra, amit veletek tölthet. Elakartam neked mondani ezt az egészet, mert úgy voltam vele jobb, ha tudod mi vagy, mint sem akkor tudjad meg, mikor igazán nagy veszélynek vagy kitéve. -kezdett bele a magyarázatba, miközben ismételten közelebb került hozzám. -Persze, édesanyád azonnal lebeszélt róla, ahogy vártam.

-De miért nem mondtad el nekem, mikor tudtad, hogy mennyire szoros a kapcsolatom Anyuval?Ha tudtam volna én... én...- gyűltek könnyek a szemembe, amiket nem akartam, hogy lásson, így mérgesen pislogni kezdtem.

- Pont ezek miatt nem akartam elmondani, mert tudtam, hogyan fogsz reagálni rá.- simogatta a hátamat megnyugtatóan, aminek érintésére azonnal megborzongtam. Kissé üveges tekintettel meredtem rá, de ő kedvesen mosolygott rám azokkal a kéklő íriszeivel.- Most gondolj bele. Mennyivel érezted volna jobban magad, ha elmondom neked, hogy édesanyád napjai megvannak számlálva? Szerintem nem jobban, hanem még rosszabbul is érezted volna magad. Ismerlek már annyira Avery, hogy tudjam mennyit vagy képes elviselni. A jelenlegi terhet is alig tudod elviselni. Bele se merek gondolni mi történt volna, ha  előbb megtudod, mint kellett volna.- mondta komoran.