Mennyei pokol

°• XXIV. karc: Decision•°

Mindig is érdekelt milyen a másik oldal, amelyről nem sokat beszélnek az emberek. Inkább csak a jót és szépet mondják el, de eltitkolják szépen a rossz oldalt. Olyan szépre ferdítik az egyetlen járható utat, hogy az ép elméjű embernek nem jutna eszébe kérdezgetni, hogy mi van a másik oldallal. Megelégszik azzal az információval, amit kapott, pedig nem minden arany fénylik olyan szépen, mint azt sokan hiszik. Én mindig is abba a körbe tartoztam, aki nagy érdeklődést tanúsított az olyan dolgok iránt, amit rengeteg rejtély és kérdőjel övezi. Azonban az érdeklődésem annyiban maradt, hogy csak videókat néztem Youtubeon, mert féltem egyedül egy erdőbe kimenni még ha az oldalamat fúrta is a kíváncsiság. Tudom, ez a nyuszi verzió, de valahogy már az is elég volt számomra, ha egyedül néztem videókat otthon este és meghallottam mellőlem valami olyan hangot, ami nem odaillő. Abban az esetben mindig a takaró alatt végeztem és vártam, hogy vége legyen a hangnak. Ahhoz képest, hogy féltem, akkor is néztem tovább a videókat és érdekelt a természetfeletti téma nagyon is, mint minden velem egykorú gyereket. Talán, ez az oka annak, hogy engedtem annak a kísértésnek, amit Rowen okozott az életemben. Vonzott a tudat, hogy megismerjem azt az oldalt, amitől mindenki csak félt és óvott mind a mai napig.

Félelmetesen hangzott, hogy egy démon iránt érzek szerelmet, amit az első napokban nem igazán tudtam magamban realizálni, hisz, az omniózus nap óta nem jött még csak a közelembe sem. Akkor elkönyveltem magamban, hogy csak felakarta mérni, hogy mennyire tud engem befolyásolni, hogy legközelebbi gyilkossági kísérlete sikerrel járjon. Ezért tudtam nyugodtan élni a tovább az életemet, mintha mi sem történt volna. Addig a napig, míg nem jött át hozzánk Tristan. Nagyon kínosan is éreztem magam mellette, főleg, hogy Apu teljesen elfogadta a helyzetet, miszerint ő a hivatalos barátom, akire mindig lehet számítani. Jól kijöttek egymással, ami más esetben nagyon is örömteli hírnek számított, de az események és a tudat, hogy Rowen már másodszorra jelölt meg, teljesen stresszes helyzetbe hozott, amit nem tartott sok idejébe Tristannek, hogy észrevegye. Nem engedtem neki, hogy megcsókoljon, amit magam sem szerettem volna, de volt egy olyan érzésem, hogy ebben Rowennek a keze ismét benne van, hisz, olyasmiket csináltam, amit eddig nem. Aztán beugrott, hogy miért mondta azt, hogy a szerelem önző tud lenni. Szabályozott, ahogy az tőle telt úgy is, hogy nem is volt mellettem. Egyszerre voltam mérges rá és nyűgözött le, amire képes. Szóval, Tristan meg is kérdezte tőlem, hogy minden rendben van e, hisz, furcsán viselkedem. Annyival letudtam az egészet, hogy nem igazán éreztem magamat olyan jól az utóbbi időben Ulriel érkezése óta, aki még mindig nálunk tanyázott. Nagyi ezt azzal tudta be, hogy csak védeni próbál az esetleges támadásoktól, de tudtam, hogy ennek teljesen más áll a hátterében. Tristan, mint jóravaló és támogató barát módjára próbált nekem segíteni. Nem sok sikerrel, de legalább annyi időre azt tudtam vele elhitetni, hogy nincs nagyobb baj, pedig a lavina csak akkor kezdett el omlani, mikor mi olyasmit tettünk, amit nem szabadott volna. Mindenhogyan próbáltam a nyakamat takargatni valahogyan, hogy ne vegye észre rajtam Nagyi, mint a múltkor, ami mint kiderült, egyenesen Rowentől származott. Éreztem, hogy nem sokáig fogom én ezt elrejteni sehogy sem, mert tudtam, hogy ketten is Tisztánlátók a környezetemben. Lehetetlen tűnt, hogy ne vegyék észre, hogy beszennyeztek. Minden egyes nap siettem, hogy hamar végezhessek otthon, hogy ne kelljen rejtőzködnöm annyit. Korábban felkeltem, mint szoktam és csak egy köszönés erejéig jutottunk otthon. Ezt persze azonnal észrevette Apu, akinek sűrű magyarázkodásokba kellett fognom, hogy ne higgye azt, hogy valami bajom van megint. Újonnan azt is felvetette, hogy lehet azért rejtőzködöm előlük, mert történt köztem és Tristan között valami, amit szégyellek elmondani nekik. Abban a pillanatban nem is tudtam, hogy mihez kezdjek a helyzettel, főleg, mikor ezt beközölte velem, hogy ő mindenre lészen áll csak mondjam meg neki. Nem fogja annyira ellátni a baját Tristannek, ha bevallom. Bármennyire is szerettem volna megvédeni magamat nem ment, mert folyamatosan közbeszólt, amire egyre kínosabb lett a szituáció. Tudtam, hogy ezt az egész helyzetet én alakítottam ki, így hazudnom kellett vagyis igazából nem, mert beiratkoztattam magamat egy szakkörre, ami reggel és este volt. Ezt azért ötleteltem ki, hogy minél inkább elszeparáljam magamat Rowen közelétől, mert egyre jobban éreztem, hogy nem bírok meglenni nélküle akár csak egy pillanatra megláttam. Tüzetesebben is viseltem a nyakláncomat mióta kiderült, hogy ki az a démon, aki az életemre akart törni. Így jobban védve voltam, ha Apu megkérdezte volna, hogy tényleg igaz, amit mondok. Ugyanakkor nagyon is rossz döntésnek bizonyult, mert plusz feladatokat rótt rám, amitől még kevesebb időm lett, mint volt. Végül a beszélgetésüknek az lett a vége, hogy vigyázzak azért, hogy ne vállaljam túl magamat, mert azzal ismét az egészségemet kockáztatom,hisz, csak nemrég vették le a kötéseimet. Megígértem neki, de az nem hagyott engem annyiban, hogy mindenhol éreztem Ulrielnek a pillantásait bármit is csináltam. Egyre vészterhesebbnek éreztem azt, hogy angyal vagyok, akinek minden lépését figyelik.