Mennyei pokol

°¤ XVIII. karc: Rollercoaster ¤°

Ha meglehetne tudni valahogyan, hogy ki a rossz az életünk haladásában, akkor jóval könnyebben menne minden, minthogy megannyi kudarc és csalódás után tudjuk meg az igazat. Erre való a jól bevált módszerű első megérzés, de mi van akkor, ha ez csődöt mond egy idő után. Az emberi természet ebből a szempontból a legkifinomultabb és legérdekesebb összetétele egy embernek, mert míg a testünk egy idő után nem változik annyit, addig a természetünk minden negatív és pozitív hatás miatt változik. A legnagyobb kulcskérdés pedig ebben az esetben az, hogy a jó vagy a rossz irányba. Sajnos, nem mindig kontrollálni a cselekedeteinket, amik azonnal adnak egyfajta visszajelzést a társadalomnak, amely reagálni is fog, amint megadatik egy várva várt pillanat. Ezen nincs miért meglepődni, hisz ilyenek vagyunk. Mindenről véleményt kell alkotnunk. Nincs olyan ember a Földön, akinek nincs véleménye. Olyan nem létezik, csak nem akarja megosztani a körülötte lévőkkel, mert az az ő személyes véleménye, amelyet senki nem fog befolyásolni, ha nem mondja el, hisz vannak olyanok, akik mindig csak a maguk igazát mondják és nem tudják elfogadni a mások véleményét. Mondhatni, ráerőszakolják az emberre csak hogy ő legyen a figyelem középpontjában.  Az ilyenek a legszánalmasabbak, hisz nem tudják elfogadni, hogyha különbözünk. A különbözés miatt a legcsodálatosabb teremtmény az ember, amelynek vannak árnyoldalai. Ezek közé tartozik a jó és rossz állandó harca, aminek a végkifejlete esetenként eltér. A legfőbb kérdés mégis az, hogy tud e valaki mindvégig a jó oldalon maradni behatások nélkül vagy ellenkezőleg is érvényes, hogy a rossz tud e jó irányba változni? Ez egy olyan körforgás, ami évezredek óta az embert végigkíséri, de vajon a végjátszma mit tartogat mindenki számára? A jól bevált forgatókönyvet, amelyet mindenki ismer vagy egy teljesen más távlatokat bemutató csattanót?  A jó győz, mint ahogy azt a mesékben megszokhattuk vagy a rossz kerekedik felülre ezzel revansot adva a várt eredményre, amit sokak elvárnak az örökös versengésektől? 

Jó két órás tárlatvezetés után ültünk a múzeum előtti hosszú lépcsősoron, de úgy, hogy az arra látogatók el is tudjanak férni. Az igazat megvallva, Mrs. Carternek el kellett mondania vagy ötször mire felfogta az én drága osztályom, hogy rajtunk kívül másokat is szívatna tanárok csak más gimiből származva. Pont az előttünk elmenő egyenruhás, lojalitásáról híres St. Elisabeth High School tanulói voltak, akik két méterrel a Föld felett jártak mindig. Mondjuk volt is rá okuk. hisz, az állam egyik legerősebb intézményéről van szó, ahova csak a nagyon okos és gazdag gyerekeket veszik fel. A rosta nagyon fontos tényező ott, így nem akárkiket vesznek fel. Ehhez képest a mi sulink minden jöttmentet felvesz, mondván, kell a létszám. Így történik meg az is, hogy olyanok kerülnek be, akik csak rossz tulajdonsággal rendelkeznek és rombolják a környezetet maguk körül. A bomlasztásról nem is beszélve. Remek példa erre Rowen McCunelly érkezése, aki mióta itt van csak a baj van vele. Engem és a tanárok idegileg tönkretesz, de az osztályomat felüdíti az a tudat, hogy valaki, akinek van egy titka a múltban, illetve, kihagyott x évet az iskolából itt van velük, mert az menő. Én az ilyesmit inkább tartom szomorúnak, mint sem követendő példának, de én teljesen más személyiségű és gondolkodású ember vagyok, aki nem eléggé modern felfogású. Ezt Skyler aggatta rám még régebben, hisz én nem vagyok az a bulizós fajta, aki benne van minden baromságban. Inkább a háttérből figyelem az eseményeket, mintsem belefolyak. Nem érzem a világomnak azt, amit mondjuk barátosném folytat, mert ő hétvégente azért eljár bulizni, míg én otthon egy könyv társaságában teljesen elvagyok. Engem ez köt le. Őt meg a buli. Talán, ezért is vagyunk ennyire jóban, mert a különbözőségünk kiegészíti a másikat. Anélkül is nagyon jól elvagyunk, hogy ne ráncigál el egy buliba. Szerintem ez is a barátság fontos része, ahogy egy kapcsolatnak. Ne változtassuk meg a másikat, hanem fogadjuk el amilyen a velejáró gondokkal és bajokkal, amik szépen lassan eltünedeznek idővel.