Mennyei pokol

*•* VIII. karc: Pain *•*

Reggel valahogy kipihenten keltem fel, pedig tisztában voltan vele, hogy hajnali 1 vagy 2 után feküdtem le most meg van fèl hèt. Fura èrzès volt, mivel először èreztem azt, hogy nincsen beesve az arcom ès gondoltam, hogy nem lesz semmi baj a koncentrációmmal a suliban, illetve nem fogok bealudni egyes órákon. Vidáman konstatáltam dolgot, így újult erővel vágtam neki a napnak. Kezdve azzal, hogy mit húzzak fel, illetve hozzam magam elfogadható állapotba. Rögvest az első kezemügyèbe kerülő dolgokat kaptam magamra, ami egy fekete, csőgatya volt, ès egy fehèr, lefelè futócsíkokban lèvő ujjatlan, gallèros ing volt, amikhez a bokacsizmámat húztam. Sminkgyanánt egy kis szempillaspirált tettem , ès a hajamon egyszer vègig szántottam a fèsűvel. Elfogadhatónak ítèltem meg magamat, mikor belenèztem a tükörbe mosolyogva. Kis naivan mèg kis pózokba is vàgtam magam, mintha valakinek semmi gondja nincsen a vilàgon, de akkor ütött be a krach, mikor megláttam a villogó gombokat, amiket a mosógèp szokott kiadni magából, ha èppensèggel vègez a gyors mososással. Először nem esett le a dolog, de mikor minden puzzle darabka összeállt a fejemben azon nyomban a mosógèpre kaptam a fejemet. Annyira jó volt kicsit hülyülni magammal egy hosszú idő után erre szembesülnöm kell a szörnyű valósággal, amit nem tudom mikèpp sikerült ignoràlnom magamtól, de be kell valljam jó èrzès volt, amíg tartott.
15 perc.
Èletem leggondmentesebb 15 perce volt, amit eltöltöttem, de ezt is elrontották.
Elfeledkeztem elèg jól arról, hogy mi törtènt előző este, hogy elfelejtettem bent maradt az a nagyon "közkedvelt" szőnyeg, amin azt a nagyon "kedves" üzenetet kaptam. Annyira örültem, hogy nem volt èbredèsemnèl semmi olyan tènyező, amire emlèkeztetetett, így pozitívan tudtam hozzáállni a dolgokhoz. Erre nekem kellett idejönnöm a fürdőbe, mert ezzel együtt ràjöttem, hogyha èn azt egèsz èjszakára bent hagytam, ès tudom, hogy nem raktam hozzá mosóport, mert nem volt, akkor annak a szőnyegnek....
Annyi!!!
Ami azt jelenti, hogyha bárki megtudja ezt a családból megöl; mert ez egy nagyon règi tradiciónális szőnyeg, ami nemzedèkről nemzedèkre öröklődik. Sajna, èn ezt a làncot ahogy az megvan írva szèpen megszakítottam.
Igazat megvallva olyan ronda, mint a bűn, ès szàmomra nem lenne baj, ha eltűnne a föld kerekèről, de sajna ez nem lehetsèges.

Őrült tempógyorsasággal feltèptem a mosógèp fedelèt, ès kiszedtem belőle a hatalmas anyagot, ami kezdett , megszàradni, de ehhez kèpest büdős volt, mint az ótvaros szemèt. Óvatosan eltartottam magamtól, ès körbe nèztem, hogy rajta van e az üzenet, de azt konstatàltam, hogy letűnt az írás, aminek örültem, de ismèt egy újabb akadály gördült elèm. Mègpedig, hogy a szőnyegről letűnt az írás, de rózsaszín lett a mahagóni színű családi ereklyèből. Ez, hogy a francba törtènt meg!?!
Kidülledt szemmel vizslattam a "csodát", amit èn csinàltam. Mit fogok a mamámnak mondani, ha meglátja, hogy mit műveltem a szőnyegèvel? Vagy mèg rosszabb Apunak, aki egyenesen gyűlől, ha ezt meglátja biztos elküld itthonról, mint mindig is akarta, ahogy kivettem tegnap a szájából. Aigoo! Most mihez kezdjek?!

Nagy gondolataimban az ajtóm elkezdett nyitó hangokat kiadni magából a zár felőli rèszen, így a szívem deltákat ugrálva eldobta az a szörnyűsèget, ès azonnal megakadályozó akciót indítottam a betolakodóra, aki valamilyen úton módon kulcshoz hozzájutott a szobámhoz.
Egyetlenegy embernek van kulcsa a szobámhoz rajtam kívül... Basszus! Most ennek mièrt kell velem törtènnie.?! Ha ezt meglátja nekem annyi. Nem, nekem ennyi volt az èlet.
Gyorsan odafutottam ès megpróbáltam eltorlaszolni az èn súlyommal ès erőmmel az ajtót, de erre az eshetősèg, hogy befog válni az egy az egy millióhoz esèly.

- Mi az Isten van ezzel a zárral?!- szitkozódik kint valaki az ajtó másik felènèl. A szívem elkezd hevesebben dobogni, mint kène, ès mèg erőteljesebben kezdem el nyomni az ajtót.

- Gyerünk, Aves... Nem lehetsz gyenge! Tegnap megittad azt az eperlevet, amit Tristan-től kaptál. Ebből a szempontból is kell lennie erőmnek, mert nem a külsősèg számít, hanem a belső, ahogy szokták mondani. Gyerüüüünk!!!