Mennyei pokol

¤· IV. karc: Fate ·¤

- Ne tedd Avery!!!- kiáltja el magát valaki a közelben.

Döbbenten pásztáztam a környéket, ahol egy árva lélek sem volt rajtunk kívül, de kristálytisztán hallottam, hogy valaki ordibál nekem arról, hogy ne tegyem meg, amire a srác megkért, ami valljuk be önmagában nem nagy cselekedet, és szinte biztos, hogy semmi baj nem történt volna, de valaki ebben akart megállítani, amit nem annyira értek. Csak megakarta nézni a nyakláncomat, ami egy egyszerű áttekintés lett volna tőle, de ez annyira abszurd, és követhetetlen, hogy azt se tudom, hog ez valójában megtörtént e. Az agyam azt állítja semmi se történt, mert nem látok sehol senkit, akitől a hang származhatott volna, de ugyanakkor a szívem mást állít, ami megnehezíti a választásomat a kettő közül a racionális és a képzelt dolog között. Csak ez az ordibálás, ami arra késztet, hogy távolódjak el ettől a sráctól, mert a modorában, stílusában, és nyelvi megalkotottságában csak a rosszt suggalja nekem, ami csak a rossz dolgok bekövetkezését biztosítaná számomra, ami szinte biztos, hogy nekem nem származna belőle jó,  de van bennem egy érzés, ami nem hagyja, hogy csakúgy itthagyjam ezt a különös srácot, aki egyik pillanatban hirtelen megjelenik a semmiből, és amilyen hamar itt volt, olyan hamar eltűnik. Plusz, még ott van, hogy megmentett, ami nem megmentésnek minősül, hanem inkább hazavitt épségben kérés nélkül. Az ilyen dolgokat azt hiszem illik meghálálni vagy valami mással , ami felér a tettel. Nekem ezt tanították mindig a szüleim, és ezen nem is szeretnék változtatni, amíg élek.
De van egy ok, ami miatt nem megy egyszerűen elhátrálnom tőle, amit szavakba se lehet foglalni, mert olyan bonyolult és összetett, hogy még én magam se tudom elmagyaràzni, és nem is akarom magamnak beismerni, főleg ha Ő mellettem van ebben az esetben.De ebben az egyben igaza van a gyereknek. Olyasmi van köztünk, aminek a létezéséről sem vettem tudomást, de azt hiszem jobb lett volna, ha nem is jut el az agyamba ez a képlékeny információ, mert úgy tűnik még egy olyan gondolat se hagyta el a fejemet, ami ne vele foglalkozott volna. Ilyesmi sose történt velem. Ha hagyom ezt az érzést felülemelkedni magamon, akkor ebből óriási nagy bajom fog származni, amit nem akarok.
Baljóslatú, de egyben vonz a srác, aminek nem tudok ellenállni pillanatnyilag.Talán, ha nem vigyázok elég jól,  pont ez a vékony jegen táncoló helyzetem  lesz az, ami végzetemet okozza...

Ránéztem a srácra, aki kissé feszengve pillantott mellém, amit nem értettem először miért így van, de lassanként tudatosult bennem, hogy az egyetlen női hang, ami figyelmeztethetett arra, hogy ez rossz, amit cselekszem... pont az Êdesanyám.
Kissé boldogan konstatáltam, hogy itt van, de ugyanakkor felvetődött bennem az a kérdés, hogy mégis mit keres itt, mikor semmi veszély nem fenyeget. Ezért elengedtem a nyakláncom kapcsát, ami puhán landolt vissza a nyakamhoz, mint egy féltve őrzött titok lakatja, amit sose lehet megszerezni, mert hét pecsétes titok övezi.

Òvatosan magam mellé sandítottam, ami miatt azonnal elkapott egy kisebb szívbaj, mert Anyu ott állt mellettem, mint egy angyal csak szárnyak nélkül persze, de legalább a fehér összeállítás ott volt rajta, ami egy Isten szolgálatában lévő halandót azzá tesz, vagy ez esetben halhatatlant.
Kisebb sikoly hagyta el a számat, de azt hamar eltakartam a kezemmel, így nem is hallatszódott ki.
Anyu szúróspillantásokkal illette Rowent, aki egy pillanatra úgy tűnt, hogy farkasszemezik vele, de ismét rámemelte a vidámságtól teli szempárját, amiben némi aggódást véltem felfedezni, de ez hamar elmúlt. Olyan furcsa ez a srác. Rengeteg hangulatingadozása van, így azt se tudom eldönteni, hogy mi van valójában. Jobb lenne, ha elkerülném őt minél előbb...

- Valami baj van? Nem érzed jól magad? Haza kellene menned? Hazaviszlek szívesen ismét.- kérdezte Rowen kedvesen, bár látszott rajta, hogy ideges lett valami miatt. Gondolom meglátott valakit... vajon ő látja Anyut, mert nekem nagyon úgy tűnik, hogy igen, de nem vagyok biztos.