Mennyei pokol

XVII. karc: Good or bad?

- Nem áll jól a szomorúság. A mosolygás és a nevetés annál inkább. De most megyek, mielőtt bármit beszólna nekem vagy neked.- indult el a busz leghátsó ülése felé Én meg boldogan szemléltem magam előtt az ablakon túli világot. Talán még sem lesz ez olyan szörnyű, mint azt hittem.

A gondolat menetemből a szomszédom zavart meg, aki szinte levágta magát mellém se szó se beszéd. Az arcomon lévő mosoly azonnal eltűnt, mikor megláttam, hogy ki az utastársam. Aki mellém ült nem volt más, mint Skyler projekt párja: Rowen McCunelly.

- Ez a rikácsoló nyanya mégis tud valamit.- vigyorgott rám, amitől a sárga íriszei csillogni kezdtek.- Azt hittem, valami dögunalmas tag mellé osztott be, erre kiderül, hogy te vagy az a szerencsés. Úgy érzem, megérte felkelni ma, Angyalom.

Azt se tudtam először, hogy sírjak vagy nevessek e kínomban, hogy egy jól induló napot ennyire rövid idő alatt tönkre lehet vágni. Nem érdekelt a nőnek az undok maszlagja arról, hogy ez a számozásos dolog miattam történt, mert a magatartásom elfogadhatatlan az ő szemében, mivel Tristan eltudta ezt feledtetni velem azzal, hogy majd mellém fog ülni. Elterveztem, hogy ki fogom bírni , de a tudat, hogy Rowen mellett kellett eltöltenem az utat, ráadásul még vissza is, az émelygés kerülgetett. Ha ez nem direkt volt a nő részéről, akkor megeszem a nem létező kalapomat. Ez a színtiszta bosszú. Próbáltam lenyugodni, de nem igazán sikerült, mert az a szokásos önelégült mosolya köszöntött vissza rám, miközben ránéztem. Kedvem lett volna behúzni neki, hogy azt a vigyort letöröljem az arcáról. Miért ver engem az Isten Rowennel? Nem volt elég az, hogy együtt kellett vele lennem a büntetés alatt, ami szintén az ő hibájából származott? Ha ez egy próbatétel arra, hogy be fogok e golyózni miatta, akkor jelentem tisztelettel, hogy már megtörtént.

- Angyalom, nem kell ennyire örülnöd annak, hogy látsz engem.- törte meg a köztünk lévő feszült csendet.- Tudom, hogy nem vagyok mindennapi látvány, ami a te kis sivár életedben hatalmas nagy dolog, de ezzel zavarba hozol, ha továbbra is így bámulsz.

- Már megbocsáss, de nem éppen repesek az örömtől, hogy téged talállak itt, főleg, hogy melletted kell ülnöm. Attól a tudattól elkap a hányinger, ha rágondolok akár egy percre is.- néztem rá ellenségesen.

- Mondhatsz bármit, de úgy is tudom, hogy nagyon örülsz annak, hogy így alakult ez a beosztás. Nem kell szavakkal kifejezni. Belenézek azokba a zöld szempárakba és látom a felém sugárzott mérhetetlen szereteted. - huppant le mellém, amitől éreztem valami statikus elektromosságot kettőnkön. Lehet, hogy csak én képzeltem be, de mintha valami megrázott volna, miközben hozzám ért pár percre.

- Az egyetlen dolog, amit látsz az a mérhetetlen gyűlölet.- fordultam az ablak irányába. Mély levegő Avery. Csak annyi a dolgod egész út alatt, hogy ignoráld bármivel is próbálkozik. Ez a legfontosabb ebben az esetben. Ne zökkentsen ki az elhatározásodtól! Ha ráfigyelsz csak egy percre is, vesztett csatád van. Majd úgy is zenét hallgatok. Igen, ez a legmegfelelőbb megoldás.

Nem tudom elhinni, hogy az egész utat ezzel kell eltöltenem. Ez akkora kicseszés velem szemben, hogy azt nem lehet elmondani. Miért érdemlem ki folyton azt, hogy megkapom mindenért Rowent?! Jó lett volna, ha az mellé kellene ülnöm, aki a projekt társam. Akkor nem szívnék ennyit. Nem akarom magamat sajnáltatni, de mennyi volt már az esélye annak, hogy ez megtörténik velem ismét? Egy az egy millióhoz... Arról nem is beszélve, hogy eléggé pipa vagyok rá is és Tristanre, hogy nem vettek részt teljesen a büntetésünkben. Igaz, míg utóbbinak volt valami mentsége rá, de az elsőnek csak annyi volt, hogy nem akart női feladatot végezni. Ez egyszerre volt feminista és kiakasztó, ami miatt még jobban rühellem a fiút, mint valaha.