Mennyei pokol

¤·II.karc: Increadible night ·¤

Sose lehet tudni mit hoz a holnap...
Maga az életünk is bonyodalmas. Nem lehet sose tudni mi jön egy másodperccel később.Ezért sose szabad letörnünk ha valami nem úgy alakul, mint azt elterveztük. Ha jól mélyére ásunk a dolgoknak akkor megláthatjuk a reményt, amely áthídalja a legnagyobb problémákat és bajokat egyaránt, még akkor is ha azt reménytelen helyzetnek könyveljük el...

~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~                           ¤¤¤¤¤
~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~·~

Ziláltan ébredek fel az ágyamban, mert ismételeten rémálmom volt, amit már megszoktam az utóbbi pár hétben, de ez mégiscsak más volt, mint szokott. Az általánossá vált rémálmaimban nem szokott megjelenni egy olyan démonivadék, aki megakar ölni, főleg nem Lucifer teljes életnagyságban. Azon  morfondíroztam, hogy mi idézhette elő számomra ezt az àlmot, de mikor ezen elgondolkodtam semmi ésszerű nem jutott az eszembe. Nem néztem horror filmet, ami amúgy ki nem állhatok, nem ettem semmit, nem ijesztettek meg, de még színét se láttam olyasminek, ami előidézhette nálam az ilyesmit.
Régebben csak akkor álmodtam ilyeneket, ha valami nagyon meghatározó éget bele az emlékezetembe. Az ilyesfajta dolgok ellen találtuk az álomfogót, ami elméletileg elfogja a rossz álmokat, de mostanàban semmit se segít... Talán ez csak kiskoromban vált be, mert minden kisgyerek beveszi ezt. Az idő múltával persze minden kinövi a " varázserejét" , és helyette ismét ott állunk, ahol régen. Tanácstalanul.

Az első, ami belémnyilalt azaz a gondolat, hogy hogyan kerültem haza. Igazából semmise tiszta mi történt a temetést követően. Néhány emlékfoszlányom azért maradt, de azokból is a legjobban megmaradott az egy csodálatosan ragyogó sárga szempár égett bele az emlékezetembe... olyan valóságos volt az a srác. Az érintése, mosolya, selymes hangja... Mintha megtörtént volna, de tisztában vagyok vele, hogy az nem lehetséges. Apu hozott haza, csak nem emlékszem mikor vagy hogyan. Ez a megfelelő magyarázat erre. Megint beképzelek a fáradságtól mindent. Azt hiszem elkéne mennem orvoshoz ezzel, mert ez nem lesz jó hosszú távon se nekem, se a környezetemnek.
Csak az a baj, hogy nem tudom kiverni a fejemből azt a srácot... Nagyon sok velem a baj mostanság...

Ránéztem az órámra, és nagy csodálkozámsonra még csak éjfél múlt el. Kikászálódtam az ágyamból, és a konyhába vettem az irányt. A csigalépcsőn lefelé haladva hallottam a tv- nek a monoton, halk hangját, amiben az éjjeli hírek mentek. Apu a kanapén aludt még mindig az öltönyében mellette egy félig megevett szendvics.
Ő sose változik... mindig kisgyermek marad.

Fogtam magam, és betakartam egy pokróccal, és a feje búbjára adtam egy puszit. Azzal a lendülettel kimentem a konyhába, ahol először eltakarítottam Apu maradékát, majd töltöttem magamnak egy pohár tejet, ami segíthet abban, hogy végre normálisan aludjak. Tisztában vagyok vele, hogy nem fog hatni semmit, de sok betegnél is úgy szokott lenni, ha elhiszik, akkor meggyógyulnak egy adott gyógyszertől.

Visszabattyogok a szobámba, és szemmagassàgba kerülnek a képek, amik az emlékeket adják nekem az életben. Furcsa érzés kerít hatalmába, mire rájövök, hogy azért érzem ezt, mert sírok. Az emlékfoszlányoktól ittasan ismét hatalmàba kerített a fájdalom, ami a temetőben is. Miért nem tudok már megszabadulni tőle???

Nyugalom Aves! Minden rendbe fog jönni csak idő kérdése.

Abban a pillanatban felszegtem a fejemet, és körülnéztem a szobában. Ezt a nevet csak egy valaki szokta nálam alkalmazni...
Nem láttam sehol senkit, de valahogy ettől a beszédtől jobb lett a kedvem, és a fájdalom is kezd eltolulni. Olyan, mint egy anyai ölelés, ami boldogsággal tölt el.

- Oh, Anyu!- ültem le az ágyam szélére, és a kezemben szorongattam az egyik képet, amin még mosolyogtam és szépnek gondoltam a világot. Olyan rég volt mindez, hogy már azt se tudom lassan ki vagyok valójában.- Azt hiszem teljesen egyedül maradtam mindennel bárki bármit mond is, hogy ez nem így van. Te elméntél és itthagytàl Apuval, ami magában nem lenne rossz, ha  tudatában lennék azzal, hogy számítok e neki valamit, mert te is tudod a mi kapcsolatunk nem volt gyümölcsöző. Anyu, nem akarom, hogy itthagyj! Pont most, mikor a legnagyobb szükségem van rád.