Mennyei pokol

°• X. karc: Pain •°

- Köszönöm...

Ez az egyetlen szó volt az, amit mondani tudtam neki, pedig èn híres vagyok a bőbeszèdemről ès szókincsemről, de most valahogyan nem tudtam mást kinyögni, mint "köszönöm" . Akkor furának is èreztem saját magamtól, mert ilyen esetekben kisregènyeket szoktam regèlni a hálámat kifejezve, de most ez nem  törtènt meg.
Valami van bennem, ami megváltoztatott. Komolyan, ez egyre rosszabb lesz , mint jobb.

Ez  egy olyan kis egyszerű szó, de mègis többet mond minden összetett mondatnál, ami csak az időt húzná. Mègis úgy èrzem, hogy mondanom kène mèg valamit, mert ez kicsit kínos, főleg, hogy megse kèrdeztem hol találta meg vagy ennek mi a históriája, mert èn tegnap az iskola területèn nem láttam dèlután se este Tristan-t. Vagy hagynom kène az egèszet a fenèben, ès valahogy meghálálni neki azt a sok sok kedvessèget, amit nekem ad nap mint nap. Kezdve a vèdelmezèssemmel. Az a legfontosabb ès a legnagyobb fáradtságot igènylő meló, h mintha senki nem lenne körülöttünk. Először nekem fel sem tűnt a tömeg, de mikor pusmogó hangfoszlányokra lettem figyelmes. Elkezdtem ijedezni, hogy ebből megint milyen pletykàkat hoznak ki az emberek. Ezèrt visszahúzódtam tőle, és a fülem mögè tűrök egy tincset  zavaromban. Persze, azonnal beállt közènk az általánossá váló kínos csend, ami egy beszèlgetés vègèt jelenti mindig. Rossz ómen...

- Mégegyszer köszönöm, hogy megtaláltad a könyvem. El se tudod kèpzelni mennyire fontos nekem ez a tárgy. Ezèrt örök hàlával tartozom neked.- kezdtem bele a mondandómba.

- Nincs mit, de ha mèg hasonló ajàndèkot kapok tőled, mint most akkor gyakrabban csinàlom  majd ezt.- mosolygott rám. A szavaitól azonnal làngvörösbe állt be az arcom.

- Mi..milyen ajàndèkról beszèlsz?- dadogtam döbbenten.

- Kis butus... - simította meg a fejem búbjàt kedvesen, mint a kutyàknak szoktàk a gazdiaik, ha jót cselekszik az adott kedvenc.- Az előbb èpp megöleltèl. Hát màr el is felejtetted?

- Nem, nem...- ingatom a fejem. Mièrt zavar össze mindenegyes alkalommal, mikor valami olyasmi törtènik, ami a testi kontaktussal kapcsolatos? Ilyenkor nagyon nem tudom hogyan kell hozzàállnom egy olyan sráchoz, akihez a hála köt.

Tudom bután hangzik, de az az igazság, hogy mèg nem voltam úgy sràccal, mint a legtöbb koromban lèvő kortársam. Ezt köszöhetem a szemèlyisègemnek is meg annak, hogy mèg nem èrzem magam kèsznek egy ilyesmi dologra, ami tele van olyan èrzelmekkel, amik kikèszítenènek teljesen. Egyszóval, fèlek...
Mondjuk az Tristan viselkedèse pont nem erről árulkodik. Inkàbb testvèri viszonynak írnàm le, mint azt a buksisimi is mutatja.

- Akkor meg nevezzük el ezeket ajàndèknak, ha valami törtènik veled, ès èn a segítsègedre sietek. Ez lesz a jussom, amit mindenegyes ilyen alkalommal befogok hajtani kèrdezès ès beleegyezès nèlkül.- magyaràzta el, ami tetszett egyfelől, mert legalàbb van egy sajàt szemèlyi testőröm, aki mindig vigyáz ràm kis ár fejèben. Ki nem örülne neki?

- Szóval, te vagy az èn szemèlyi testőröm?- emèsztettem a hallotakat.

- Mondhatni igen, de ez az  elnevezès idővel változhat.- kelt fel a padról ès a kezèt nyújtotta felèm. Èrtetlenül nèztem rà, de mikor kedvesen mosolygott ràm rájöttem, hogy mièrt csinálja ezt.

- Ezt nem kell csinàlnod, Tristan.- fogtam meg a kezèt, ès felsegített lovagiasan. Ilyet se csinàl senki manapság, pedig ez egy nagyon szèp gesztus.

- Èn úgy èrzem, hogy kell.- nèz a bekötözött kezemre.- Nem akarok olyasvalakit elveszíteni egy olyas dolog miatt, amiről nem tehet egyáltalàn. Volt már ezzel règen tapasztalatom, de mègegyszer nem akarom ezt megismètelni. Túl fàjdalmas lenne ismètelten átèlni.