Mennyei pokol

°¤ XXI. karc: ¤°

- Egész másmilyennek képzeltelek, mint mikor először megláttalak.- törte meg a kínos csendet Uriel, aki Apu legjobb fotelében kapott helyet, ahova senki sem ülhetett vagy halál fia lesz vagy éppen lánya. A legdrágább bőrből készült, amit tovább tetéz az is, hogy mozgatható berendezései vannak, amelyekbe különféle dugi dolgokat bele lehet rakni. Így szokta kivédeni azt, hogy megegyem a rágcsálnivalóit. Nem is értettem először Nagyit, hogy miért engedte oda, hisz ha Apu hazajön, akkor hatalmas patáriát fog csapni, amiben nem fogja az érdekelni, hogy milyen krónikának az őrzője és mekkora isteni fény veszi körül. Nem szeretem az erőszakot, de azt szívesen megnéztem volna, ha Apu leveri ezt a mennyei istenséget. Vicces lenne.

- Milyennek képzelt?- kérdeztem ránézve, miközben folyamatosan Nagyit néztem, hogy mikor jön vissza a konyha felől, hisz elment, hogy adjon valami frissítőt Urielnek. Nem szerettem idegenekkel egyedül maradni, főleg olyannal, aki többet tud rólam és férfi ráadásul. Sose lehet tudni, hogy kinek mi a célja.

- Nem bízol bennem.- vonta le a következtetést, miközben hátradőlt a kényelmes bőrfotelban.

- Ezt miből gondolja?- fontam össze magam előtt a kezeimet.- Lehet, hogy ilyen vagyok valójában.

- A viselkedésed. Folyamatosan a Nagyanyádat pásztázod és zárkózott vagy. Nem lehet ez normális, hogy ilyen vagy. Nem hiszem el. Megértem, hogy egy romlott világban kellett felnőnöd, de semmit nem érzel az irányomban? Valami különös érzést, ami köt hozzám, ami miatt vonzódsz hozzám. Mint...

- Hé!- állítottam le.- Én nem vonzódok az idősebb pasikhoz, főleg olyanokhoz, akik több száz éves aszalt gyümölcsök, ha igaz, amit Nagyi mondott magáról. Nincs apakomplexusom. Ezt szeretném előre leszögezni. Mellesleg, barátom is van. Kár ezt firtatni.

- Félreértesz.- mosolyodott el. Olybá tűnt, mintha szórakoztatta volna, hogy velem beszél, pedig én nagyon nem szerettem volna vele.- Örülök, hogy van valaki, aki védelmez téged és szeret, de én minden angyalnak mondhatni az apja vagyok. Ahogy az embereknek Ádám és Éva a leszármazottja, úgy az angyaloknak is meg van a maga története, ami olyan szent és sérthetetlen, mint a Biblia. Ezért vagyok a krónika őrzője, hogy mindenki, akinek fontos, tudjon a történelmünkről és a születésünkről. Ezért vagyok itt. De... az a fiú ugye nem ember?

- Semmi köze ahhoz, hogy ki a barátom vagy micsoda. Igazából nem is szeretnék magával beszélgetni.

- Tristan Henderson a Gárda tagja. Nem tudom tudsz e róla, de mikor az első angyal a földre érkezett és szült egy gyermeket, kellett találni valami megoldást arra, hogy a gonosz ne találja meg az újszülötteket, hisz akkoriban jócskán dúlt a háború a Menny és a Pokol között. A Henderson család volt, az akik mióta angyal szállt alá a Földnek védelmezték azokat, hisz az apostolok megbízták őket ezzel az isteni rendeltetéssel. Így került Avery közelébe Tristan, aki nemcsak védelmezi, de szereti is. Megbízható fiú. Már lenyomoztam mindent róla mielőtt Avery megismerte volna.- jelent meg hirtelen Nagyi, aki egy csésze gőzölgő teát adott oda a fotelban ülőnek, miközben magyarázott.

- Szép munka.- bólintott elismerően Uriel.- Ha jól értelmezem, ez a fiú nagyon is tisztában van azzal, hogy mekkora felelősség hárul rá, hogy egy angyal a védence.

- Igen. Eddig nem is volt rá panaszom.

- És mi van a balesettel?- kortyolt bele a teájába.- Hm.. ginzenges himalájai tea. Még mindig tudod, hogy mit szeretek. Mindig akkor hoztad nekem, mikor valahányszor alászálltál a Földnek. Gondoskodásból példás voltál és maradtál is.

- Persze, hisz olyan, mintha tegnap lett volna, hogy tanítottál. Bár te nem öregedtél semmit sem, én annál inkább.- pirult el kissé Nagyi. Akkor vetődött fel bennem, hogy mennyire is rajongott ezért az angyalért, ha így viselkedik? Úgy nézett ki, mint aki most találkozott volna a nagy kedvencével és alig akarna betelni a látványával mindennel elhalmozza. Bármit mond is, attól elvörösödik. Tisztára, mint egy tinédzser, aki találkozott a bálványával.