Új Leosztás [Befejezett 💙]

Seth 15.

- Azt hittem, azért haragszol rám – nézek fel rá döbbenten. Félreértettem volna, ami történt? És ezért haragítottam magamra? Komolyan ekkora hülye vagyok? Képtelen vagyok rá, hogy megint lesüssem a pillantásom, csak kapkodom a tekintetem a két szeme között… El sem tudom dönteni, melyik a szebb…
- Ugyan, cica, ezt úgy mondod, mintha te még sosem gurultál volna dühbe semmiségek miatt – vigyorog rám, mire elszégyellem magam. Érzem, hogy könny gyűlik a szemembe.
- Ryu… Sajnálom – suttogom, mire a könnycsepp végig csiklandozza az arcom. – Sajnálom…
Még folytatnám tovább is, de Ryu szája az enyémre tapad. Egyszerűen képtelen vagyok elhúzódni, annyira hiányzott már… Olyan jó érezni őt… Átkarolom a nyakát, hogy még közelebb húzzam magamhoz, mire felmorran, és ledönt a betegágyra.
- Nincs több türelmem, cicám… - morogja, én pedig elvesztem az eszem, ahogy végig futtatja az ajkait a nyakamon, és nekiáll, hogy kigombolja az ingem. Én is akarom őt… Felhúzom az ingét, benyúlok alá, és végig simítok a hátán…
- Seth! – tépi fel Namiko az ajtót, mire mindketten felé kapjuk a fejünket. De Ryo nem enged el, és nem úgy néz ki, mint aki változtatni akarna a helyzetünkön… így még nehezebben félreérthető a dolog.
- Éppen valami közepén vagyunk, ha nem látnád… - szól rá Ryo ellenségesen, észre sem veszi a megvető pillantást, amit felé küldök. – Képzeld, ha megfordulsz, akkor épp a kijárattal találod magad szembe.
- Hagyd őt békén! – jön beljebb ahelyett, hogy megfogadná Ryo tanácsát, pedig kivételesen még örülnék is neki, ha hallgatna rá. – Ryo, ha nem ereszted el őt, az egész osztály rád uszítom!
- Namiko! – szólítom meg, mire végre rám is néz. Látnia kell, hogy én is ezt akarom, és Ryo nem erőszakoskodik velem… Megrökönyödve mered rám.
- Seth, ezt nem mondhatod komolyan! Ez egy szemét! Csak kihasznál, miközben a hátad mögött Shuuval és még ki tudja, kikkel szórakozik!
Ebben igaza van, de…
Ryo úgy néz ki, mint aki mindjárt felrobban, vagy félholtra veri Namikot, és egy cseppet sem fogja érdekelni, hogy lány. Az arcára teszem a kezem, és magam felé fordítom az arcát, hogy ne Namikora figyeljen. Meg kell küzdenem vele, nem akarja hagyni magát, de ahogy megcsókolom, megint kicsit ellazul.
- Seth! – Namikonak már reszket a hangja, olyan, mintha a sírás fojtogatná. Ránézek, és meglep, hogy haragosan mered rám. – Csak felejtsd már el azt a szemetet, vagy… vagy nem védelek meg többé.
Tudom, hogy egyedül Namikonak köszönhetem, hogy nem szállt rám rögtön mindenki, és megijeszt, amit mond… Ezt Ryo is észre veheti, mert alig észrevehetően elhúzódik.
- Ryu… - nézek rá, mire felkönyököl, és rám vigyorog.
- Csak ne veresd össze még egyszer azt a csinos pofid, cica – mondja, és leszáll rólam. Olyan üresnek érzem magam attól, hogy nem érzem a súlyát magamon… Elkapom a kezét, mielőtt elmehetne.
- Ryu… De én téged akarlak.