Új Leosztás [Befejezett 💙]

Ryo 18.

-Szia, cica. – mosolygok rá, amikor kinyitja az ajtót. – egyedül vagy? – kérdezem gyorsan. Úgy érzem, nem ez a megfelelő alkalom és időpont, hogy megismerkedjek az apjával. Ha egyáltalán van olyan. Nem hiszem, hogy az a típusú srác vagyok, akinek örülne, ha a fia ilyenekkel barátkozna. Hát még mást is...
-Igen. – aggodalmasan néz rám. – apa csak reggel jön. – félreáll, hogy bemehessek. – Ryu, mi a baj?
Baj? Hát... nem tudom, hogy mondjam. Igazából annyira már nincs is kedvem beszélni. Inkább azt akarom, hogy ő beszéljen. Hogy terelje el a gondolataimat. De most már valamit azért el kell mondanom nem?
-Anyám kórházba került. – felelem végül kelletlenül. Egyből együttérzőn kikerekedik a szeme.
-Mi történt? Nagyon súlyos?
-Hát... a májával van valami. De azt mondta az orvos, hogy ha kicsit változtat az életmódján, akkor nem lesz semmi gond. – ez így mondjuk nem teljesen igaz, de majdnem. És azt tutira nem fogom elmesélni, hogy anyám iszik, mint a gödény.
-Ó, értem. – bólogat Seth. Továbbra is sajnálkozva néz rám, ami kezd egy kicsit idegesíteni. – nem azért mondom, hogy zavarnál, vagy ilyesmi, mert örülök, hogy itt vagy, de nem lenne jobb, ha apukáddal...
-Nem vagyunk jóban. De erről nem akarok beszélni. – előzöm meg a további kérdéseket. Furán néz rám, de nem erőlteti. Rávigyorgok. – azt írtad, van pizza...
-Igen... – egy pillanatra úgy tűnik, mint aki nem tudja, miről beszélek, de aztán felderül az arca. Nekidőlök a pultnak, és figyelem, ahogy a konyhában pakol. Olyan megnyugtató. Azonban amikor leteszi mellém a tányért, elkapom a kezét. Igazából már nem is vagyok éhes. Vagyis inkább nem pizzára. Lehajolok és megcsókolom. Nem húzódik el, sőt, átkarolja a nyakamat. Nem tudok tovább várni, cicám. Kellesz nekem... benyúlok a pólója alá, és végig simítok a hátán, mire felsóhajt. Az ajkam a nyakára siklik, és élvezettel nyalom végig selymes bőrét, mire a körmei a vállamba mélyednek. Annyira jó vele... többet akarok. Még többet. Felkapom, és a szám ismét a szájára tapad. A múltkor már kifigyeltem melyik a szobája, így most egyből oda viszem. Ha megállít, abbahagyom... de nem teszi.
Óvatosan lerakom az ágyára, de nem engedem el. Tudni akarom, mindenhol olyan puha-e a bőre, mint a nyakán. Lerángatom a pólóját, és felfedezőútra indulok a testén. Sóhajtozik, és nyöszörög, és annyira, de annyira édes, hogy nem bírok betelni vele. A keze a gombjaimmal babrál, és minden egyes kioldott darab után kapok egy puszit a feltáruló bőrfelületemre. Teljesen megőrjít. Amikor a hasamhoz ér, nem tudok visszafojtani egy kéjes nyögést, de figyelmeztetnem kell magam, hogy nem veszíthetem el a fejem. Ő nem Shuu. Vele nem lehetek durva...
Amikor a nadrágomhoz ér, a keze bátortalanul az ágyékomra siklik, és cirógatni kezd. Most én vagyok az, aki elkezdi kapkodni a levegőt. Jaj, cica... ne tedd ezt velem. Felülök, és megcsókolom, aztán újra hanyatt lököm az ágyon, és megszabadítom a maradék ruhájától is. Csókolni akarom. Mindenhol. Végig harapdálom a combját, közben a keze a hajamba téved.
-Ryu... – nyöszörgi, amikor nekiállok a nyelvemmel és a számmal kényeztetni. Tágra nyílt szemmel figyeli, hogy mit csinálok, miközben egyre gyorsabban kapkodja a levegőt. Jaj, cicám... annyira finom vagy...
Amikor már nagyon zihál, elengedem és hasra görgetem. A megnyálazott ujjamat végig húzom a gerince mentén, majd a vájatán, aztán óvatosan belé dugom, közbe figyelem a reakcióit, hogy leálhassak, de csak kéjes nyöszörgést hallok. Ahogy elkezdem mozgatni a kezem, feljebb emeli a csípőjét. Ez az, cicám... megcsókolom a nyakát, majd a válláról lenyalok egy sós izzadságcseppet.
-Ryu... akarom. – sóhajtja. Megint megpuszilom.
-Egészen biztos? – kérdezem.
-Igen. – nyöszörgi bele a párnába. Nem bírok tovább ellenállni neki. Lerángatom a maradék ruhámat és ráfekszem. Óvatosan hatolok belé, hogy meg tudja szokni az ismeretlen érzést, közbe a hátát, nyakát, vállát csókolgatom.
-Szólj, ha nem jó, cicám... -Suttogom a fülébe, de csak kéjes nyögdécselést kapok válaszul. Ahogy eggyé válik a testünk, meg kell torpannom egy pillanatra. A homlokom a tarkójának szorítom. Istenem, olyan forró, és olyan szűk... kétlem hogy sokáig fogom bírni, de nem mehetek el előbb, mint ő.
Ahogy mozogni kezdek benne, gyorsan felveszi a ritmusom. A zihálásunk egyre szaporábbá válik, és pont, amikor már úgy érzem, képtelen vagyok tovább visszafogni, a keze a párnába markol, és a teste megfeszül körülöttem, és egy pillanat múlva én is felnyögök. A nyakhoz szorítom az arcom, és lecsókolom a bőréről az izzadságcseppeket.
Legördülök róla, ő pedig hozzám bújik, a fejét a mellkasomra fekteti. A mutatóujjával kis köröket rajzol a bőrömre, én pedig a vállát cirógatom.
-Te Ryu...
-Hmm?
-Ez mindig ilyen jó?
Egyszerűen képtelen vagyok visszafogni az önelégült vigyort. Belecsókolok a hajába.
-Velem mindig, cicám.
Amikor hajnalodni kezd, óvatosan kióvakodom mellőle. Nem akarom felébreszteni, de azt se tudom mikor jön haza az apja, és nem igazán van kedvem találkozni vele. Na meg amúgy is haza kell még mennem suli előtt. Gyengéden homlokon csókolom, mielőtt magára hagynám.
-Köszönöm, cicám, hogy meghallgattál.
Amikor hazaérek, csak a személyzet van otthon. Úgy tűnik, apámnak még ez se volt elég ahhoz, hogy ne a szeretőjével töltse az éjszakát. Lezuhanyzom, felöltözök, eszek valamit, aztán elindulok a suliba.