Új Leosztás [Befejezett 💙]

Ryo 20.

Megrökönyödve meredek rá.
-Ezt nem gondolhatod komolyan, cica. Összetörnélek.
-De Ryu...
-Semmi de. – morranok rá. Összerezzen. Fasza, ha már ennyitől megijed... megsimogatom az arcát, és rámosolygok. – hát nem volt jó a múltkor?
-De igen. – bólint.
-Nekem is. – mondom. – és nem kell, hogy bármiben is változtassunk.
-De nem akarom, hogy azért legyél... mással, mert... mert vele jobb.
Fáradtan sóhajtok. Soha az életben nem gondoltam volna, hogy valaha erről fogok valakivel beszélgetni. Mindig tudtam, hogy melyik szeretőm mire vevő és mire nem, és az ösztöneim egyáltalán nem azt súgták, hogy Sethnek az ínyére lenne a dolog.
-Nem jobb. Csak más. – morgom. Őt azonban nem ilyen könnyű lerázni.
-De egy idő után... tényleg hiányzik az neked? – kérdezi. Bólintok. Igen. Ez volt az oka annak, hogy az osztás után pár nappal már elkaptam Shuut, és annak is, hogy utána ő is idejött hozzám, hiába mondta, hogy soha többet. Mind a ketten valami olyat tudunk nyújtani a másiknak, amit más nem.
-Nézd cica. Ez nem elhatározás kérdése. Az hogy Shuu... hogy valaki vevő az ilyesmire, az egy bizonyos ízlés dolga. Ha nem szereted a fájdalmat, akkor ez se fog tetszeni. Ez... – ahj, a francba, most ezt komolyan én fogom elmagyarázni?! – ez nem csak szimplán egy szenvedélyes dugás, érted? Ez tényleg... durva. – bele nézek a bánatos bociszemeibe. – ha nem vagy vevő az ilyesfajta dolgokra, akkor utána úgy éreznéd magad, mint akit megerőszakoltak. Ezt pedig én nem akarom.
-De...
-Mondom nincs de. – kezdek pipa lenni. – megmondtam, hogy felejtsd el. Úgy ahogy a múltkor... úgy csinálhatjuk bármikor. Tényleg nagyon jó volt. És a téma itt le van zárva.
Zavartan néz rám, és engem totál feldühít, hogy nem tudom kiolvasni a szeméből, hogy mire gondol. Vajon hogy a fenébe jutott ez eszébe egyáltalán? Miért ennyire fontos neki, hogy ne csináljam mással? Nekem egyszerre sose csak egy partnerem volt. Legutóbb is például ott volt Namiko is, és vele párhuzamosan Shuu. Az egyik ezt nyújtja, a másik azt. Ennyire egyszerű.
Felpattanok.
-Elmegyek a mosdóba. – morranok, és ott hagyom. De a folyosón mégis a másik irányba, a Király Szobája felé fordulok.
Ha arra gondoltam, hogy egyedül lehetek, akkor csalódnom kellett. Shuu a kanapén hencsereg, a lába a támlán, a fejét meg lefelé lógatja a karfáról, és így próbál lufit fújni.
-Mi van, gyakorolsz? – meredek rá.
-Naná. – felsandit rám, és a nyelvével visszakanalazza a rágót a szájába. – így jobb a szög egy mélytorokhoz...
-Hogy te mekkora egy beteg fasz vagy... – morranok rá, és ledobom magam az egyik puffra. Elvigyorodik.
-Mondod ezt te. Na, dúl még a szerelem?
-Ne legyél idióta. – morranok. – én nem leszek szerelmes soha. Azt csak az hülyék teszik.
-Neeem? – ezúttal sikerül összehoznia egy épkézláb lufit. – pedig totál úgy nézel ki. Ha feltűnik a kiscicád, már ragyogsz. Nagyon undorító, ha engem kérdezel...
-De nem kérdeztelek. – csattanok fel. – és amúgy se tudom, miről beszélsz.
-Akarod csinálni? – kérdezi hirtelen. Megrázom a fejem. Ez most hogy jött?
-Most nem.
Diadalittasan vigyorog.
-Látod, pont erről beszélek.
-Mi van, cicám, csak nem hiányzom? – kacsintok rá. – mi van Yukiroval?
Vállat von, és megfordul. Most hason fekszik, és felkönyökölve néz rám.
-Te is tudod, hogy az más. Ott én durvulok... de neki sose hagynám hogy viszonozza. – vigyorog rám. – de nem baj, Ryo. Én türelmes vagyok. Úgyis tudom, hogy nem bírod sokáig játszani a jófiút. És ha majd összetörted a kiscicád szívét, akkor megint minden olyan lesz, mint régen. Bár ha gondolod, addig is bármikor... – megnyalja a száját. A francba is, Shuu...
-Kösz, most tényleg nem.
Nem tudom lelombozni.
-Akkor majd máskor. – felkel, és nyújtózik egy nagyot. – tudod, hogy kiprovokálhatnám, ha akarnám, de ha megint ellógom a kémiát, akkor az öreg prof tutira beír.
Ezzel kisétál. Dühösen meredek utána, bár azt hiszem, nem rá haragszom.