Új Leosztás [Befejezett 💙]

Seth 18.

Apa ébreszt fel reggel. Nem, még nem akarok felkelni… Átfordulok a másik oldalamra, de ahhoz már elég éber vagyok, hogy valami őrült álomképek szivárogjanak az agyamba Ryoval… Gyorsan felülök, és apával találom magam szemközt, aki a szobám ajtajában ácsorog. Egy hirtelen mozdulattal magamra rántom a takarót, és behúzom a nyakam. Vajon most mit gondol…?
- Seth… Nem hittem volna, hogy már ilyen érett vagy – mondja, és egyáltalán nincs rosszallás a hangjában. Óvatosan felsandítok rá. Nem tűnik dühösnek… - Szereted?
- Nagyon – vágom rá rögtön, mire bólint.
- Azért… Mutasd be, mielőtt legközelebb idehozod, jó?
- Rendben. De akkor te is… - mondom, mire döbbenten mered rám. Megvonom a vállam. – Kicsit túl sokat éjszakázol mostanság – mutatok rá, és látom, hogy zavartan magyarázni kezdene, úgyhogy megelőzöm. – Elváltatok anyával. Szóval ez… Nem olyan, mintha megcsalnád őt. Örülök neki, hogy találtál valaki mást. De én is szeretném majd megismerni.
- Megegyeztünk – mosolyog rám halványan. Most már olyan, mintha nagyobb zavarban lenne, mint én. – De ezt talán később beszéljük meg. Már fél van. Elaludtál.
A csudába… Sietve letusolok, és magamra kapkodom a ruháimat, de még mindig Ryo illatát érzem magamon. Mindegy, nincs időm tovább sikálni magam… Felkapok egy kis szelet kenyeret, és míg a suliba rohanok, a számba tömöm. Éppen becsöngőre érkezek meg.
Összerezzen az arcom, ahogy leülök a helyemre. Valahogy… kellemetlen ülni. Egész órán ficergek, hogy a végén még a tanár is rákérdez, minden rendben van-e. Érzem, hogy a vér az arcomba szökik a kérdéstől, de azt mondom, hogy nincs semmi baj. Attól még alig várom, hogy kicsengessenek… Amint megszólal a csengő, rögtön felpattanok. Talán ha járok egyet, attól jobb lesz…
Körbe nézek, hogy Ryo merre van, hátha lenne kedve elkísérni, de a csengő után ő is gyorsan elment. Helyette Shuu tart az asztalom felé, ami meglep.
- Hé, prep, megcsináltad a házimat?
- Hogy… mi? – nézek rá döbbenten, de ő csak gonoszan vigyorog.
- Lehet, hogy te adtad a kártyát… De egy prep akkor is csak egy prep. Szóval jobban teszed, ha gyorsan nekiállsz, különben… - megropogtatja az öklét. – Ez a prepek dolga, szokj hozzá!
- Nem – vágom rá, mire elvörösödik a feje, de nem érdekel. – Szívesen segítek bárkinek a háziban, de nem dolgozok mások helyett.
Shuu elkapja az ingem, és felemeli az öklét, mire szorosan lehunyom a szemem. De nem üt meg, csak kinevet. Ryo, ilyenkor hol vagy…? Shuu pedig mintha csak olvasna a gondolataimban.
- Ne is várj tőle segítséget. A King nem barátkozik prepekkel. És ahogy elnézem, már úgyis megkapta tőled, amit akart.
Elkerekedett szemekkel meredek rá, de ő csak röhög. Elenged, de még emlékeztet rá, hogy ne felejtsem el a háziját.
Namiko megy el mellettem, lesütött szemmel. Szóval mostantól így mennek a dolgok?
A szünetet kint töltöm az iskolaudvaron, a hideg levegő kicsit magamhoz térít. Nem érdekel, hogy a következő óra matek, és hogy Shuunak nem lesz házija. Talán tényleg rosszul osztottam a kártyákat…
Becsöngő előtt nem sokkal érek vissza. Ahogy leülök, még mindig kicsit rossz, de úgy gondolom, ezt a 45 percet már könnyebb lesz elviselni, mint az elmúlt órát. Ahogy felnyitom a padom, hogy elővegyem a könyveket és a füzetem, egy üzenet fogad.
„Gyere a panaszládához este 6kor”
Tuti a szervezőktől jött… De hogyan tehették a padomba? Múlt órán még biztosan nem volt itt, vagyis szünetben kellett itt járnia egyiküknek… Ha ki tudnám faggatni a többieket, kit láttak a padomnál… Körbe nézek, hogy ki lehetett itt végig, de Ryonál tovább nem jut a tekintetem. Engem figyel, és ahogy ránézek, megindul felém. Mögém lép, és a vállamra esti a kezét, én meg csak egy pillanattal később reagálok, és gyűröm galacsinba az üzenetet.
- Ki küldte ezt neked, cicám? – kérdezi, és hallom a hangján, hogy dühös.
- Ryu… Ez nem az, amire gondolsz… - nyekergek, de látom, hogy nem hisz nekem. Nem, kérlek, Ryo, ez tényleg nem az, amire gondolsz…
Elkapom a karját, és kihúzom a teremből. A folyosón összefutunk az épp órára készülő tanárral, akinek azt mondom, hogy Ryo nem érzi jól magát, ezért elkísérem a betegszobára. Magukra csukom a betegszoba ajtaját, hogy ne zavarjanak meg, de ahogy beérünk, Ryo rögtön kitépi magát a szorításomból.
- És még Namiko azt mondta, hogy nem mindenki kurva… Mekkorát tévedett… - prüszköli, mire lesütöm a szemem, és gyorsan elhadarom neki a kis kalandom a játék szervezőivel. Aztán csak imádkozom, hogy higgyen nekem…