Új Leosztás [Befejezett 💙]

Seth 21.

Dühösen meredek Ryo után, és meg sem próbálom megállítani, még mikor bevágja maga mögött a szobája ajtaját, akkor sem. A csudába is, hogy gondolkozhat így?
Vissza akarok menni órára, de nem bírok magammal, egyszerűen meg kell győznöm őt.
Úgyhogy megállok a királyi szoba előtt, és úgy dörömbölök az ajtón, mint egy hülye. Persze, Ryo nem nyitja ki, én meg amint kiéltem a dühömet a szerencsétlen nyílászárón, sóhajtok, és kényszerítem magam, hogy vegyek egy mély levegőt.
- Ryuuu – beszélek az ajtóhoz, és a fára tapasztom a fülem, hátha meghallom, mit csinál odabent. – Kérlek Ryuuu… Legalább hadd mondjam el, én hogy látom a dolgokat.
Nem hallom, hogy közeledne, úgyhogy meglep, ahogy kivágódik az ajtó, és persze jól bevágom a fejem.
- Aú… - motyogom, és a fájó részre szorítom a kezem, mintha attól jobb lenne. Ryo sóhajt, elkapja a kezem, és megnézi az ütés helyét. Mintha látna bármit is a hajamtól…
- Nem vagyok kíváncsi a szentbeszédedre, cicám. Nem tudsz meggyőzni a logikus szarságaiddal – mondja, és végig simít a fejemen, mire az már nem is fáj annyira. Ki akar csukni, de a résbe ékelem a lábam, és felvigyorgok rá.
- Képzeld, ezt egy barátomtól láttam – újságolom neki büszkén, de nem úgy tűnik, hogy értené a viccet.
- Emlékszel még, amit erről a szobáról meséltem? – kérdezi, és közelebb lép, én pedig nem hátrálok el előle. Végig cirógat az arcom oldalán, aztán a hüvelykujjával végig simítja az ajkam, mire lehunyom a szemem, és sóhajtok. Ott hagyja a kezét, nem húzza vissza… - Hmm? Hogy a király mire használja ezt a szobát? – már olyan közel van, hogy érzem a leheletét az arcomon…
-Emlékszem rá, és te honnan tudod, hogy én nem azt akarom?
Az ujja megint megindul az ajkamon, mire végignyalom.
- Cicám, ezzel kellett volna kezdened… - morogja, és végre megcsókol. Olyan finom… mindig finom. Az íze, a mozdulatai, mindene. Annyira akarom őt… Jobban, mint bármi mást. Jobban, mint hogy vége legyen ennek a nyamvadt játéknak.
Ahogy elhúzódik, már elfogy a levegő a tüdőmből, és erősen lihegek, hogy meg ne fulladjak. De azért látom, hogy rá is hatással volt… Beránt a szobába, becsukja az ajtót, odacipel a kanapéhoz, és az ölébe ültet.
- Cica… - kezdi, de megcsókolom. Nem akarom, hogy beszéljen, őt akarom… A nyelvével bebarangolja a számat, de én sem akarok alulmaradni… Mire elhúzódik, már ő is úgy liheg, mint én, de vigyorog.
- Ennyire hiányoztam, cica?
- Belőled sosem elég – bukik ki belőlem, mire az ajkai a nyakamon indulnak útnak, és nekiáll kigombolni az ingem… Amikor a felső gombokkal végez, türelmetlenül eltolom az ujjait, és áthúzom a fejemen, majd ledobom mellénk a földre. Utána én esek neki az ő gombjainak, de csak lassan haladok, mert ahogy megérint, valahogy mindig elfelejtem, hogy én is meg akarom érinteni őt…
Ahogy végre végzek, végig simítok a mellkasán, majd a hasán, egészen le, a nadrágjáig… Izmosabb, mint én, és folyamatosan hullámzik az ujjaim alatt, ahogy fürgén kapkodja a levegőt.
- Cica… Le a nadrággal – hörgi, mire leszállok róla, és kibújok a nadrágomból. Az alsómnál még vacillálok, de ahogy észreveszem, hogy ő egy gyors mozdulattal a kettőt együtt lehúzza magáról, én is megszabadulok az utolsó ruhámtól is. – Gyere! – nyújtja felém a kezét, én pedig visszamegyek hozzá, aztán kicsit tanácstalanul meredek rá. Legutóbb én voltam alul… De úgy látom, ez őt legkevésbé sem érdekli, most is visszahúz az ölébe. Felsóhajtok, ahogy megérzem magamon, milyen izgalomban van…
Végig simítok rajta, de elkapja a kezem.
- Azt hittem, azt akarod, hogy történjen valami, cica. Ha túlfeszíted a húrt… - ahogy látja, hogy megértettem, elengedi a kezem, de most én kapom el az övét. Felemelem, és a szájamba veszem a középső ujjat, amitől megremeg alattam.
- Azt akarom, hogy történjen valami – mondom neki, mire megcsókol, sokkal hevesebb, mint eddig, amitől kezdem én is úgy érezni, hogy nem bírom tovább.
- A francba, cica, hol tanultál te ilyeneket?
- Az interneten – válaszolom, mire kuncogni kezd.
- Ejnye, cica, nem néztem volna ki belőled, hogy pornót nézel…
- N... Nem is. Egy cikkben olvastam… - válaszolom, mire még jobban nevet. Már épp ki akarnák agyalni valami jó visszaszólást, de még igazán megsértődni sincs időm, mert belém dugja az ujját.
Szorosabban kapaszkodok a vállába, de beharapom az ajkam, hogy ne legyek túl hangos. Ryo annyira tudja, hogy mit csinál… Minden mozdulatától mintha a felhők felett járnék.
Aztán egyszer csak kihúzódik belőlem, megemel, és a bejáratomhoz illeszti magát.
- Most már rajtad múlik, cica – suttogja a fülembe, én pedig nem hezitálok, ráereszkedek, és megremegek az érzéstől. Megcsókolom, és lassan mozogni kezdek… Ami nincs Ryo ínyére. A csípőmre teszi a kezét, és elkezdi ő diktálni a tempót, ami meg nekem túl sok…
Miután elmegyek, ő is még néhányat lök rajtam, majd összerázkódik alattam. Kimerülten a vállára hajtom a fejem.
- Bocs – suttogom, ahogy észreveszem, hogy csupa olyan lett a hasa.
- Cica, én nem fogok bocsánatot kérni, amiért benned mentem el – puszilja meg a nyakam, és mintákat kezd rajzolni a hátamra. Olyan megnyugtató, ez, és az illata, hogy magába nyel az álom…