Új Leosztás [Befejezett 💙]

Ryo 29.

Végül úgy teszek, ahogy mondja. Végtére is kijátszotta a játékmestereket is, szóval...
Aztán szépen lassan elsétálok a házunkig és megkerülöm.  Aztán a mellettünk lévő házat is, mert egy furcsa kőrakásra leszek figyelmes. Kipiszkálok alóla néhány piros zászlót. Ezek nagyon hülyék...
A zsebembe gyűröm őket, és kényelmesen visszasétálok, de a főépületbe már úgy megyek vissza, mint aki futott. Lehet hogy idiótaság ez a játék, de attól még vicces.
Ahogy az összes csapat végez, elindulhatunk a keresésre. Sethnek igaza van. Mindenki egyből szétspriccel mindenfelé, és hamarosan már csak mi ácsorgunk a főépület előtt.
-Na merre? – néz rám Shuu. Ja persze, még mindig én vagyok a szemétdomb királya... hát akkor.
-Nézzük meg a házak környékét. – Sethre pillantok, aki bólint. – a pirosak nem voltak túl kreatívak. – húzom ki a zsebemből a zászlókat.
Shuu nyakon ragadja Sakurát, és mintegy kezdőlökést adva neki meglódítja, mi meg követjük őket. Menet közben átkarolom Seth vállát, és a nyelvemet végig húzom a fülén. 
-Mi van cica... kívánsz? – suttogom halkan, hogy csak ő hallja, mire felsóhajt. Végig simítok hátán, és belecsókolok a nyakába. – ne felejtsd el, nem csak te tudsz engem megőrjíteni...
A házak között megtaláljuk a pirosak többi zászlóját is, meg még néhány kéket. Ezen felbuzdulva bevetjük magunkat az erdőbe.
-Mégis mekkora helyen játszuk ezt a faszságot? – morran Shuu, miközben elkaszálja Sakura lábát, aki nyekkenve terül el az füvön. A lámpájával levilágít rá.
-Hogy lehetsz ilyen béna...
-Dögölj meg! – sziszegi az, mire kap egy rúgást az oldalába.
-Te King... nem tarthatnánk egy kis szünetet? – Ahogy rávilágítok a lámpámmal, látom a mosolyán, hogy szörnyű ocsmány dolgok járnak az eszében. Vállat vonok.
-Felőlem... – kézen fogom Sethet és elhúzom onnan. Kérdő tekintetére megrázom a fejem. – Hidd el cica... ezt nem akarod látni...
Amikor már elég távol vagyunk, hogy ne halljunk semmit. Megtorpanok. Ami azt illeti, nekem is lennének ötleteim... elkapom Seth derekát, és magamhoz húzom. A szám rátalál az övére, a kezem pedig az ágyékára siklik, ő pedig egyből nyöszörgni kezd, ahogy simogatni kezdem.
-De Ryu... itt? – suttogja, amikor az ajkaim a nyakára siklanak.
-Miért? – a nyelvem hegyét végig húzom a bőrén, mire ismét felnyög. – egy kibaszott sötét erdő közepén vagyunk. Mindenki zseblámpával mászkál, és csörtet. Simán észrevesszük, ha jön valaki...
Ez ellen nem tud tiltakozni. Megadóan átkarolja a nyakamat. Ezúttal nincs szükség túl sok előjátékra. Pár perc múlva már az egyik fának támaszkodik, én meg lerángatom a nadrágját. Óvatosan teszem a magamévá, és most ő billenti hátra sürgetően a csípőjét.
-Na mi van, cica? – suttogom a fülébe, amikor mozogni kezdek.
-Ryuu... – sóhajtja. Jaj cicám, imádom amikor a nevemet mondod közben...
Elég hamar elmegy, így gyorsítok a tempón, és pár másodperc múlva én is követem. Lihegve támaszkodik a fának. Óvatosan hátrébb lépek, de azért nem engedem el. Megcsókolom a nyakát.
-Na keressük meg a csapatunkat. – vigyorgok.