Új Leosztás [Befejezett 💙]

Seth 32.

- Nézd, Ryu, milyen szép a kilátás! – megyek oda rögtön a korláthoz, és lebámulok a mélybe. A kilátó előtt egy sávban kiirtották a fákat, így le lehet látni egészen a táborig.
- Ühüm… - hümmög Ryo, és leveti magát az egyik asztalhoz. A táborvezetők egy része idefent várt minket egy hadseregnek elég ennivalóval. Mi a középmezőnyben futottunk be, úgyhogy mire meglett az eredményhirdetés, mi már jóllaktunk. Ahogy kihirdették az eredményt – összességében az előző feladat miatt még mindig vezetünk – közölték, hogy még este lesz egy kvíz vacsora előtt, aztán éjszaka a bátorságpróba. De addig azt csinálunk, amit akarunk. A legtöbben a vezetőkkel együtt elindultak vissza a táborba, de én még maradni akartam, Ryo pedig itt maradt velem. Annak ellenére, hogy tényleg nem bírja az ilyesmit.
Odamegyek hozzá, és leülök az ölébe, mire felsóhajt, és a derekamra fonja a kezét.
- Ryu… Örülök neki, hogy beszéltél velem. Nagyon boldoggá teszel… És ezt sosem fogom megunni – hajolok le, és megcsókolom. Most más a csókunk… Olyan, mint az első, egy lassan kibomló virág, mintha először ízlelnénk egymást. És pont olyan jó, mint először.
- Cica… Arra azért ne számíts, hogy ez meg fog ismétlődni. Nem az én stílusom. Ez ilyen egy életben egyszer dolog volt – vigyorog rám, mire végig simítok a mellkasán. Így egészen más, hogy nem az iskolai ingünk van rajta, hanem egy kényelmes, bő póló. Könnyen meg tudom tenni, hogy feljebb húzom, és megcirógatom a bőrét a hasán, mire közelebb von.
- Nem baj. Nekem egyszer is elég volt hallani, hogy azt akarod, hogy elfogadjalak. És ha még mindig akarod, akkor… Ha eléggé akarod, akkor nem fogod feladni a próbálkozást. De arra számíthatsz, hogy én nem foglak csak úgy elengedni. Bármit mondjon is egy olyan idióta, mint Shuu… - Felnevet, igazán őszintén, meg kell kapaszkodnom a vállában, úgy rázkódik alattam.
- Nem is tudom, kinek higgyek, egy olyan seggfejnek, mint Shuu, aki kettőig se tud elszámolni, vagy egy bolondnak, akinek még papírja is van róla…
- Higgy nekem – adom meg az egyszerű választ, és végig csókolom a nyakát, benyúlok a pólója alá, és a hátát simogatom, amitől lehunyja a szemét.
- Hmm, cica, azt hittem, szégyenlős vagy… - mondja, mire megdermedek, és ijedten nézek körbe, de nem látok senkit. Lihegve hajtom a vállára a fejem, és megbököm a mellkasát.
- Ne ijesztgess, Ryuuu… - szólok rá, de ő csak kuncog. – Inkább menjünk vissza, hogy a verseny előtt még…
- Ne már, cica… Komolyan azt várod, hogy gyalogoljak 5 kilométert, mielőtt megkaplak, mikor itt sincs senki? – suttogja a fülembe, amitől kezdem úgy érezni, hogy én se fogom kibírni…
- Jó, rendben – sóhajtom, és bemegyünk a fák közé…