Dark side ✔

24.rész

Szerintem az utóbbi időben most először mondhattam azt hogy igazán kipihentem magam rendesen. Most először és utoljára.

A suliba belépve levágtam magam az utolsó helyre ahogy mindenki.

De most lemerülésre hivatkozva Alice-nál (ami amúgy full hülyeség volt mert zene nélkül nem élném túl a suliban) kikapcsoltam a telefonom.

Ma figyelni fogok. Vagy ha nem is akkor rajzolok. És ebből az utóbbi érvényesült.

Különböző póló logókat- egyedi dizájnnal természetesen- rajzolgattam, hozzám hasonló fiúkat és Lucyt.

Nos, igen. Megragadtam a pillanatot, ahogy épp írogat és lefirkáltan a füzetembe. És egész szépnek is mondhattam. Bár az eredeti szebb volt.

Az iskolai témák szünetekben igen csak a verseny programjáról szóltak így számomra is hamar kiderült minden. Hogy mikor lesz, hol lesz, mi lesz a nyertessel és ilyenek.

Igaz, az utóbbinak nem nagyon örültem. Mert ha Lucy nyer, lelép és így örökre elveszítem. Még ennél is jobban.

És ha nem hív meg a versenyre, aminek nagy valószínűsége van, mivel a lehető legszarabb barát voltam, én meg fogok őrülni.

Büszke akarok rá lenni, elmondani mindenkinek, hogy igen, ez a lány velem jött. De sajnos ez olyan távol áll a valóságtól mint én a rózsaszíntől.

Távol. Rohadt távol. Nem hív el. Két jegy a szülők, és ennyi. Ha több jegy lenne még talán ott lehetnék de így... Le mondhatok róla.

Elkezdődtek a meghallgatások, nekem meg még a rajztanárral volt beszédem valami pályázat miatt.

Nevezni akart valami rajzzal, még óráról de mivel szerepléssel járt volna elutasítottam.

Épp szedtem össze a cuccom mivel ma mentünk Alice-al a Night Owlba, mikor meghallottam Lucy hangját. Kicsit közelebb mentem a forrásához, és megláttam őt.

Ott ült. Ott ült egyedül, kezében a gitárral és csak játszott. Hangja tisztán szólt, egyszerűen tökéletes volt.

Fogalma sem volt mi folyik körülötte. Fogalma sem volt milyen tömeg gyűlt össze az ajtóban szimplán csak a játékára. Hogy ott volt a fél iskola... Hogy ott voltam én is.

-Oh, you'll never do the same...- énekelte az utolsó sort majd lassan kinyitotta a szemét. Az ott össze gyűlt tömeg hangos taps viharban, és ujjongásban tört ki. Velem együtt. Imádtam a hangját. Imádtam ahogy magával ragad.

Mégis mi a franc van veled Johnnie, barátnőd van! Minden porcikámmal az ellen küzdöttem hogy lelépjek, hogy elfelejtsem, de nem ment. Itt ragadtam.

-Rendben Miss.Sparks , a felvétel meg van, ami hamarosan a honlapra is felkerül. Ha szeretnél nyugodtan maradhatsz még gyakorolni, engem viszont szorít az idő, itt kell hogy hagyjalak.- szólt Lucyhoz az énektanárunk majd utat törve az oszladozó tömegben távozott is.

A terem ajtaja lassan kiürült, a produkció után mindenki sietett tovább dolgára. Mindenki, kivéve én.

Lucy nemsokára a tanárunk távozása után újabb dalba kezdett. Új dalba amit nekem írt. Tudtam. Tudtam mert mindig mikor aludtam ezt énekelte mellettem. Mert mindig a soraiból idézett a kórházban.

Nem tudtam ott hagyni gyönyörű hangját, egyszerűen nem ment. Mintha fogva tartott volna.

Szemeit könnyesen emelte az ég felé, majd mikor ismét gitárnak szegezte volna észre vett. Gyönyörű zöld szemeit enyémbe fúrta úgy játszva tovább.