Dark side ✔

33. rész

-De most tényleg, honnan szerezted meg Johnnie számát. Az még nekem sem volt meg-hitetlenkedtem a hátsó ülésen ülve, mellettem Jhonnieval, a volánnál apuval, és az anyós ülésen Holly nénivel, miközben épp haza fele tartottunk.

Az arcomról a széles vigyor letörölhetetlen volt, mert mióta belecsöppentem ebbe az életbe most először mondhattam hogy tényleg, őszintén és száz százalékosan boldog voltam.

-Rám írt, nem sokkal hogy vissza jöttél, és megkérdezte hogy akarok-e menni mert van egy fölös jegy.-vágta rá Johnnie.- Először nemet mondtam, és utána nem is beszéltünk egy darabig.

-Aztán rá egy pár napra ismét írt mert volt egy dal, és tudni akarta kinek szól.-fejezte be a mondatot.

-Ő mondta, hogy szerinte nekem. Mert, csak rólam beszéltél így...meg a balesetről apámmal. Azután meg meggyőzött, hogy jöjjek. Később meg felmerült, vagyis inkább szóba került apukád, így őt akartuk leszervezni Holly mellé. Viszont én is beakartam jutni. Így valamelyik este leszedtem a dalszöveget a telódból és emlékezetből betanultam a dallamát.

-Apád meg bezárta a zongoristát a raktárba így Johnnienak sima volt a pálya.-vágott bele ismét nénikém

-És te...mért voltál a fronton?-fordultam az utat figyelő apám felé.

-Be kellett vonulnom. Anyáddal megbeszéltük hogy nincs más lehetőség, és elvátunk. De csak magunk között, papíron soha.-hadarta le néha a visszapillantón rám pillantva.-És ennek már 12 éve. Azóta felnőttél-sóhajt.- De büszke vagyok rá hogy helyt álltál.

-És akkor ti Jhonnieval...-kezdtem bele kérdésembe

-Aha, apukád már haver, de legalább bemutatkozásnál nem lesz feszült a hangulat-vágta rá Jhonnie.

-Ne aggódj, nem foglak géppuskával üldözni. Csak ha bántod.

-Hé! Nem bántod Johnniet és nem is lövöldőzöl-szóltam közbe miközbe Johnnie magához ölelt.-Ugye itt maradsz?-jutott eszembe hírtelen.

-Maradok. Már bőven leszolgáltam a tíz évet, egy hónap múlva amúgy is jöttem volna-bólint apa igent jelezve

-Majd lakhatok nálad?-kérdezősködtem tovább csillogó szemekkel.

-És engem egyedül hagysz?-kapta fel a fejét hírtelen Johnnie.

-Majd jöhetsz látogatógatóba de ha ott vagy ne legyen...

-Apaaa!-kiáltak rá az említett férfira elvörösödve

-Fő az óvatosság- védi magát de látom arcán a féloldalas vigyort amivel le se tagadhatná hogy élvezi.

Az út ami alig másfél órás volt megbeszéltünk mindent, és a késői órában én be is aludtam. Jhonnie vállán.

Fejével tartotta fejem, rá dölve miközben egyenletesen szuszogott, akár csak én. Eggyik keze az enyémen pihent, másikkal magát tartotta hogy ne döljön el.
-----------------------------------------------------------
-Lucy...itt vagyunk-rázta a kezem Johnnie mire bágyadtan felnéztem rá. Mosolyogva mutatott a ház felé, jelezve hogy megérkeztünk. Lassan megdörzsölve a szemem nyújtozkodtam, majd kilépte utána az ajtón.

Apa, és Holly néni intett de mi előtt elmentek volna a vezető ülés ajtajához léptem és jeleztem hogy engedje le apa az ablakot. Lassan le tekerte és kíváncsian nézett fel rám.

-Csak a számod, hogy tudjam hol laksz-nyújtottam át mobilom új névjegynél megnyitva. Apa bepötyögte a számát és még csinált magáról képet is mellé.

-Hívj, hogy majd én is lementsem a számod-biccentett majd intett mégegyszer. Mielőtt viszont vissza tekerhette az ablakot adtam neki egy puszit majd mosolyogva alrébb léptem utat engedve nekik. Apa harmadjára intett, mostanra és végül elindult, gondoltam Holly nénihez.

Bementünk a házba, én pedig Johnnie ágyán gyözködtem magát az ágy tulajdonosát hogy menjünk át anyáékhoz csak a ruháimért.

-De Lucy, lassan éjfél, amilyen idióta az a pali anyád mellet simán bezár engem meg kinyír.

-Az ablakot nem tudja le zárni, és ha kinyír akkor én meg őt fogom. De nem fog kinyírni, úgyhogy nyugi. Csak pár cucc kéne, negyed óra alatt végzünk. Légysziii-néztem rá boci szemekkel kislányosan mosolyogva.

-A picsába, de csak negyed óra aztán akár kész vagy, akár nem jösz, és nem hisztizel hogy ha ott marad valami.- sóhajtott bele egyezve így a dologba.

-Oké-vigyorodtam el- Akkor menjünk-pattantam fel az ágyból, és mentem is ki, hátam mögött vele. Tudtam, hogy jót akart azzal, mikor azt mondta ne menjünk, de előbb utóbb úgy is jönnöm, hisz a fél életem itt hagytam.

A kapuban megállva mély lélegzetett vettem és megnyomtam a csengőnket. A saját házamban lettem vendég. Vagy idegen.

Láttam ahogy anya ki néz az ablakon, hogy ki az, majd meglepve sietett az ajtóhoz hogy ki nyissa majd kisiessen hozzánk.

Körbe nézett, majd kissé csalódott tekintettel döbbent rá hogy bizony ketten vagyunk. Tehát látta a műsort. És látta apát.

-Csak ti? Mi járatban?-nézett párosunkra savanyú mosollyal. Mert nem akarta a párosunkat. Együtt nem.

-Ki kéne még itt legyen?-adtam az értetlent.

-Tudod te azt jól, hol van apád?

-Nem ott bent a házban?- vígyorgok rá ártatlanul.

-Ne szórakozz, az igazi apád hol van?

-Majd tíz év múlva kapsz választ, ahogy én kaptam.- komorodok el. Tudom hogy ezzel veszi a lapot. -Csak a cuccaimért jöttem és már itt sem vagyok.-szóltan rezzenéstelen arccal, anya pedig ki állt az ajtóból.

Negyed óra alatt, igaz kapkodva, de végeztem. A ruháim nagy részét, a tanszereim, könyveim, fontosabb tárgyaim a gitárom, és amik kellettek elvettem és egy bőröntdel, egy gitár tokkal és egy dobozzal igyekeztem úgy menni hogy ne essek pofára. Legalább is addig ameddig Jhonnie kivette a kezemből a dobozt, így láttam is, és menni is könnyebb volt.

-Lucia, hol van apád? Utoljára kérdezem.-lépett mellém anya

-Tíz év múlva megtudod. Utoljára mondtam-utánoztam majd Jhonnie segítségével kijutottam a házból, egész az új otthonomig.

Ledobva a böröndöt és a gitárt a szobába, elterülten az ágyban, majd az ágy be süllyedt mellettem és két kezet éreztem a csípőmön.

-Üdv itthon-suttogta Johnnie a fülembe és hosszan megcsókolt. Én pedig viszonoztam