Dark side ✔

4.rész

-Lucy szemszöge-

Zavartan lépkedtem a fiú mellett a sötét utcák között, néma csendben. És boldog voltam mert úgy éreztem végre elfogadja hogy közeledek, barátkozom és próbálom őt megfejteni.-Éés pontosan mért is akartál velem sétálni?- törte meg a csendet kérdésével
-Nem is tudom..csak mert..te tűntél a legnormálisabbnak, és te legalább nem nyomulsz minden egyes beszélgetés alkalmával.-mondtam őszintén
-Frappáns- jegyzi meg elismerően ami jól esik- De nem vagyok otthon ezekben a pletyizös témákban-mondta én pedig elmosolyodtam. Pletyizős témák..mikor pletyiztem én valaha is?-Nem is kell, elég ha csak sétálsz mellettem.. meg amúgy se vagyok a nagy pletykás, úgyhogy ne aggódj, én is teljesen elvagyok veszve benne.
-Jó- vágta rá egyszerűen aztán ismét beütött a kínos csend. Hosszú perceken át csak némán baktattunk egymás mellet, és mikor beleuntam ismét belekezdtem egy témába, amin egy ideje már amúgy is kattogtam. -És..hogy van a kezed?- kérdezem mire ő a pulcsival elrejtett alkarjára néz -Fáj, de mindig fáj utána. Nem nagy dolog.- rándít vállat
-És miért vagdosod magad? Mármint ki miatt?-kérdezősködtem tovább az utóbbi mondatom után gombóccal a torkomban. Csak ne pánikolj be Lucy, nyugalom. Nincs baj, nem a te hibád.
Ki vert a víz, az arcom egyre inkább torzult el, elkezdtem remegni, és nem álltam messze attól hogy megint össze essek. Ennyit a nyugalomról...
-Nem fontos, de veled minden oké? Kicsit sápadtnak tűnsz-mért végig én pedig kifújva a levegőt, nagyjából lenyugtattam magam
-Igen jól vagyok, csak egy...rossz emlék-ráztam meg a fejem és ismét útnak indultunk. Ő sem szólt én sem. Mind kettőnkben olyan emlékek voltak amit nem szívesen hozunk fel. És ez pont olyan volt. Az út némán telt mindaddig míg a telefonom megcsörrent az apámnak beállított csengőhangon.-Na én tuti halott vagyok..-torpantam meg az utcán és előhalásztam a készüléket. Közben Johnnie is meg állt velem szemben. A lábán hintázott, miközben én fel vettem a készüléket.
-Szia Apa-szóltam abban reménykedve hogy telefonon keresztül nem tud kinyírni.-Csak a közeli pékségbe ugrottam le kalácsért. Persze. Igen, tudom. Tudok magamra vigyázni. Rendben. Több ilyen nem lesz. Szia.-zavartam le a beszélgetést igyekezve nyugodt hangon beszélni. Szerintem nagyjából ez sikerült is
-Nagyon kiakadt?-kérdezte az arcom fürkészve
-Nem, de kalácsot kell szereznünk, hogy ez így is maradjon.-tapogattam végig a zsebeim amiben 75 centen kívül más nem volt. Már pedig 75 centből képtelenség kalácsot venni.- Kész, helyesbítenék, én halott vagyok.
-Mért lennél az?-nézett rám értetlenül.
-Egy dollárom sincs, ráadásul már tuti minden bolt bezárt így ha akarnék se tudnék kalácsot venni.
-Van a közelben egy éjjel-nappali, viszont ha kell a kalács, akkor kénytelenek leszünk lopni, mert nálam sincs egy cent se.-mondta egyszerűen én pedig lefagytam. Soha a büdös életben nem loptam, pláne egy hazugság miatt. Engem nem így neveltek.
-Neem, ennyire nem fontos, majd kimagyarázom -ragadta meg közben Johnnie a karom és el kezdett húzni én pedig a talpammal fékezve próbáltam az ellenkezőjét tenni.-Johnnie, nem fogok lopni, az tuti!-könyörögtem szinte. Nem akartam lopni, nagyon nem.
-Nyugi már, a boltban nincs kamera, nem fogok lebukni.-csillapított én pedig engedtem neki. Lehet ez lesz a legnagyobb hibám, lehet apám ki fog nyírni, anya csalódni fog. De legalább nem hazudtam...legalább is apának nem. Johnnie végül elengedte a kezem, bár nem is az ő érdeke ha esetleg megszökök. Pár perc alatt megérkeztünk, egy mély lélegzetet véve első ként léptem be a kis piros-feketén csíkozott kis épületbe. A fiatal női dolgozó kedvesen köszönt megérkezésemkor, Johnnie viszont nem mondhatta el ugyan ezt magáról. Egy pár méregető pillantást kapott ajándékba az ott dolgozótól ami nekem is rosszul esett. Talán ekkor szántam rá magam arra hogy tényleg ellopom azt a kalácsot. Johnnie előttem sétált, hátra a péksütikig. Ott levette a polcon, háromszög alakzatban lehelyezett kalácsokból egyet és berakta bő kabátjának belsejébe. Én, mint egy szerencsétlen, álltam mellette és lettem egyetlen szemtanúja a miattam történt lopásnak. -Add az aprót.-mondta a fiú megállva előttem miközben kinyújtotta a kezét.
-Minek?-kérdeztem meglepve, elvégre a kalácsot tuti nem tudjuk abból kifizetni.
-Veszünk belőle egy müzli szeletet, úgy nem lesz feltűnő, hogy nem vettünk semmit.-felelte miközben én előkotortam a 75 centem és a markába nyomtam. Elindultunk a pénztárhoz, miközben még egyszer a szívembe markolt a bűntudat, miszerint lopni fogok egy hülye hazugság miatt. Fal fehéren értünk a kasszához, vagyis csak én voltam falfehér, Johnnie halál nyugodt. Taníts, mester! El vett egy erdei gyümölcsös-mézes müzli szeletet és a nő elé lépve kifizette, majd mikor látta, hogy nem mozdulok kihúzott. -Légyszi vigyük vissza azt a szart, ne lopjuk el, nem akarom.-mondogattam magamban, ami cseppet sem javított a helyzetemen. Megint teljesen bepánikoltam.
-Tessék-nyújtotta oda nekem a kalácsot és az imént szerzett édességet. A kalácsot el vettem a kis müzli szeletet viszont nem, amit mondanom sem kell, felvont szemöldökkel díjazott.-Ez is a tiéd-próbálta ismét ide adni de megrázva a fejem eltoltam a kezét.
-Nem, ez a tiéd, amiért kihúztál-mosolyodtam el
-Abból amibe én rángattalak bele...- egészítette ki a mondatom elővéve egy szál cigit valamelyik zsebéből.
-Nem te rángattál bele, én akartam veled jönni és én hazudtam apának. Neked ehhez semmi közöd. Te segítettél, amit nagyon köszönök.-csak bólintott és elővette az öngyújtóját is. Meggyújtotta a cigarettát, majd mielőtt beleszívott volna oda nyújtotta, gondolom azért ,hogy szívjak belőle. Csak megrázva a fejem jeleztem, hogy nem élnék a lehetőséggel így ő tüdőzte le egyedül. Gondolkozva a történteken baktattam mellette majd haza érésemkor elbúcsúztunk és belépéskor apa megvető pillantásaival találtam szembe magam...