Dark side ✔

14.rész

-Lucy szemszög-

Már a második nap. A második nap mikor nem aludtam semmit. Égetett belülről az a hibám amit nem is csináltam, és egy hülye ribancnak éreztem magam pedig semmit nem tettem amitől az lennék.

Sajnáltam, hogy nem tudtam kiönteni a szívem, nem tudtam őt sem meghallgatni. Egyre jobban magamba fordultam. Úgy éreztem változtatni akarok, és talán, egy fél másodpercre az érvágás is eszembe jutott.

Erősnek kell lennem. Nem tagadhatom meg magam, nem fulladhatok bele ebbe. Tudom ki vagyok. Tudom mit akarok. És a vágások a kezemre nem illenek. Mégis... lehet leülne körülöttem a balhé. Anyám és "apám" csinálhatnának közös gyereket. Akiben nem kételkednek. Aki megbízható. Aki nem inog meg. Aki...nem én vagyok.

Utálok egyedül lenni. Utálom, hogyha nincs már kapaszkodom össze rogyok. Elég egy apró szó, egy rosszul megfogalmazott mondat és már itt vagyok. A könnyeim patakokban folynak. Nem vagyok elég erős.

Vajon pár vágás elég hogy kiájuljak pár napra? Vagy hónapra, vagy évre, vagy inkább egy életre? Vajon ha meghalok mindenki megbocsájt nekem? Vajon Daniel beismeri hogy csak egy rossz vicc volt? Hát eddig kéne el mennem? Manapság már egy ember élete nem számít? Senkit nem érdekel hogy vagy csak ha már meghalsz. Mindenki akkor becsül mikor már késő. Ha ez kell akkor legyen! Tanuljon az osztály egy kicsit. Tanulja meg mindenki mennyire fontos egy ember élete!!

Egész testem remegett. A szemeim vörösek voltak, kisírtak és duzzadtak. Éjféltájt lehet. Már mindenki alszik. Kivéve egy idiótát aki jelen estben én vagyok.

Ki sétáltam a konyháig. elvettem egy kést. Tényleg megakarom tenni? Már én sem tudom. Az apró, éles fegyverrel vissza mentem a szobámba. Nem akarok egy vértócsában feküdni az út közepén. Nem kell a feltűnés. Szép csöndben vágok magamon párat aztán vagy túlélem vagy nem. Fifty-fifty az esély. Az pont elég hogy megpróbáljak meghalni. A kezemhez emelem a kést. Nem halhatok meg így. Bocsánatot kell kérnem. Vissza helyezem az ágyamra az éles tárgyat, és el veszem a telefonom.

~Tudom nem akarsz hallani sem rólam...tudom hogy ezt az üzenetet már el sem olvasod. De kérlek ne haragudj. Tudom hogy csalódnod kellet, és már az elejétől fogva csak idegesítelek-pulcsim ujjával megtöröltem a szemem, hogy kevésbé homályosan lássam a képernyőt- De egy biztos. Megkedveltelek.. A démon srácot benned:) Vigyázz magadra, és kérlek soha ne hagyd abba az éneklést mert nagy tehetséged van hozzá. Ég veled Johnnie.- És eldobtam a telefont. Ugyan rá nyomtam a kézbesítésre tudtam hogy le vagyok tiltva

Most már nyugodt lelkiismerettel halhatok meg. Ismét a kezembe vettem a kést. És már semmi nem állított meg. Lassú mozdulattal végig húztam a kezemen. A vértől émelyegni kezdtem. Lucy bírd..még egy kicsit. Még egy vágás. Egyre sötétült körülöttem minden, majd végül mindent a feketeség borított el.

-Johnnie szemszög-

Nem tudtam aludni. Egyszerűen nem ment. Mintha éreztem volna hogy ébren kell lennem. És így lett. Lucy hajnalok-hajnalán írt. Nem akartam elolvasni, de titkon reméltem hogy valami bizonyíték arra hogy nem akart csókot. Vagy hogy megírja amit délután akart. Na igen, bár ennyi lett volna. Az üzenetet olvasva teljesen sokkolódtam és egy másodperc töredéke alatt vissza írtam neki.

00.10 Lucy, meg ne próbáld!

00:13 Lucy!!

00:14 Ne csinálj hülyeséget

00:14 Két perc és nálatok vagyok! Nem vicc!! -És fénysebességgel rohantam át, még az sem érdekelt hogy apám fel ébred-e. Lucy nem halhat meg. Nincs miért. Nem érhet így véget.

Loholtam a két ház közötti távolságon, és szokásos bejáratomhoz felpattanva benyitottam. Lucy az ágyon feküd, és hála a fehér lepedőnek tökéletesen látszott a kezénél lévő vér tócsa. Bassza meg, elkéstem... Oda léptem hozzá és letérdelve az ágyához megemeltem a kezét.
-Lucy...Sajnálom hogy nem hittem neked, sajnálom hogy bunkó voltam csak a felvételek...még a hülye is levágta volna hogy akarsz tőle valamit...-némán feküdt. Ne add fel, kérlek!
Apró puszit hintettem hideg kezére és felkeltem a földről.
Percekig csak álltam mellete majd, mind aki megvilágosodott, úgy kaptam ki a telefonom a zsebemből, és kihívtam a mentőket. Csak legyen elég időnk...

(A zene meg csak alaphangulatnak)