Áʟʟᴀᴛɪ Ösᴢᴛᴏ̈ɴᴏ̈ᴋ [Bᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ]

1. rész

Bepillantás a múltba

6 évvel korábban

- Csináljon már valaki valamit! Egy kölyök van a háztetőmön! Szedjék le mielőtt leesne! Siessenek!

- Kérem nyugodjon meg hölgyem, a tűzoltók már itt vannak!

Ekkora kalamajkát csinálni. Csak kimásztam a szomszéd háztetőre, hogy gyönyörködjek a naplementében. És már a tűzoltókat kell hívni, hogy leszedjenek!? Kész röhej...

Még mindig a naplementét bámultam. Aztán egy ismeretlen hang megszólal mögöttem:

- Gyere szépen ide, segítek neked lejönni!

Hátrafordultam a tűzoltóhoz:

- Nem kell. Én másztam fel ide. Le is tudok jönni.

Azzal fogtam magam, és elkezdtem lemászni, a lent bámészkodók kíváncsian nézték a történő eseményeket. Majd mikor földet értem, úgy néztek rám, mintha még sosem láttak volna embert. Elég furcsa volt, de nem foglalkoztam vele, gyorsan berohantam a házba.

Apám minden reggel eljárt az erdőbe vadászni, így egyedül hagyott itthon. Nem hagyhatom el az utcánkat, anyám kiskoromba meghalt, testvérem pedig nincs. Így egész nap egyedül vagyok a házban. Szóval időnként csinálok... na jó, mindig csinálok valami kalamajkát. De mit csinálhat egy 10 éves gyerek egyedül egy nagy házban? Nem sok mindent.

Apám egy óra múlva megérkezett a vadászatból, belép az ajtón és... nem tud tovább menni: az egész folyosót bekentem szuper erős ragasztóval.

- Helen! Mit csináltál már megint!?

Ekkor valaki kopogtatott az ajtón. Apám nagy nehezen az ajtó irányába fordult, majd kinyitotta: a szomszéd állt az ajtóban, keresztbetett kézzel, megvető pillantást vetve apámra.

- Mit csinált már megint? - kérdezte sóhajtva.

- A kedves lánya felmászott a háztetőmre! Még a tűzoltókat is ki kellett hívni miatta!

- Helen! - kiáltott apám.

Rohantam a hang irányába, és majdnem beleléptem a saját művembe: a ragasztóba.

- Igaz amit Mrs. Rusher mond? Tényleg felmásztál a háztetőjére?

- Igen. Le is tudtam jönni, nem kellett volna még a tűzoltókat is megzavarni! - válaszoltam.

- Mrs. Rusher csak elővigyázatos volt, ezért értesítette őket. - fordult bizakodó tekintettel a szomszéd nőhöz: Többször nem fordul elő, ígérem!

- Ajánlom is! Meg kéne nevelni-e ezt a gyereket! Vajon hányszor fogom még hallani ezt a mondatot!? - azzal dühösen elment.
Apám bezárta az ajtót, majd szólt, hogy takarítsam fel a ragasztót: mintha az olyan egyszerű lenne. Nevetve elfutottam.

- Helen! Gyere vissza!

- Nyugi, csak elmegyek ragasztóoldóért. Ha már van olyan. - mosolyogtam, és kimentem a hátsó ajtón.

Felpattantam a bringámra, majd elmentem egy közeli írószer boltba:

- Jó napot! Árulnak esetleg valamilyen ragasztóoldót?

Az eladó furcsán nézett rám, de már megszoktam.

- Árulnak vagy nem? - kérdeztem újból.

- Nem, de a mellettünk lévő boltban igen.

- Rendben, köszönöm!

Elrohantam, és megvettem a ragasztóoldót, majd haza tekertem. Apám még mindig ott állt a ragasztóban:

- Itt a megmentőd! - mosolyogtam.

Befújtam a spray-vel apám cipőjét, majd az egész folyosót. Lassan elkezdett felengedni a ragasztó.

- Helen! Beszélni szeretnék veled.

- Itt vagyok, mond.

- Tudod, amíg itt álltam a ragasztóban, elgondolkoztam.

Kezdtem megijedni, hogy mit akar mondani apám.

- Minden egyes nap csinálsz valamit, ami miatt vagy a rendőrséget vagy a tűzoltókat kell értesíteni. Nem is beszélve a csínjaidról. - végül a ragasztó teljesen feloldódott, és apám újból "szabad" volt.

- Szóval arra gondoltam, hogy minden reggel eljössz velem.

- Csak nem azt mondod, hogy menjek veled a vadászatra!?

- Pontosan erre gondoltam...